Ezt olvasta már?


Jelentősen megváltozott a Keletit érintő vonatok közlekedése

A Budapest-Keletit érintő több vonat menetrendje, útvonala és végállomása is módosul szerdától június elsejéig, mert karbantartást végeznek a pályaudvaron, valamint a Ferencvárost Kelenfölddel összekötő vasúti szakaszon - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t. - Pécsi Napilap -

A Keleti pályaudvaron egyebek mellett váltócsere és peronfelújítás lesz, Ferencváros és Kelenföld között pedig a vasúti hídon végeznek karbantartást.

Június elsejéig a győri, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonatok módosított menetrend szerint járnak.

A pécsi, a soproni és a szombathelyi InterCityknek a Keleti helyett a Déli pályaudvar lesz az indító- és végállomásuk.

A Keletiből 14.45-kor induló Rippl-Rónai InterCity menetrendje változatlan, és a bajai expresszvonatok is a Keletiből indulnak, oda futnak be, de módosított menetrend szerint.

Munkanapokon a Budapest-Tatabánya-Oroszlány szakaszon közlekedő, a martonvásári és a székesfehérvári elővárosi vonatok, hétvégén pedig a tárnoki is a Déli helyett Kelenföldön fordul.

Május 19-éig, majd május 22-étől 25-éig a Keleti pályaudvarra 6.55-kor és 7.55-kor érkező hatvani és a munkanapi gödöllői vonatok Kőbánya felsőről indulnak és oda is érkeznek. A Keleti és Kőbánya felső között az egri és sátoraljaújhelyi vonatokkal lehet utazni.

A munkanapokon közlekedő sülysápi vonatok a Keleti helyett ugyancsak Kőbánya felsőn fordulnak.

Az eredetileg a Keleti pályaudvarról 13.45-kor, 14.45-kor, 15.45-kor, 16.45-kor, 17.45-kor és 18.45-kor induló nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatok Kelenföldről indulnak, egyes reggeli szolnoki gyorsított és nagykátai személyvonatok a Keleti helyett Kelenföldig közlekednek. Ezeket a vonatokat a Keleti és Kőbánya felső között a hatvani személyvonatok és a szolnoki zónázók pótolják.

Május 25-éig a Budapest-Kelebia közötti személyvonatok végállomása a Keleti helyett Kőbánya-Kispest.

A módosított menetrend a MÁV-csoport (www.mavcsoport.hu) honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Tájékozódni lehet a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívható a +36 (30) 499-4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499-4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499-4999-es szám.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Annyira sok, egyúttal veszélyes medve él egy országban, hogy elkezdték azokat megenni

A csúcsragadozótól a tányérig: a japán medveválság kulináris őrületet, egyben óriási üzletet indított el.

Sokkolta a világot a legbizarrabb karácsonyi hagyomány, ilyenről még soha nem hallottál

Olyan titkos rituálé látott napvilágot, amelyben a vallásos áhítat és a legvadabb gyermeki játék találkozik egy egészen képtelen...

A legszentebb futballünnep a középkorban indult, idén viszont felrúgják a hagyományt

Egyetlen mérkőzést rendeznek a Premier League 2025-ös Boxing Day-játéknapján.

Mennyi képernyőidő fér bele naponta egy gyereknek?

A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A...

Most éppen mindenen túltesz a ChatGPT

Az OpenAI ChatGPT mesterséges intelligenciája mostanra olyan dolgokat is képes megcsinálni, amit eddig nem, a Photoshopot és az Acrobatot is...

Melleinél csak a szíve nagyobb, mindent kipakolt a gigakeblű álomnő

Mikayla keblére öleli minden rajongóját a szeretet ünnepén.

Beindult a kebelcsoda matektanárnő, less be a szőke bombázó kombinéja alá

Ebanie Bridges pár nap múlva már bokszmeccsen bizonyíthat.

Ingatlanpiaci legek 2025: milliárdos villától az egymilliós házig

A Duna House éves tranzakciós adatai szerint a 2025-ös ingatlanpiacot a főváros és a vidék közötti különbségek növekedése, valamint...

A közönséges dió felhasználása a gyógyászatban és a konyhában

A közönséges dió (Juglans regia) hazánkban mindenütt elterjedt fa, jellegzetes illata van, de nem őshonos, feltételezések szerint a római...

Rendkívüli csapásról tett azonnali bejelentést az USA – karácsony éjjelén csapott le a hadsereg

Az Egyesült Államok karácsony éjjelén légicsapást hajtott végre az Iszlám Állam harcosai ellen Nigéria északnyugati részén, miután...

Ez a legerősebb angyalszám. Mutatjuk, mit üzennek neked az angyalok, ha mindenhol ezt a számot látod

Ha egy bizonyos szám újra és újra felbukkan az életedben – órán, rendszámon, telefonszámban vagy akár egy blokk végén –, az a...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0