Kiterjesztené a zenét a pécsi kórus - videó
Öt éve alakult a pécsi VoiSingers kórus, amelynek nem titkolt célja, hogy az eddig szűk réteget elérő kórusmuzsikával más műfajok és így a fiatalok felé nyisson. Idén már országos koncertkörútra készülnek.
A VoiSingers célja a modern zenei elképzelések kórus muzsikába öltöztetése. A mai klasszikus kóruséneklés egy igencsak szűk társadalmi réteg igényeit fedi. Az elmúlt húsz esztendőben a média által kínált zenei paletta soha nem látott mértékben felhígult, és a benne fellelhető emberi értéket képviselő zenék száma ijesztően megcsappant. A Voisingers egy újszerű megközelítése az egyes dalokból született átiratoknak, egy új közösség, egy döntés, mely felméri és megvalósítja - a fiatalok zenei igényeit minden eddiginél jobban figyelembe véve - a méltán világhírű magyar kórusmuzsika tovább fejlődésének lehetőségeit.
2012-ben alakult az együttes, azzal a céllal, hogy bemutassa a kórusmuzsikában rejlő lehetőségeket. Nem titkolt szándéka, hogy valami mást mutasson, valami újat, ami könnyed, lendületes, élvezetes, de igényes és mindig a klasszikus gyökerekhez nyúlik vissza. 48 énekes alkotja a csapatot, a hivatásos zenésztől kezdve, a tanáron át, egészen az informatikusig, a 17 évestől, a 47 évesig. A kórustársakból azóta barátok lettek, akik a próbákon kívül is szívesen töltik együtt az idejüket és szeretnek szórakozni, együtt utazni, de mindenek előtt együtt énekelni. Megalakult a Voisingers...
A kórus alapítója és vezetője, számos dal, valamint átirat szerzője Balásy Szabolcs karnagy. Szabolcs igazi nyughatatlan. A Vivat Bacchus zeneszerző-alapítója, gimnáziumi ének és zenetanár (pécsi Babits Gimnázium), karvezető, az Ákos 40 című aranylemez zongoristája és szerzőtársa, a Zrínyi 1566, a Fejedelem és az Isten Rabjai című rock musicalek szerzője, a Dirty Nancy zenekar vezetője.
Ahogy a karnagynak, a zene és az éneklés gyerekkora óta a tagoknak is az élete része. Repertoárukban ötvözik a kortárs könnyűzenét a kóruszene hagyományaival. Klasszikus miséktől Queen és Hungária slágereken keresztül David Guetta feldolgozásig énekelnek ezerféle stílusban a rájuk jellemző töretlen lelkesedéssel, és egyúttal alázatos fegyelmezettséggel.
Megjárták már Libanont és Spanyolországot, készítettek közös klipet a Punnany Massiffal, az EUROPA CANTAT 2015 nagykövetkórusaként Magyarország számos szegletében igyekeztek ismertté tenni a trendi kóruséneklés új irányzatait. 2015-ben több, mint 50 koncertük volt. A CANTAT rendezvénye előtt a Pécsi Egyetemi Napokon felléptek a világ egyik leghíresebb acapella együttesével, a SLIXS-szel, a Dóm téri EUROPA CANTAT koncertükön pedig egy gombostűt sem lehetett elejteni, körülbelül 5000 ember volt kíváncsi rájuk aznap este.
Mindezek bizonyítják, hogy sikerült áttörni a klasszikus kóruséneklés korlátait, amikor százegynéhány hallgató előtt lépnek színpadra. Partnereik - a Punanny Massif, Ákos, Rudán Joe - sora jelzi, hogy sikeresen bontják le a műfajok határait, elérve így azokat a fiatalokat, akiket a klasszikus zene alig érint meg. Idén igencsak sűrű év vár a VoiSingersre, hiszen egy hazai koncertturné mellett - többek között Veszprémben, Debrecenben, Budapesten lépnek fel - egy kínai meghívás is szerepel a naptárukban. Ezek mellett természetesen sok kisebb fellépéssel hirdetik hitvallásukat, legközelebb a Kincses Baranya Fesztiválon, Orfűn lesznek hallhatóak.
hírek innen, onnan
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


