Két hét múlva kezdődik a Vidor fesztivál
Két estére színházi előadások helyszíne is lesz a Kossuth tér, az irodalmi estek a Bencs Villába költöznek és ingyenesen lehet majd tombolni a Wellhello, Pápai Joci és Caramel koncertjén.Kilenc nap alatt 50 helyszínen, 350 színházi, irodalmi és zenei program várja az érdeklődőket, 90%-a ingyenes.
Mészáros Árpád Zsolt a főszereplője annak a zenés komédiának, amely a Kossuth téren lesz látható a Vidor Fesztivál alatt. A darab címe Legénybúcsú és fergeteges jókedvet ígér. A musical comedy mellett egy zenés társasjáték is látható majd a város főterén. A Tied a Világgal, az Illés zenekar előtt tisztelegnek a fellépők, akik között feltűnik majd Bródy János is...
„Mindig azon törjük az agyunkat, hogy valami újat azért kapjanak a szórakozni vágyók!”
Színházi előadások lesznek a Kossuth téren, ez a 17. Vidor fesztivál legnagyobb újdonsága. Kirják Róbert szerint régóta kérik ezt a nyíregyháziak a szervezőktől. Mert a színház befogadó képessége korlátozott, de érdeklődőkből nem lenne hiány.
Nagyon szeretném felhívni a figyelmet a Kossuth téren a nagyszínpadon két zenés vígjátékra. Ezt 16 éve halljuk a közönségtől, hogy nem tudnak bejutni színházi előadásokra. Pillanatok alatt elfogynak a jegyek és itt jött ez az ötlet, hogy még valahol mutassunk színházi előadásokat. A legtöbb embert pedig úgy gondoltam, hogy a Kossuth tér kellős közepén tudunk elérni. – fogalmazott Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója.
Kilenc nap önfeledt móka és kacagás. A Vidor Fesztivál augusztus 24-én kezdődik. Kilenc napja alatt 50 helyszínen, 350 programon vehetnek részt az érdeklődők. A hagyományokhoz híven a tavalyi évad legjobb vígjátékait mutatják majd be a Móricz Zsigmond Színházban, az ország legjobb társulatainak közreműködésével. Kilenc darab lesz a nagyszínpadon és nyolc a kamarában. A világot jelentő deszkákon a magyar színházi élet krémje lép fel. Többek között Molnár Piroska, Hernádi Judit, Kovács Patrícia, Gálffi László, Görög László és Gálvölgyi János is látható lesz Nyíregyházán.
„A Vidor program egyedülálló az országban, de talán Közép-Európában is...”
A színház mellett a Kossuth téri nagyszínpad lesz a Vidor másik központja. Itt esténként többek között magyar- és világsztárokat lehet majd látni, hallani. A fiatalok kedvencei közül a teljessége igénye nélkül a Wellhello, Pápai Joci és Caramel ad ingyenes koncertet, de jönnek zenészek Ciprusról, Olaszországból, Franciaországból, Romániából, lesz jazz, igényes cigányzene és neves helyi csapatok, valamint színészzenekarok is színesítik a lenyűgöző programot. Nyíregyháza polgármestere szerint a Vidor igényességével és azzal, hogy többnyire ingyenes szórakozást kínál a város védjegyévé vált.
A Vidor elválaszthatatlan a várostól. Alapvetően azért, mert ez nem csak egy mindig megújuló, helyszínekben, programokban, színvonalas, színházi, zenei előadásokat jelent, amelyeknek több mint 90%-a ingyenes, a kulturális programokkal kísérő programokkal együtt, hanem azért is mert ez egy nagy közösségi program is kilenc napon át. – tette hozzá dr. Kovács Ferenc, polgármester.
„Részesei szeretnénk lenni!”
A Vidor legfőbb mecénása idén is a nyíregyházi központú Bige Holding. Az elnök-vezérigazgató elmondta, 30 millió forinttal támogatják az összművészeti fesztivált.
Úgy érzem, hogy nekünk feladatunk az, hogy beszálljunk ezekbe a közösségi eseményekbe. A Vidor fesztivál egy kiváló rendezvény. Az embereket összehozza és ezt támogatni kell. Részesei szeretnénk lenni ennek a jónak. – emelte ki Bige László, elnök-vezérigazgató.
Offline és online is. A fesztivál részletes programja a hagyományos Vidor füzet mellett, a hivatalos weblapon, a www.vidor.eu-n is böngészhető. Ezen túl pedig egy applikáció is rendelkezésre áll, melyet okostelefonokra letöltve lehet használni.
Forrás: nyiregyhaza.hu
hírek innen, onnan
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


