Ezt olvasta már?

Idén 7 millió forint értékű adomány érkezett a vidéki menhelyen élő kutyáknak

Magyarországon ritkán van példa arra, hogy a vidéki menhelyek komolyabb anyagi támogatásban részesülnek.

0

Két hétvégén is változik a vonatok forgalmi rendje

Az áthelyezett munkanapok miatt két szombaton is változik a vonatok közlekedési rendje.


hirdetés

November 30-án és december 14-én, pénteken a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. December elsején és 15-én a pénteki menetrend érvényes.

A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok stb. is élhetnek a szokásos kedvezményekkel, valamint az elektronikusan (online, jegyautomatából, vagy a Vonatinfó mobilalkalmazással) vásárolt jegyekre is érvényesek a megszokott 5, illetve 10 százalékos kedvezmények. A 26 éven aluli – diákigazolvánnyal nem rendelkező – fiatalok pedig december 1-jén 10 órától 2-án éjfélig és december 15-én 10 órától 16-án éjfélig vehetik igénybe a hétvégi, 33 százalékos kedvezményű menetjegyet.

A vonatok forgalmi változáshoz igazodó indulási és érkezési időpontjait a MÁV-csoport honlapján (www.mavcsoport.hu), a menetrendi keresőben böngészhetik az utasok, illetve tájékozódhatnak a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál, a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon is. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból pedig a +36 (70) 499 4999-es számot.







0

hírek innen, onnan

Lehetetlen küldetés előtt a magyar csapat? Női kézilabda Eb - Magyarország-Románia - 12-14

Reméljük, nem ismer lehetetlent a magyar válogatott és megpróbálja több mint 10 góllal legyőzni a románokat!

Ma is lenyűgöző látványt adott ajándékba a természet - Fotók

Az MTI fotósa, Varga György pedig megörökítette ezt.

Női kézilabda Eb - Ismét győzött a címvédő Norvégia

Újabb sikerükkel a skandinávok biztosították továbbjutásukat, de a hátralévő két meccs eredményétől függ, hogy az elődöntőbe...

Besokalltak a nyugdíjasok - Orbán Viktorhoz fordultak

A nyugdíjasok szervezeteivel folytatott érdekegyeztetés megkezdésére és a jövő évi 2,7 százalékos nyugdíjemelés újragondolására...

Eurojus: több mint két tonna kábítószert foglaltak le az olasz és az albán hatóságok

Több mint 2,3 tonna kokaint, heroint és marihuánát foglaltak le a hatóságok Olaszországban és Albániában, a műveletben továbbá...

A Margit hidat lezárták, a tüntetők pedig elindultak a Fidesz-székház felé

A szerdai parlamenti nap végére több száz ember gyűlt össze a Kossuth téren, hogy tiltakozzon a túlóratörvény ellen. Tordai Bence...

A prímszámok bűvöletében - mellényomott, így akaratán kívül megszavazta a túlmunkáról szóló törvényt Gyurcsány

Nem találta el az általa kívánt gombot, így akaratán kívül megszavazta a túlmunkát szabályozó törvény módosításait Gyurcsány...

Az ellenzék sikeresen megbénította az ellenzék működését

Ennyire béna, retardált, szerencsétlen balfasz ellenzéket még nem hordott a hátán a Földtányér! Volt egy megnyerhető, egy hozható...

Magyar márka táskái New Yorkban: a Nini Molnar nemzetközi sikerekre tör

Új, nemzetközi kampánnyal készül Molnár Nini, hiszen saját tervezésű táskái már New York egyik legfelkapottabb szomszédságában, a...

A munka törvénykönyve módosítása ellen tüntettek a Kossuth téren

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére indult rendezvény alkalmi felszólalásokkal kezdődött. A szervezők arra buzdították az...

Hamarosan teljesen átalakul az Instagram - ilyen lesz

Nemsokára minden teljesen más lesz.

A Nagykörutat blokkolva vonulnak a tiltakozók

A tiltakozók az Andrássy úton vonulnak, valószínűleg a Lendvay utcai Fidesz székház felé.

0

Sport

Ritkán látható védelmi hiba miatt nem lett BL-nyolcaddöntős az Inter

Kwadwo Asamoah kellemetlen bakija sokba került az Internek. Minden értelemben.

Ronaldo: Messinek nagyobb szüksége van rám, mint nekem rá

Cristiano Ronaldo az olasz sportnapilapnak adott hosszabb interjút.

Alisson 60 millió eurós védésével pont annyira nyert a Liverpool, amennyire kellett

A Liverpoolnak 10-ra kellett nyernie, hogy továbbjusson, vagy minimum két góllal. A legneccesebbet hozták.

Jön a magyar-román az Eb-n - Sportmenü

Rövidpályás úszó-vb, kézi Eb, Bajnokok Ligája, snooker. Lesz miből válogatni!

Párizsi és liverpooli továbbjutás a halálcsoportból

A Napoli a 92. perceben egyenlíthetett volna, de Alisson hatalmas bravúrral védett.

A szobájában próbálta ki a síugrást a részeg Räikkönen

Lappföld Legendák szólnak a 2007-es világbajnok Forma1-es pilóta, Kimi Räikkönen (39) tivornyázásairól, a finn sportember kedveli az alkoholt, ha éppen nem 300 kilométer/órás sebességgel száguld valamelyik versenypályán.

Kloppnak fogalma sincs, hogyan tudott akkorát védeni Alisson

Végtelenül elégedett, megkönnyebbült és boldog volt Jürgen Klopp, miután a Liverpool 10-ra legyőzte a Napolit a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, és ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

Hatalmas győzelemmel zárta az évet a magyar férfi válogatott

Fölényes győzelemmel zárta az évet a magyar férfiválogatott.

Mi történt? Kapás Boglárka nem áll rajthoz az úszó-világbajnokságon

Kapás Boglárka nem áll rajthoz 800 méter gyorson a hangcsoui rövidpályás úszó-világbajnokságon.

Méregdrága kapusa miatt is ennyire jó a Liverpool védelme

Alissonért rengeteget fizetett a Liverpool, de megszolgálja az árát a brazil kapus.

Ismét világbajnok Hosszú Katinka

Hosszú Katinka 200 méter pillangón is megvédte címét a Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-vébén.

0

Bulvár

Beindultak az oroszok

Oroszországban 167 494 új autót adtak el novemberben, 10,1 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Októberben a növekedés alacsonyabb, 8,2 százalék volt.

Ezt adja II. Erzsébet a személyzetnek karácsonyra

A királynő 550 alkalmazottját minden évben meglepi egy kis személyes figyelmességgel, lássuk mi szokott kerülni a palotában dolgozók ajándékdobozába! Egyet biztosan kijelenthetünk: a királyi család teljesen másképpen él, mint a hétköznapi emberek, szigorú protokolláris szabályok töltik ki mindennapjaikat. Van azonban egy dolog, amelyért II. Erzsébet ugyanannyira rajong, mint népe, ez pedig a karácsony. Olyannyira szereti [...]

Parlamenti botrány: Áder János váratlanul megjelent az ülésteremben

Áder Jánost nagy tapssal fogadták a fideszes képviselők, miközben az ellenzékiek egyfolytában fütyültek és szirénáztak.

A második legnagyobb rákkeltő a dohányzás után

Nagyon sok ráktípusért felelős lehet az elhízás, ezzel a második legnagyobb rákkeltő tényezőnek számít.

Meztelen nők döbbenetes fotói a legújabb német bordélyházból

Megnyílt az első bordélyház Németországban, amely prostituáltak helyett kizárólag szexbabákkal szolgálja ki ügyfeleit.

Egy 11 éves kislány megakadályozta saját elrablását azzal, hogy jelszót kért

A rendőrség szerint a gyerek bátorsága és a szülők óvatossága valószínűleg a kislány életét mentette meg.

Nagyot buknak a nyugdíjasok a Nők40-nel: itt a megdöbbentő állítás

A"Nők 40" nyugdíjkedvezmény indoklása szerint a társadalom elismeri a nők fokozott, kettős tehervállalását, hiszen helyt kell állniuk a munkahelyen és a családban is. A kedvezményt választók azonban sokat veszítenek, Gerencsér László, a közgazdaságtudomány kandidátusának tanulmánya szerint. Úgy látja: azért választják mégis sokan, mert nincs meg a megfelelő nyugdíjismeretük.

Mi történik? Ez zajlik a Kossuth téren, míg a Parlamentben tombol a káosz - fotók

Elkezdtek gyülekezni az emberek a Kossuth téren, a Parlament előtt, miután kaotikus események vették kezdetüket az országgyűlés üléstermében. Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa élő facebookos közvetítésében arra szólította fel az embereket, menjenek a Kossuth térre, amely kérésnek egyelőre a fenti galériánk képein látható eredménye van...

VV Reni keményen beszólt VV Erának: Azt a f*szt sz*pod, amibe én beleültem

VV Reni alaposan összeszólalkozott Erával, ám a két lány végül sikeresen pontot tett a konfliktus végére.

Karácsony előtt két héttel lett öngyilkos a gyönyörű magyar színésznő

Csak úgy, mint gyermeke édesapja, önkezűleg vetett véget életének.

blogmorzsák

Ma is születnek jó zenék

Presser Gábor nem szereti, ha a kort­ársai nyafognak, hogy ma már nincs jó zene. Csak nyitottnak, befo­gadónak kell lenni hozzá. Exkluzív interjú.

Breaking news: Magyarországon van ellenzék!

Hálásak lehetünk az ellenzéknek, mert szemtől szembe tett fel kérdéseket Orbánnak - és így tízezrek láthatták az igazi arcát.

Ha a kormány csal, akkor a válasz­tóknak sem kell úriembernek lenniük

Mit várunk attól, hogy elénekeljük a „Ha én rózsa volnékot“ és szépen hazamegyünk?

Volt-e már bunyó az Országházban?

Egy aktuális történelmi kérdés.

Mi jön az okostelefonok után?

Az elkövetkező évek teljesen kiszámíthatók, de már most látszik, merre megy az ipar. A privát szót nyugodtan törölhetjük a szótárakból.

Megfélemlítéssel és csalással verte át a túlóratörvényt a Fidesz a parlamenten

Szándékos jogszabálysértéssel korlátozta az ellenzéknek még a véleménynyilvánítási jogát is.

A dolgozóknak még nagyobb lesz a motivációjuk, hogy külföldre menjenek

Ezzel a lépéssel a Fidesz még csak nem is javítja a magyar gazdaság versenyképességét.

A kormánynak szüksége van a multikra, ezért küzd az érdekeikért

Korábbi ellenfeleinek is hajlandó kedvében járni azért, hogy a hatalma stabil maradjon.

Aki nem akar túlórázni, mehet máshova dolgozni

„Tényleg ennyire leszarjátok a ma­gyar dolgozókat? Vagy egysze­rűen csak érzéketlen bunkók vagytok?“

Klasszikus rakott karfiol

Egészséges és finom, laktató és nem kerül sokba - ritkaság ennyi előny egy ételben!

A hasizom hatékony edzése

A leggyakrabban edzett izomcsoport, mégis annyi téves információ kering róla.

0