Ezt olvasta már?


Koronavírus - Kásler: telefonos előjegyzéssel indulhat újra az egészségügyi ellátás

Telefonos előjegyzés útján indulhatnak újra a háziorvosi és fogászati ellátások, a szakrendelések, a transzplantációs beavatkozások bizonyos formái és az egynapos sebészet ellátás - jelentette be az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Kásler Miklós kiemelte, a főszabály az, hogy a páciensnek telefonon kell időpontot kérnie az adott ellátásra, óránként négy beteg ellátására lesz lehetőség, és minden beteg és vizsgálat után fertőtleníteni kell a helyiséget.

A miniszter beszélt arról is, hogy mivel jelenleg nincs védőoltás és célzott terápia a koronavírus ellen, a klinikai vizsgálatok felé fordultak az orvosok. Reménykeltőek mind a vérplazma-terápiás kezelések, mind pedig a más betegségeknél alkalmazott gyógyszeres terápiák - fűzte hozzá.

Kásler Miklós hangsúlyozta: mindkét esetben 4-5 héttel ezelőtt kezdődtek el a terápiás kísérletek a megfelelő engedélyek birtokában.

Emlékeztetett, vérplazma-terápiát Magyarországon először egy súlyos állapotban lévő, veseelégtelenségben szenvedő beteg kapott, aki lélegeztetőgépre szorult ellátása során. A múlt héten megkapta a vérplazma-készítményt, ezután állapota "konszolidálódott", lekerült a lélegeztetőgépről, és "minden reményünk megvan arra, hogy elhagyhatja a Dél-pesti Centrumkórházat".

A másik terápiás formáról szólva Kásler Miklós elmondta, ez a gyógyszeres terápia a vírusfertőzés által a szervezetben fellépő úgynevezett citokinvihart csillapítja. Ez azt jelenti, hogy a vírus a felső és alsó légutakban elszaporodik, amire a szervezet rendkívül intenzív immunválaszt ad. Ez a folyamat károsíthatja a többi szervet is, többszervi elégtelenséggel okozva a beteg halálát.

Ebben az esetben a tocilizumab-terápia jöhet szóba, amelyet az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet hematológiai diagnózisoknál évente már 50-70 esetben alkalmazott. A hatóanyagot alkalmazzák bizonyos autoimmun betegségek kezelésénél vagy onkoterápiás esetekben is - mondta el a miniszter.

Ezt a terápiát négy betegnél alkalmazták Magyarországon, ezzel elkerülve azt, hogy kritikus állapotba kerüljön; a már súlyos állapotban lévőknél mérsékelni lehetett a citokonvihart a szervezetben - ismertette.

Kásler Miklós elmondta, eddig két súlyos, lélegeztetőgépen lévő beteg kapta ezt a terápiát - mindketten orvosok. Egyiküket már felébresztették, jól van, másikuk is várhatóan hétfőn vagy a közeli napokban lekerülhet a lélegeztetőgépről.

A miniszter kiemelte, hogy mind a két terápiás forma életmentőnek bizonyult. "Mindkét innovatív terápia reménykeltő" - fogalmazott.

Közölte: a Dél-pesti Centrumkórházban a más betegségeknél alkalmazott gyógyszerek tesztelése is folyik, az eredményeket folyamatosan értékelik.

A tárcavezető kitért arra is: a járvány kapcsán a magyar orvostudomány megmozdult, a szakemberek saját profiljuknak megfelelően dolgoznak, és "hősiesen küzdenek a járvány ellen, a betegeik érdekében".

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Egykori terrorista vezető járt titokban a Fehér Házban: Trump zárt ajtók mögött tárgyalt vele

Az amerikai pénzügyminisztérium újabb 180 nappal meghosszabbította a 2019-ben elfogadott Caesar-törvény szankcióinak végrehajtási...

Elvitték a rendőrök a gimnazistát, aki a miniszterelnöknek üzent krétával egy poprádi iskolában

Krétával írt politikai üzenetek jelentek meg Szlovákia számos városának járdáin, miután egy 19 éves poprádi középiskolás, Michal...

Az MLSZ visszavágott a kötekedő Kubatov Gábornak

Nem aktuális semmilyen, klubok által létrehozandó önálló profi liga – közölte hétfőn a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), miután...

Égető szükség lenne a szakemberekre Németországban

Egy új felmérés szerint több mint negyedmillió betöltetlen álláshely van a német piacon, a kormány és a cégek új toborzási...

Lottópolgármester – sorsolással döntöttek el egy önkormányzati választást

Meglehetősen egyedi módszerrel döntötte el a választási bizottság egy japán városban, hogy a választáson ugyanannyi szavazatot kapó...

Illegális iskolát fedeztek fel az egyik leggazdagabb ember magánbirtokán

Az intézményt a milliárdos egyik csirkéjéről nevezték el.

Szoboszlaiék csapata nem bír belenyugodni a súlyos manchesteri vereségbe

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Titkolóznak, mire kapott több mint 100 millió forintot Fásy Ádám családjának cége a kulturális minisztertől

Alig alapították meg Fásy feleségének és lányának cégét, máris ömlik hozzájuk a közpénz. A minisztérium és a mulatós sztár is...

Otthon ülő férj, túlórázó feleség – kirobbant a családi vita

Egy nő a Reddit közösségében osztotta meg történetét, miután komoly vita alakult ki közte és férje között.

Így néz ki 57 évesen Bajnai Gordon, az egykori miniszterelnök, Orbán Viktor győzelme előtt, nem fogsz ráismerni

A volt miniszterelnök megosztotta gondolatait a magyar gazdaságról és az Európai Unió jövőjéről is.

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön

Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!

Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről

A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.

Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek

Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.

„Miért provokálsz?" – összecsaptak a korábbi Fradi-edzők, csúnya balhé lett a vége

Dejan Sztankovics tajtékzása mellett Sztanyiszlav Csercseszov sem ment el szó nélkül.

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

0
0

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt

Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé

A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.

Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene

Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.

Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned

Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!

Álomból rémálom: a 3000 eurós osztrák meló árnyoldala

„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdet

Rossz hír érkezett az autósoknak: kedden fog életbe lépni

Minden hazai autóst érint a változás.

0