Koronavírus - Orbán: 2021 is gazdaságvédelmi év lesz
A koronavírus-járvány várható második hulláma és a gazdasági hatások orvoslása miatt 2021 is gazdaságvédelmi év lesz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Így a jövő évi költségvetésnek is rendelkeznie kell egy járványügyi és egy gazdaságvédelmi alappal - közölte.
A miniszterelnök arra számít, a következő másfél évben a korábbinál is szorosabb összefüggés lesz a gazdaság állapota és a kormányzati teljesítmény között. "Ha most jól fogjuk csinálni (...), fantasztikus eredményre fogunk jutni" - hangoztatta.
Az önkormányzatok költségvetéséről a kormányfő megjegyezte, mivel 2021 is védekezési év lesz, abban mindenkinek részt kell vennie, "együtt sírunk, együtt nevetünk", az önkormányzatok is "a nagy magyar élet részei". A védekezés kulcsa az összefogás - hangoztatta.
Ha valaki elkezd kibújni a védekezésből, és ezt a kormány hagyja, akkor majd mindenki ki akar bújni - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy egyébként az önkormányzatok büdzséje jövőre jelentősen nő, és adóbevételekből is több lesz önkormányzati szinten is.
"Tehát semmi ok arra a hangütésre, amit most tapasztalunk" - jelentette ki.
Az új nemzeti konzultációról szólva Orbán Viktor azt mondta, mivel ősszel a járvány második hullámára számítanak, a következő néhány hónapban olyan egyetértési pontokat kell létrehozni, amelyek a védekezés újabb időszakában a munka pillérei lesznek.
A jelenlegi koronavírus-helyzetet a miniszterelnök úgy értékelte: rendkívüli jogrendre már nincs szükség, de a járványügyi készültséget fenn kell tartani, ami az operatív törzs működésének folytatását, a kórházparancsnoki rendszer fenntartását és a tisztifőorvos jogköreinek megerősítését jelenti.
Hozzátette, számos európai országénál sikeresebb volt a magyar védekezés, sőt általában a közép-európai országok rendkívül sikeresen védekeztek. Az állampolgárok fegyelmezettsége, a gyors kormányzati döntések, az eltökélt orvosok, ápolók együtt gyakran többet érnek, mint a pénz - jegyezte meg Orbán Viktor.
Kiemelte ugyanakkor, hogy az idősebbekről továbbra sem szabad elfeledkezni, mivel a vírus jelen van, és ha felszaporodik, a célpontja újra az idős emberek lesznek. Ezért bizonyos, időseket védő szabályokat fenn kell tartani.
Az eddigi gazdaságvédelmi lépésekről szólva a kormányfő közölte: jóval egymillió fölött van azoknak a munkahelyeknek a száma, amelyek kormányzati beavatkozás híján megszűntek volna.
Kitért a hiteltörlesztési moratóriumra, amellyel - mondta - több mint kétezer milliárd forint maradt az embereknél, ráadásul kifejezetten a kevesebb pénzzel rendelkezőknek jelentett segítséget. Megjegyezte: noha a bankok nem hívei a kamatmoratóriumnak, de lehet velük tárgyalni, és sikerült olyan megoldást találni, hogy nekik is "viselhető a dolog". Hozzáfűzte, hogy a törlesztések felfüggesztése nem eredményez később kamatos kamatot. "Ha van erős kormány, akkor még a világ nagy finánctőkéseivel is (...) értelmes megállapodásokra lehet jutni" - fogalmazott.
Az EU-s helyreállítási koncepciót úgy kommentálta: az teljesen ellentétes a magyar gondolkodással, amely szerint a pénzt először meg kell keresni, utána kell elkölteni. Ha valaki úgy érzi, jól áll, bízik a jövőjében, és vállalja a hitelfelvételt, akkor azt tegye a saját kockázatára, és ne vonjon bele a saját manőverébe másokat, hogy aztán a végén ők fizessék meg az ő rossz döntésének az árát - fejtette ki.
Jelezte ugyanakkor: be kell látnia, valamit tenni kell, mert vannak államok - nem Közép-Európában -, amelyek nagy bajban vannak.
Az EU-ban a közös hitelfelvételt találták ki, amely ellen ő ugyan berzenkedik, de most kivételesen muszáj ezt az eszközt alkalmazni - mondta.
Közölte viszont: ez nem történhet úgy, hogy a pénzt igazságtalanul használják fel, és csak bizonyos országok részesülnek kedvező pénzelosztásban. "A közép-európai országokkal nem lehet kibabrálni, baleknak nem lehet bennünket nézni" - jelentette ki, tisztességes, fair elosztást követelve.
A V4-álláspontról azt mondta: sikerült teljes egyetértésre jutni, tettek is javaslatokat.
Közölte: pénteken Budapestre látogat Igor Matovic szlovák miniszterelnök a két ország közötti együttműködés megerősítése céljából. Matovicot a Szlovákiában élő magyarok jó támogatójának, rendes embernek nevezte, akinek "van szíve".
Arra a kérdésre, hogy köszönetet mond-e majd a szlovák kormányfőnek a Trianon 100. évfordulóján tett bocsánatkéréséért, Orbán Viktor azt válaszolta: "a bocsánatkérés a politikában egy nagyon nehéz dolog, és nem is tartunk erre igényt szerintem", inkább korrekt viszonyra kell törekedni.
A magyar történelem sem hibátlan, de Trianon példátlan igazságtalanságát semmilyen bocsánatkérés nem fogja orvosolni - fejtette ki, úgy fogalmazva: nem arra törekszik, hogy a múltra vonatkozóan tegyenek egymásnak "sebnyalogatós" kijelentéseket; "nem a múltat kell megváltoztatni, azt nem tudjuk, ezért a múltra vonatkozó megjegyezések szép gesztusok, de nem jön belőlük semmi".
A jövő az érdekes: "a 20. századot elvesztettük, de a 21. századot a magyarok meg fogják nyerni, egy emelkedő, erősödő és győztes ország vagyunk, és azok is leszünk a következő időszakban" - jelentette ki, hangsúlyozva: egy emelkedő Magyarországot egy emelkedő Közép-Európában képzel el. Ezért a szlovák kormányfő jövőre nézve tett megjegyzéseit tartja értékesnek, amelyek a közös magyar-szlovák sikerekről, összefogásról szólnak.
"Az a mi magyar ügyünk, hogy enyhít-e vagy nem a 100 évvel ezelőtti igazságtalanságon néhány mondat. Az enyémen speciel nem enyhít, nem mondom, hogy nem veszem észre az ilyen mondatokat, de ez nem érdekel. Az érdekel, hogy a szlovák és a magyar nép milyen pontokon működik együtt." "Egy erősödő nép vagyunk, aki társakat keres a sikeres jövőhöz" - zárta szavait.
hírek innen, onnan
Támadásra készült az Iszlám Állam Törökországban
A török rendőrség országszerte végrehajtott razziák során őrizetbe vette az Iszlám Állam terrorszervezet 115 feltételezett tagját,...
Zelenszkij nem átkot kért az ellenségre, hanem békét megtépázott országának
Zelenszkij nem átkot kért az ellenségre, hanem békét megtépázott országának. Az ukrán elnök karácsonyi beszédében a bosszú helyett...
Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz
Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk,...
Az ünnepi időszak egészségügyi problémája, mely sok nőt érint
A karácsonyi és szilveszteri időszak a legtöbb nő számára egy dolgot biztosan jelent: órákon, napokon át tartó takarítást és...
A gyógyszerész kimondta: ezt rontják el a legtöbben a fájdalomcsillapítóknál
Manapság a fájdalomcsillapító gyógyszerek világában nem ördöngösség eligazodni – ha tudjuk, mire figyeljünk. A paracetamol és az...
Ilyen ügyetlen tolvajokat még a világ nem látott – autóval rántották ki az ATM-et
Karácsony előestéjén egészen abszurd jelenetek játszódtak le egy texasi 7-Eleven üzletnél, ahol két ügyetlen tolvaj minden...
Menedzsertréning műanyagfigurákkal – Egy hatezer fős kisvárosból is hatást lehet gyakorolni a világ gondolkodására
Lego-ország fővárosában, Billundban – ahova idén ősztől már fapadossal is mehetünk – az ember megérti, hogy nem a méret a lényeg,...
Frohner Fecó: Nehezen tudom kimutatni az örömömet karácsonykor – videó
Frohner Fecó, ha akarja, fodrász, ha akarja, celeb... amíg nem ismertük őt, nem is gondoltuk volna, hogy ez a két karrier tulajdonképpen...
Hihetetlen, mit fedeztek fel a 2026-os téli olimpia helyszíne közelében
A lelet nagyon fontos a tudósok számára.
Itt a vége a legális magyar kriptózásnak – legalábbis egy időre
2025. december 27-tel lejár az utolsó határidő, és mindenki kockáztat, aki kriptót ad el, vagy vesz, és főleg, ha ilyen kereskedemi...
Ezt nem gondoltuk volna Kucsera Gáborról — karácsonykor derült ki az igazság
Újra meghitt családi légkörben ünnepelt Tápai Szabina és Kucsera Gábor.
Ezért a veszélyes játékért rajongtak a királyok: két uralkodó is odavolt érte
A fedett pályák ferde tetői, galériái és magas ablakai mind részt vettek a játékban.
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
Bulvár
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád
A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
blogmorzsák
Szívfájdalomra ki kell menni sétálni
A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.
Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation
A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!
Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől
Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


