Koronavírus - Gulyás: fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindítható az élet
Fokozatosan, szigorú menetrend mellett, a koronavírus-fertőzés területi különbségeire is tekintettel újraindítható az élet Magyarországon - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Két szabály változatlan: a leginkább veszélyeztetettek, az idősek biztonságát ezután is garantálni kell, és a területi különbségekre is figyelemmel kell lenni. Az aktív fertőzöttek 70 százaléka Budapesten és Pest megyében - az összes haláleset 70 százaléka pedig csak a fővárosban - van, a kijárási korlátozásokat és a szigorú intézkedéseket ezért Budapesten és Pest megye egyes járásaiban továbbra is indokolt fenntartani - fejtette ki a tárcavezető.
Arról is beszélt, hogy a kormány döntése értelmében a kórházakból kimenő és oda bejövő betegeket kötelezően tesztelni kell, ahogyan az idősotthoni dolgozókat is.
Közölte továbbá, hogy négy egyetem orvostudományi karának összefogásában reprezentatív tesztelés kezdődik, ami választ ad arra, az ország körülbelül hány százaléka eshetett át a betegségen.
Kijelenthető, 50 nap megfeszített munkájával Magyarország ma olyan helyzetben van, hogy az egészségügy akár a tömeges megbetegedések kezelésére is felkészült - mondta Gulyás Gergely, jelezve: a koronavírus-járvány elleni védekezés most véget érő első fázisának legfontosabb teendője az egészségügyi rendszer felkészítése volt.
Kiemelte: a járványt sikerült lelassítani, a magyar számok kifejezetten kedvezőek, viszonylag alacsonyan maradt a fertőzöttek száma, de minden ilyen esetben a legrosszabb forgatókönyvre kell készülni, ennek megfelelően intézkedtek.
Hangsúlyozta, a védekezéshez kulcsfontosságú lélegeztetőkészülék-állomány szempontjából is ma Magyarország a védekezésre leginkább felkészült országok közé tartozik.
Gulyás Gergely kijelentette: májusban fennmarad a tantermen kívüli, digitális oktatás, a júniusi helyzetről pedig később döntenek.
A tárcavezető közölte: az egész országban marad az ingyenes parkolás, ez az intézkedés bevált, nem eredményezett komoly forgalomnövekedést, viszont lehetővé teszi, hogy aki megteheti, nem a tömegközlekedést veszi igénybe, ami segíti a fertőzés terjedésének korlátozását.
Kiemelte: a rendezvényekre vonatkozó korlátozások érvényben maradnak, augusztus 15-ig az 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet megtartani.
Elmondta: az időseket továbbra is arra kérik, hogy csak a legszükségesebb esetekben hagyják el az otthonukat, a számukra biztosított 9-12 óra közötti vásárlási időszak megmarad. Emellett mindenkit kérnek, hogy viseljen maszkot, illetve takarja el a száját a tömegközlekedésben és a boltokban, valamint tartsa be a 1,5 méteres távolságot - tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta: vidéken a kijárási korlátozásokat eltörlik, új, az eddiginél lazább szabályokat állapítanak meg, de azt kérik, hogy a védekezési intézkedéseket ott is mindenki tartsa tiszteletben.
Kifejtette: május 4-től engedélyezett az éttermek, szállodák és kávézók nyitva tartása a kerthelyiségekben, teraszokon. A strandok, szabadtéri múzeumok kinyithatnak. Szolgáltatások korlátozások nélkül nyújthatók, az amatőr és profi sportban engedélyezik az edzéseket és zártkörű rendezvényeket. Az esküvők, temetések, szentmisék, istentiszteletek a korábbi szabályok betartásával megtarthatók - sorolta.
Donald Tusknak, az Európai Néppárt (EPP) elnökének bocsánatkérését várja Magyarország, miután az Európai Bizottság az uniós szabályokkal összhangban állónak találta a magyar pandémiás intézkedéseket - közölte.
Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy Vera Jourová uniós biztos szerdán ismét egyértelművé tette a pandémiás helyzettel kapcsolatos magyar intézkedések összhangban állnak az EU jogszabályaival, kötelező előírásaival és szerződéseivel.
A miniszter aggasztónak nevezte, hogy a Fidesz európai pártcsaládjában, az EPP-ben is voltak olyanok, akik hangulatot keltettek Magyarországgal szemben, akik alaptalan, valótlan és sértő állításokat fogalmaztak meg Magyarországról. Különösen szomorú - mondta - , hogy az EPP elnöke is ebbe a körbe tartozott.
Hozzátette: az EPP elnöke korábban az EU egyik legmagasabb rangú tisztviselője volt, tőle különösen elvárható, hogy a bizottság döntése után kérjen elnézést.
Szólt arról is, megalapozatlan és kifejezetten szégyenteljes volt az a magatartás, hogy "a magyar baloldal képviselői, a Demokratikus Koalíciótól a Jobbikig" Brüsszelbe rohangáltak, hogy saját országukat feljelentsék.
Gulyás Gergely szerint itt van egy újabb pillanat, hogy az ellenzék átgondolja, nem lenne jobb, ha a járvány elleni védekezés időszakában nemzeti egységet hoznának létre.
Közigazgatási egyszerűsítésekről döntött a kormány: az engedély alapján gyakorolható tevékenységek - egyes kivételekkel - mostantól bejelentés után gyakorolhatóak lesznek - jelentette be a miniszter.
Gulyás Gergely ismertetése szerint ha valaki bejelenti egy tevékenység megkezdését és a hatóság azt nyolc napon belül nem tiltja meg, akkor a kilencedik naptól szabadon elkezdheti azt gyakorolni.
Hozzátette: mintegy két tucat ügycsoport továbbra is engedélyköteles; a részletszabályok hamarosan megismerhetőek lesznek.
Elmondta, remélik, hogy az egyszerűsítéssel a koronavírus-járvány időszakában kevesebb lesz a személyes kapcsolattartás, illetve csökken a vállalkozások adminisztrációs terhe.
Kifejtette: ma 3000-4000 eljárásfajta van Magyarországon, évente 23 millió engedélyezési eljárást folytatnak le; ez a kormányhivatalok állománya mintegy 84 százalékának, mintegy 29 ezer tisztségviselőnek a közreműködését igényli.
Május 4-től feloldja a kormány a magánegészségügyre vonatkozó korlátozásokat - közölte.
Elmondta, a korlátozások feloldása azért is fontos, mert a magánegészségügy hozzá tud járulni a közegészségügyi tehermentesítéséhez.
Hozzátette: a közegészségügyi korlátozásokat négy lépésben, különböző időpontokban oldják fel különböző szakrendelésekre vonatkozóan. A részletszabályokat tartalmazó rendelet rövidesen megjelenik - közölte.
Kitért arra, hogy a magyar oktatási rendszer a jelenlegi helyzetben felkészült a hétfőn induló érettségi megtartására, a lehető legkisebb kockázattal lebonyolíthatóak a vizsgák. Elmondta, a vizsgázók több mint 97 százaléka úgy döntött, most érettségizik, a többiek ősszel.
Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy hétfőtől több adatot közölnek: a megbetegedésekre és halálozásokra vonatkozó adatokat külön közlik Budapestre és azokra a Pest megyei járásokra nézve, ahol fennmaradnak a kijárási korlátozások, továbbá az ország többi területére vonatkozóan.
A miniszter kérdésre válaszolva arról, hogy mit terveznek, ha az erről szóló felhívás ellenére nem lesz elegendő vérplazma, elmondta: jelen pillanatban egy olyan terápiát próbálnak ki a magyar egészségügyben, ami reményeik szerint eredményes lehet. Ezt azonban most még nem lehet egyértelműen kimondani, így a kérdést most még idő előttinek tartja.
Az orvosi protokolltól függ, kinél hányszor kell a tesztelést elvégezni, mára jelentős a tartalék tesztekből, így semmi akadálya nincs, hogy ha szükséges, többször is megtegyék ezt - közölte egy másik felvetésre. A kormány döntött arról is, hogy a egészségügyi dolgozóknál a tesztelést felgyorsítják, és mindenkinél elvégzik, aki idősotthonban dolgozik, illetve, aki betegként kórházba bemegy, onnan kijön.
Arról, hogy az otthoni karanténban lévőknél hogyan állapítják meg a gyógyulást, közölte: ezt is minden esetben orvosi protokoll határozza meg. Arra a kérdésre, hogy az idei tanévben újranyithatnak-e még az iskolák, azt mondta: bizonytalanok ebben, a járványügyi helyzettől függ. Most azt lehet mondani, hogy június 2-ig iskolába menni a korábbi szabályok szerint nem kell, és nem is lehet. A gyermekek felügyeletéről gondoskodni kell az iskolákban, ez jelenleg is így van - közölte.
Kérdezték arról is, hogy számítanak-e a közmunkaprogramba új résztvevők bekapcsolódására, terveznek-e költségvetési átcsoportosítást. Gulyás Gergely elmondta: a programban a Belügyminisztérium irányítása mellett volt, hogy 230 ezren vettek részt. Ez a szám 83 ezerre csökkent mostanra, de nyilvánvaló, hogy a válság miatt nőni fog, azt nehéz megjósolni mennyivel - mutatott rá. Ha szükséges, a program bővíthető, a jelenlegi keretek között vízügyi, rendészeti és más közszolgálati munkálatoknál van lehetőség, hogy "értelmes munkát" tudjanak adni - közölte.
A miniszter kifejezte a kormány segítő szándékát az önkormányzatok felé, ugyanakkor megerősítette: a veszélyben a terheket is közösen kell vállalni. A központi költségvetés veszteségei jóval nagyobbak, mint amit az önkormányzatoknak arányosan el kell szenvedniük. A kormány arra készül, hogy az év második felében mindent megtegyen, hogy a gazdaságot is újra tudják indítani, az a cél, ne kevesebb, hanem több beruházás legyen, ez szolgálja a települések fejlesztését is. Ezért azt tervezik, hogy számos beruházással segítik majd a településeket - jelezte.
Remélik, augusztus 20-ra a nemzeti ünnepre lehet programokat csinálni, de erről ma felelősen nyilatkozni nem lehet - tette hozzá egy másik felvetésre.
A kreatív-, illetve az élőzenei ipar megsegítéséről azt mondta: részben eddig is nyújtott segítséget a kabinet ennek a szektornak, és a kultúra számtalan más területén is érzik, komoly baj van. A területen elindult civil összefogást üdvözlik, ehhez kormányzati lépések is kapcsolódni fognak - jelezte. A jövő héten lesznek olyan kulturális egyeztetések - vélhetően a miniszterelnök részvételével - amelyeken megpróbálják felmérni a lehetőségeket.
A Karácsony Gergely főpolgármester asztalán lévő, sebességkorlátozást érintő javaslatról azt mondta: a jelenlegi helyzetben mindenféle kapkodás különösen káros. Az ilyen előkészítetlen javaslatoknak az előterjesztése, egy nap alatt javaslattá nyilvánítása, nem túl hasznos. Ha a főpolgármesternek vannak javaslatai a budapesti közlekedésre vonatkozóan, akkor érdemes a közgyűlés frakcióvezetőivel ezt megvitatni, társadalmi egyeztetést folytatni, azt a gyakorlatot követni, amit Karácsony Gergely a saját kampányában ígért.
Személyesen erős kétségei vannak, hogy a javaslatban megfogalmazottak a jó irányt képviselik - jegyezte meg.
A déli városkapu projekt jövőjére vonatkozó kérdésre elmondta: ez egy nagyon fontos terve a kormánynak, ami a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának támogatását is élvezi. A fejlesztés Dél-Pesten és Észak-Csepelen az elmúlt évszázad legnagyobb város- rehabilitációja, és Budapest legzöldebb fejlesztése jelenleg. Kitért arra: a beruházás ahhoz is hozzájárul, hogy a felsőoktatási kollégiumi helyzeten is javítsanak.
Az Európai Bíróság főtanácsnokának a röszkei tranzitzónát érintő álláspontjáról elmondta: egyelőre nincs szó az Európai Unió Bíróságának döntéséről. Hozzátette: az eljárás során a főtanácsnoki indítvány egy fontos pont, a végső döntés az esetek nagy többségében megegyezik azzal. Kiemelte: az indítvány ellentétes az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntésével. Magyarország 2015 óta folytat küzdelmet határai védelmének lehetőségéért, és ebben a küzdelemben az uniónak Magyarországot támogatnia kellene, az indítvány azonban ennek teljesen ellentmond. A bíróság kísérlet tesz arra, hogy a hatékony európai határvédelem lehetőségét meghiúsítsa. A magyar kormány úgy gondolja, a tranzitzóna bevált, remélik a bíróság nem a főtanácsnoki indítvány szerint dönt majd - rögzítette.
Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy a szerdai kormányülésre miért nem kapott meghívást a főpolgármester, azt válaszolta: Budapestre vonatkozóan nem volt változtatás a korlátozásokat tekintve, a kormány szerdai döntése nem Budapestre, hanem a vidékre vonatkozott. Megjegyezte: Karácsony Gergely egyelőre nem tagja a kormánynak, a kabinet összetételéért a miniszterelnök felel.
Kövér László házelnök nyilatkozatáról - amely szerint az ellenzék nem a magyar nemzet része - Gulyás Gergely azt mondta: a házelnök "rendkívül visszafogottan" beszél az ellenzékről ahhoz képest, ahogyan az ellenzék beszél a kormányról válsághelyzetben is. Kifejtette: a kormányoldal többször kifejezte nyitottságát a nemzeti összefogásra, de az ellenzék elmúlt hónapokban tanúsított magatartása nem ad alapot arra, hogy nemzeti egységről beszéljenek.
Arra a kérdésre, hogy a koronavírus-járvány miatt felszabadított 30 ezer kórházi ágyat újraaktiválják-e a járvány után, illetve terveznek-e egészségügyi reformot és önálló szakminisztériumot, a miniszter úgy reagált: rosszul járna az ország, ha a járvány elleni védekezés időszakában az egészségügy szakmai kérdéseiről politikai döntések születnének.
Gulyás Gergely az elmúlt másfél hónap egészségügyi védekezését sikeresnek értékelte, szerinte az egészségügy felkészült az akár tömeges járványhelyzet kezelésére is, és ebben kulcsszerepe volt az egészségügyi irányításnak.
Kérdésre válaszolva elmondta azt is: a 2021-es költségvetést Varga Mihály pénzügyminiszter május 19-én nyújtja be.
Gulyás Gergely a következő két-három év magyar rendezésű nemzetközi sporteseményeinek sorsával kapcsolatban azt hangsúlyozta: ha Magyarország túllesz a járványügyi válsághelyzeten, akkor az a cél, hogy mielőbb visszatérjen a turizmus, és Budapest minél több sporteseménynek, konferenciának, rendezvénynek adjon otthont.
Az idei nyári turistaszezonra vonatkozó kérdésekre válaszolva Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt közölte: arra készül a kormány, hogy ha kisebb késéssel is, de a belföldi turisztikai szezon - a járványhelyzetre tekintettel - azért el fog indulni. A külföldi turisták elmaradásával azonban számolni kell, és fontos ezt ellensúlyozni, ezért döntött a kormány a SZÉP-kártyára utalható összeg emeléséről - tette hozzá.
A külföldi nyaralásról azt mondta: a magyarok körében leginkább kedvelt turisztikai célpontok ezekben a hetekben hoznak enyhítő intézkedéseket, de a jelenlegi helyzetben európai uniós egyeztetés szükséges az ügyben.
Arra biztatott mindenkit, hogy ha teheti, akkor töltse itthon a nyaralását, mert ezzel támogathatja a turisztikai és vendéglátási szektorban dolgozó 400 ezer ember munkáját is.
A kormány tervez átképzéseket, oktatási programokat, szükség esetén a közmunkaprogram bővítését, minden eszközt igénybe vesz, hogy ne legyen olyan, aki három hónappal a munkája elvesztése után - sikertelen piaci elhelyezkedés esetén - ne kapna ajánlatot az államtól - közölte munkaügyi kérdésben.
A Hunguest Hotelsnél bejelentett létszámleépítésről a miniszter azt mondta: a turizmusban, vendéglátásban kellett a legnagyobb munkaerő-veszteséget elszenvedni, így ebben a hírben sajnos semmi rendkívüli nincs, több szállodaüzemeltető jóval nagyobb arányban épített le.
Az állami bértámogatásról Gulyás Gergely azt közölte: jelentős forrást biztosítanak, ami havi szinten több tízmilliárd forintot jelent, a program május 1-jétvel indul.
A kiskereskedelmi különadó kivetését úgy magyarázta: a kormány mindig indokoltnak tartotta ezt az adónemet, mert helyes, ha multinacionális kereskedelmi láncok is hozzájárulnak a közteherviseléshez. Egy korábbi EU-döntés miatt azonban vissza kellett vonni, de mivel aztán a bíróság Magyarország javára ítélt, újra bevezetik. E teher mellett is megfelelő profittal működtethetők ezek az üzletláncok - tette hozzá.
A járvány miatti szigorított fogyasztóvédelmi intézkedésekről úgy tájékoztatott: a hatóság kiemelt aktivistással ellenőriz, április végéig több mint ezer üzletet vizsgált, és több mint 80 bolt esetében indított eljárást például az árakkal kapcsolatos jogsértések miatt.
A járvánnyal összefüggő önkormányzati korlátozó intézkedésekre kitérve a tárcavezető azt mondta: a helyhatóságok többsége arányosan élt az eszközzel, amit a május 1-jei hosszú hétvégére is megkapnak, utána viszont már nem. Volt ugyanakkor szerinte néhány túlkapás is, példaként említette egyes településeken a biciklis áthaladás tiltását.
Az Európai Parlament (EP) várható újraindulását firtató kérdésre úgy reagált: abból láthatjuk majd, hogy az EP újból működik, hogy egy sokadik határozatban elítéli Magyarországot.
Kárpátalja ügyében a Miniszterelnökség vezetője megerősítette: Magyarország mindaddig blokkolja az NATO-Ukrajna társulási megállapodást, amíg Kijev nem állítja vissza azt a korábbi szabályozást, amely megfelelő keretet biztosított a kárpátaljai magyaroknak az anyanyelvi oktatáshoz.
hírek innen, onnan
Hatalmas probléma derült ki az egyik legnépszerűbb cukorbetegség elleni gyógyszerről
Egy friss kutatás szerint van olyan cukorbetegség elleni hatóanyag, amely nem fejti ki a hatását olyan jól, ha mellette rendszeresen mozog a...
Most érkezett: Budapesten tűnt fel a magyarok kedvenc sztárséfje, nem hiszed el, hol fotózta le magát
Különleges alkalomból járt hazánkban?
3 őszi divatformula, ami rögtön segít, ha úgy érzed, nincs mit felvenned
Az átmeneti időszakban gyakran állunk a szekrényünk előtt tanácstalanul. Szerencsére három megbízható outfit-képlet segíthet, hogy...
Váratlan fordulat az Orbán-Trump találkozó után, reagáltak az oroszok
Megszólalt a Kreml a washingtoni Orbán-Trump találkozóról.
A Mátrában építi álmai házát a korábbi Exatlon-bajnok: így néz ki most az új otthona!
A természet lágy ölén valósítja meg gyerekkori álmát Herczeg-Kis Bálint, aki saját házát építi fel a Mátrában, miközben szerelme...
Új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon
Idén történelmi csúcsra emelkednek az amerikai beruházások Magyarországon, ezen a héten újabb egyesült államokbeli cég...
Az Egyesült Államokban mintegy már másfél ezer légi járatot töröltek
Az Egyesült Államokban már mintegy másfél ezer légi járatot töröltek helyi idő szerint a hétfő reggeli órákban, a légiirányítók...
Komjáthy Györgytől november 24-én vesznek végső búcsút
A család a gyászolókat arra kéri, hogy egy szál virággal róják le kegyeletüket.
Alkotmánybírósághoz fordul az OTP a kistelepülések ATM-rendelete miatt
Több pénzintézet szerint diszkriminatív módon avatkozik a kormány a piaci folyamatokba.
Nagy Márton megtörte a csendet az amerikai mentőcsomagról
Szerinte ez védőpajzs, nem mentőcsomag.
„Ezek csak károgások” – Czutor Zoli reagált arra, hogy sokak szerint csalással nyerte meg a Pandorát – videó
Czutor Zoli győzelmével zárult a Pandora – A szelence átka című stratégiai reality, amelynek részleteiről az énekes az RTL Reggeliben...
Robert Fico kirúgatja a szlovák vasút teljes vezetését
Súlyos vonatbaleset történt vasárnap.
Sport
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában
Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt
Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén
Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.
Menesztették Dárdaiék edzőjét
A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis
Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten
A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.
Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön
Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
Bulvár
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt
Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Rendkívüli közleményt adott ki a MOHU, az egész országot érinti a szemétszállítás változása
Szigorít a magyarok rettegett baglyos vállalkozása, vajon mi következik az 50 forintos palackok után?
Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé
A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.
Itt a következménye Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának, ezt a zsebünkön is megérezzük
Másfél éves csúcsra tört a forint.
Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned
Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!
Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra
Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing
Leesett az állunk: Lékai-Kiss Ramóna felvette a világ legrövidebb fehér ruháját, alig takart valamit alakjából a darab
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja a mai, 10. élő show-ban egy nem akármilyen Holdampf Linda kreációt viselt: megvillantotta benne hosszú, kecses lábait, valamint szexi dekoltázsát is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


