Ezt olvasta már?


Két hét múlva lesz az EP-választás

Két hét múlva, május 26-án vasárnap 8 millió 14 ezer választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.

A választás egyfordulós, a választópolgárok kilenc pártlista egyikére szavazhatnak. A szavazólapon sorrendben a következő pártok és pártszövetségek listái szerepelnek majd: MSZP-Párbeszéd, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Fidesz-KDNP, Momentum Mozgalom, Demokratikus Koalíció, Mi Hazánk Mozgalom, Magyar Munkáspárt, Lehet Más a Politika.

A május 26-i szavazáson a választópolgárok 10 277 hazai szavazókörben, 132 külképviseleten személyesen szavazhatnak, a több mint 115 ezer regisztrált választópolgár pedig levélben adhatja le szavazatát.

Az EP-választás arányos választási rendszerben, listás szavazással történik. A listaállításhoz legalább 20 ezer választópolgár aláírással hitelesített ajánlása volt szükséges.

A választáson Magyarország területe egy választókerületet alkot, a mandátumokat az úgynevezett legnagyobb maradék elve szerint osztják ki. Mandátumot az a párt kaphat, amelyik a voksoláson több szavazatot kap, mint az összes listára leadott összes érvényes szavazat öt százaléka. A listáról a jelöltek a párt által eredetileg bejelentett sorrendben jutnak mandátumhoz.

Az EP magyar tagjainak választásán választójoga van mintegy 7,9 millió, Magyarország területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárnak, közülük most vasárnap reggelig 29 588-an jelezték, hogy a szavazás napján a lakóhelyüktől eltérő, más magyarországi településen kívánnak szavazni. Az átjelentkezési kérelmeket május 22-én 16 óráig lehet benyújtani, öt évvel ezelőtt 69 200-an jelezték, hogy nem a lakóhelyükön szavaznának.

A magyarországi lakóhellyel rendelkező, de a szavazás napján nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok 93 ország 132 magyar külképviseletén adhatják le majd voksukat a magyarországi szavazás napján (A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Szudánban és Líbiában nem biztosíthatóak a külképviseleti szavazás feltételei).

Az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, május 25-én, szombaton lesz a voksolás.

Két héttel a szavazás előtt 14 073-an jelezték, hogy valamelyik külképviseleten voksolnának. Öt évvel ezelőtt a külképviseleti névjegyzékben 7572-en szerepeltek, közülük 6253-an el is mentek szavazni. A külképviseleti névjegyzékbe vételt május 17-én 16 óráig lehet kérni a lakóhely szerinti település jegyzőjétől vagy online a www.valasztas.hu-n.

Választójoga van az EP-választáson az EU más tagállamának magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező választópolgárának (amennyiben magyar listára kíván szavazni). A Nemzeti Választási Iroda (NVI) 113 ezer európai uniós állampolgárt tájékoztatott arról, hogy választójogukat Magyarországon is gyakorolhatják az EP-választáson, közülük már 3 396-an jelezték, hogy a magyar listákra voksolnának. Öt évvel ezelőtt 1622-en szerepeltek a névjegyzékben a szavazás napján.

Emellett - akik regisztráltak - szavazhatnak azok a nagykorú magyar állampolgárok is, akiknek sem Magyarországon, sem az EU más tagállamában nincs lakcímük. Regisztrálni május 2-án 16 óráig lehetett, a Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint 115 810 levélben szavazó szerepel a névjegyzékben. A levélben szavazók hétfőtől és csak személyesen vehetik át a szavazási levélcsomagjukat a kijelölt külképviseleteken. A levélcsomagot 30 ezren akarják átvenni személyesen, 85 ezren a postai kézbesítést választották.

A Brexit határidejének csúszása miatt a Nagy-Britanniában élő, magyar lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok nem szavazhatnak levélben a magyar pártlistákra, ők a helyi szabályoknak megfelelő regisztrációt követően a brit listákra szavazhatnak.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint egyelőre alig valamivel több mint ezer pártdelegáltat jelentettek be a szavazókörökbe.

Az ANY Biztonsági Nyomdában (korábban Állami Nyomda) lassan befejeződik a több mint 8 millió szavazólap nyomtatása. A szavazólapokat többféle biztonsági jellel védik, például azokat Magyarország címerét mutató vízjeles papírra nyomtatják, található rajtuk mikronyomtatás és a lap Magyarország térképének körvonalát mutató úgynevezett riccelést, perforálást is tartalmaz.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Felrobbant egy autó a fővárosban, többen életüket vesztették

Legkevesebb nyolc halálos áldozata és húsz sérültje van.

Terrortámadás történt Újdelhiben, egy fehérgalléros terrorszervezet súlyos akciója volt

Az indiai bűnüldöző szervek terrortámadásként vizsgálják a hétfői pokolgépes merényletet, ami Újdelhiben történt.

Leleplezték a merész műveletet: orosz MiG-31-esekkel provokált volna az ukrán hírszerzés, közbelépett a hírhedt FSZB

Több orosz oldal is beszámolt arról, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) meghiúsított egy ukrán katonai hírszerzési...

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

Bilincsbe verve vitték el Majkát – Közmunkára ítélték a rappert

Hétfőn este elstartolt az RTL vadiúj, menekülős műsora, a Most Wanted - A hajsza, amelyben Sebestyén Balázsék üldözik a szökött...

Áll a bál Romániában, már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették

Közösség elleni uszítást követett volna el Oana Gheorghiu?

Terrortámadásként kezelik Indiában a hétfői robbantást

Egy kasmíri lakoshoz köthető a robbantáshoz használt autó.

A Kossuth-díjas Szirtes Ági megrendítő vallomása az édesanyjáról: "onnantól hazáig vert..."

A Kossuth-díjas színésznő kitárta a szívét, elmondta a fájdalmas igazságot.

Bayer Zsolt: "Hazudtak. Aljas, szemét módon"

Lemondott a BBC két vezetője, miután kiderült, hogy manipulálták Trump 2021-es, nevezetes beszédét – idézte fel Bayer Zsolt. A fideszes...

0

Sport

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön

Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!

Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek

Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.

Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről

A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Újabb sérülés miatt főhet Marco Rossi feje, Jereván 1001 arcát mutatva várja a magyarok érkezését

Riport az örmény fővárosból, ahol 28 éve nem látott (rész)sikert érhet el válogatottunk.

Jürgen Klopp évszázados tehetségnek, a United legendája kisfiúnak nevezte a Liverpool futballistáját

Tovább forrnak az indulatok a 140 millió euróért szerződtetett labdarúgó körül.

Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban

Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.

A Liverpool 100 millió euróért igazolná le a tapasztalt védőt

Alessandro Bastoniért 100 millió eurót sem sajnálna a Liverpool – írta meg egy milánói lap.

0
0

Bulvár

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt

Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé

A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.

Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?

A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.

Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene

Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.

Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned

Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!

Álomból rémálom: a 3000 eurós osztrák meló árnyoldala

„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdet

Rossz hír érkezett az autósoknak: kedden fog életbe lépni

Minden hazai autóst érint a változás.

Szoboszlai Dominik olyasmit tett Orbán Viktor szeme láttára, amire most egyetlen magyar sem lehet túlságosan büszke

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és delegációja nemrégiben Washingtonban járt, ahol Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke látta vendégül a magyar kormányfőt. Orbán hazafelé jövet tett egy rövid kitérőt, s

0