Ezt olvasta már?


Kinyitható kanapéval a helytakarékosságért

Egyre többektől hallani, hogy egész nap fáradtak, nincs energiájuk, egyszerűen majd elalszanak akár munka közben is. Ez főleg azért alakul ki, mert manapság nem igazán jut időnk arra, hogy igazán jól és a szervezetünk számára szükséges óraszámot aludjunk. Mit tehetünk ez ellen?

Először is mindenképp próbáljunk meg időt teremteni magunknak a pihenésre. Egy kis kikapcsolódástól még senki nem lustult el, nem lett semmi baja. Éppen ezért időnként vonuljunk félre egy jó könyv társaságában, vagy relaxáljunk a fürdőkádban.

Min aludjunk?

Az alvás tekintetében meghatározó szerepe van a matracnak, amin álomra hajtjuk a fejünket. Abban egyetérthetünk, hogy jót aludni csak jó matracon lehet, mivel az nagyban hozzájárul a közérzetünkhöz, teljesítőképességünkhöz. Igen, persze ugyanilyen fontos az egészséges táplálkozás és mozgás is, de alvás nélkül nem húzzuk sokáig, annyi szent.

Éppen ezért mindenképp érdemes egy franciaágyat beszereznünk a pihentető alvás jegyében, hiszen a testünknek az nyújt megfelelő alátámasztást és ha jó a matrac, akkor már egy kicsit kevesebb alvással is fittek leszünk. Fontos, hogy lehetőleg úgy válasszunk matracot, mi a mi igényeinknek tökéletesen megfelel, mert abból csak jó származhat.

Ellenben hiába az igény egy jó franciaágy iránt, ha a helyszűke közbeszól. Ha a hazai panelokat vesszük alapul, akkor nem meglepő tényező, hogy nincs hely külön hálószobának. Éppen ezért ideje körülnéznünk a kanapépiacon.

Fontos már az elején leszögezni, hogy nem minden kanapé alkalmas arra, hogy állandóan azon aludjunk. Ezeket nevezzük vendégágy funkcióval ellátott kanapéknak, mivel arra pont jó, hogy 1-2 napot átvészeljen rajta az ember, de arra alkalmatlan, hogy állandó jelleggel azon aludjunk. Ezek főleg a kihúzhatós kanapék, mivel az előre történő húzásból adódóan többféle matracon fogunk feküdni. Ez lehet eltérő keménységű és anyagú, ezért hosszútávon a derékfájás garantált a nem egyforma támasztás miatt.

Az állandó alvásra szánt ágyak

Azok a kanapék, amiket állandó alvásra szántak, az esetek 99 százalékában kinyithatók. Ez alapvető különbség, mert ebben az esetben előre kell húzni az ülőfelületet, majd végül lehajtani a háttámlát, ezzel kész is az ágy. Ez fontos, mert így személyenként 1 matracból áll az ágy, az egyetlen illesztés a két „térfél” között van, ahol jó esetben senki nem alszik.

Eddig elsiklottunk felette, de ezek a kanapék tartalmaznak ágyneműtartót, az esetek legnagyobb részében. Ezzel megspóroljuk azt, hogy az ágyneműknek egy külön szekrényt kelljen rendszeresíteni, vagy pedig egy ágytakaróra beruháznunk. Nagy könnyebbség, hogy pár mozdulattal a nappaliból hálószobát varázsolhatunk, hiszen kinek van kedve sokat vesződni a fekhely összerakásával egy kimerítő nap után?!

(X)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Globális fenyegetés: a vadon élő állatok és növények illegális kereskedelmének sötét oldala

Világszinten évi mintegy 20 milliárd dolláros üzlet a vadon élő állatok és növények illegális kereskedelme, amely mára a szervezett...

Magyar Péter elmondta, hol vérzett el a jelenlegi vezetés

Szerinte az egy vezetőnek a halála, ha nem mernek neki ellentmondani.

Vissza került a földre a legendás Toyota

Már az utcakép része volt Malajzába a tetőn „parkoló” Toyota Supra, amelyet nemrég leemeltek. Állítólag új élet vár rá.

Hadházy Ákos szerint 200 embert személyesen tüntetett ki Mészáros Lőrinc a karácsonyi bulin, vannak köztük meglepő nevek is

A Hadházy által közzétett lista szerint a Mészáros csoport ünnepségén Mészáros gyerekei mellett kitüntetést kaptak a Mediaworks, a TV2...

9 tipp, hogy a legtöbbet hozd ki a szárítógépedből

Magyarországon is egyre többen használnak szárítógépeket, a hazai háztartások valamivel több mint ötöde rendelkezik ezzel az...

Sokan ódzkodnak ezektől az ételektől, pedig minden héten enned kéne belőlük

A legújabb kutatások szerint a bélrendszered egészsége az immunrendszeredre, a hangulatodra és még a szívedre is hatással lehet.

Testhezálló csipkeruhában ment férjhez a 45 éves sportolónő - Ilyen gyönyörű volt az esküvőn Venus Williams

A 45 éves Venus Williamsről gyönyörű esküvői fotók készültek: csodás ruhában mondta ki az igent 37 éves párjának.

Hadházy Ákos szerint Mészáros Lőrinc a saját gyerekeit és Orbán Viktor vejét is kitüntette a céges karácsonyi partijukon

A független országgyűlési képviselő azt állítja, hogy eljutott hozzá a Mészáros-csoport karácsonyi gálaestjéről egy VIP-karszalag...

0

Sport

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Gyűlölet zúdult Szoboszlaira, Milák elhagyta az országot

2025 februárjában szenzációs dolgok történtek a hazai és a nemzetközi sport szempontjából is.

Videón a jelenet: megharapta a magyar hokis a játékvezetőt, és meglepő, mivel védekezik

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

A Szoboszlaiék ellen tomboló világbajnok kemény büntetésre számíthat

A kiosztott lapok alapján ő a Premier League legdurvább játékosa.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet

A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket

A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.

Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert

Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.

0