Ezt olvasta már?


KSH: májusban 47 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

Májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 55 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz, 47 ezerrel az előző hónaphoz képest, és elérte a 4 millió 607 ezret - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A foglalkoztatottak számának 55 ezres emelkedéséhez a munkanélküliek számának 26 ezres csökkenése mellett a munkaerőpiacon jelen lévő aktív népesség létszámának 29 ezres emelkedése is hozzájárult. A munkaerőpiactól távol maradó inaktív 15-74 éves népesség létszáma 79 ezerrel csökkent a korosztály lélekszámának 50 ezres csökkenésével együtt, ennyivel csökkent a KSH által számított potenciális munkaerőtartalék, ami 365 ezerre volt tehető májusban.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 72,6 százalékos volt, ami az áprilisi értéknél 0,7 százalékponttal, a tavaly májusinál 1,6 százalékponttal magasabb volt.

A március-májusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak 4 millió 594 ezeres átlagos létszáma 44 ezerrel volt több, mint az előző év azonos időszakában. Az elsődleges munkaerőpiacon 65 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel ezelőtt, a közfoglalkoztatottak száma 4 ezerrel, a külföldön dolgozóké 17 ezerrel csökkent.

A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája egy év alatt 0,6 százalékponttal, 27,6 százalékra emelkedett. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 86,2 százalékra, az 55-64 éves idősebbeké2,9 százalékponttal, 61,4 százalékra nőtt.

A férfiak foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal, 77,4 százalékra emelkedett, a nőké 1,3 százalékponttal, 67,2 százalékra nőtt.

 

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Átadták a Föld Bajnokai díjakat

Átadta az E.ON Hungária a Föld Bajnokai díjakat. A kezdeményezés középpontjában a környezeti fenntarthatóság és az ezzel kapcsolatos...

Nem adott cigit, megszúrták – A szombathelyi férfit egy ismerőse támadta meg fényes nappal

Súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást a helyi rendőrök. A szurkálás hétfő reggel, a nyílt utcán történt...

Megdöbben a világ, ősi piramist találtak Nyíregyháza mellett, régebbi mint az egyiptomiak, itt a szenzációs videó

Egy Nyíregyháza közelében álló ősi domb felfedezése olyan múltra utal, amely akár az egyiptomi építményeknél is régebbre nyúlhat.

Korlátozás várható az M5-ösön

Az M5-ös autópálya M51 csomópont környékén korlátozásra és ebből fakadóan torlódásra kell számítani tíz napig.

A kínai Mars-misszió űrszondája ritka csillagközi égitestet rögzített

A Tienven–1 Mars-misszió űrszondája nagy felbontású kamerájával sikeresen megfigyelte és rögzítette a 3I/Atlas jelű csillagközi...

A Boeing ezentúl a Microsoft Flight Simulator segítségével is képezi pilótáit

A Microsoft Flight Simulator a repülés szerelmeseinek szánt, igencsak realisztikus szimulátor, amelyet mostantól fogva a Boeing is...

Eva Longoria gyakorlatilag bugyiban lépett ki az utcára, csak úgy vonzotta magára a tekinteteket

Eva Longoria kedveli a merész szetteket, és ezúttal is egy igen sokat mutató ruhában mutatta meg magát. Az 50 esztendős színésznő egy...

Zseniális trükk latyakos időben: ezért érdemes tojástartót tartani az előszobában.

Sokan kidobják, pedig a tojástartó az egyik legpraktikusabb újrahasznosítható „kellék” az otthonban – főleg a latyakos hónapokban.

Putyin szóvivője nem tudja hova tenni Orbán Viktor és Donald Trump kijelentését

Egyelőre semmilyen egyeztetés nincs Oroszország és Magyarország között az orosz-ukrán háború rendezésről.

Tényleg igaz az, hogy ha sárga az orrváladék, akkor antibiotikum kell?

Sokszor hallani, hogy a sárga torok-és orrváladék bakteriális fertőzést jelez, amire már antibiotikum kell.

Súlyos baleset történt ebben a magyar erőműben: többen is megsérültek

Üzemi baleset történt az ajkai erőműben, a helyszínről egy férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban, míg két másik...

Itt az óriási gazdasági fordulat: brutálisan meggazdagodhat az az ország, amelyik időben lép

Évtizedekig tartó alulfinanszírozás és külső technológiákra való támaszkodás után az európai védelmi ipar valódi befektetési...

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön

Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!

0
0

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle

Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!

Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma

A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.

Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt

Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra

Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing

Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned

Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!

Halálra vert egy buszsofőrt: a tinédzser tettes szabadul és ingyen bérletet kap

Az akkor 15 éves tinédzser halálosan megsebesített egy buszsofőrt – most hamarosan szabadon engedik. Sőt, ingyen utazhat majd.

0