Ezt olvasta már?


Itt megnézheti mennyit kereshetnek az országgyűlési képviselőink

Az előző évihez hasonlóan, automatikusan újra emelkedhet az országgyűlési képviselők fizetése, amelyet mindig az előző évi bruttó átlagkeresethez igazítanak; ez 2021-ben 428 ezer forint volt. Lássuk, milyen fizetésekre számíthatnak márciustól a honatyák!

Ha az előző évhez képest ténylegesen 25 ezer forintos az emelkedés – ahogy azt Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán megírta –, akkor a képviselők alapesetben a 2018-as törvény szerint ennek háromszorosával, vagyis 75 ezer forinttal több pénzt vihetnek haza, ám a honatyák többsége ennél jóval többel is kaphat.

A bruttó alapbér 1 millió 284 ezer forintra emelkedne, ám a képviselők további bevételre számíthatnak a bizottsági tagságuk után. Egy bizottsági tagság esetén az alapbér 1,2-szerese – 1 millió 540 ezer forint –, két bizottsági hely esetén már annak az 1,4-szerese, azaz csaknem 1,8 millió forint lehet a fizetés. A bizottsági elnökök 2,2 millió forintra, míg az alelnökök 1,9 millió forintra tarthatnak igényt. A parlamenti pártok frakcióvezetői az átlagbér hatszorosát keresik, így fizetésük márciustól akár a bruttó 2,5 millió forintot is átlépheti, és ugyanennyit vihetnek majd haza az országgyűlés alelnökei is.

Kövér László házelnök kiemelt bérre jogosult, az ő fizetése ugyanis az alapbér 2,7-szeresének megfelelő összeg, azaz több mint nyolcszorosa, mint egy átlagos magyar munkavállalóé. Márciustól tehát akár 200 ezer forinttal többel, csaknem bruttó 3,5 millió forinttal gyarapíthatja a családi kasszát.

Mindehhez nincsen szükség újabb előterjesztésre, az országgyűlési törvény három éve történt módosítása értelmében a képviselők automatikusan az előző évi bruttó átlagkereset háromszorosának megfelelő összeget kapnak. A jogszabályt akkor csak a kormánypárti képviselők és a német nemzetiségi szószólók szavazták meg.

Az alaphoz igazodóan emelkednek az automatikusan járó, képviselői juttatások is, amelyeknek elköltését számlával kell igazolni: lakásbérletre például 27 ezer forinttal többet, az alapilletmény 35 százalékát költhetik el, tehát közel 450 ezer forintot, míg mobiltelefon-költségekre annak 5 százalékát, 64 ezer forintot, irodabérletre pedig évi 900 ezer forintot fordíthatnak.

blikk.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Támadásra készült az Iszlám Állam Törökországban

A török rendőrség országszerte végrehajtott razziák során őrizetbe vette az Iszlám Állam terrorszervezet 115 feltételezett tagját,...

Zelenszkij nem átkot kért az ellenségre, hanem békét megtépázott országának

Zelenszkij nem átkot kért az ellenségre, hanem békét megtépázott országának. Az ukrán elnök karácsonyi beszédében a bosszú helyett...

Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz

Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk,...

Az ünnepi időszak egészségügyi problémája, mely sok nőt érint

A karácsonyi és szilveszteri időszak a legtöbb nő számára egy dolgot biztosan jelent: órákon, napokon át tartó takarítást és...

A gyógyszerész kimondta: ezt rontják el a legtöbben a fájdalomcsillapítóknál

Manapság a fájdalomcsillapító gyógyszerek világában nem ördöngösség eligazodni – ha tudjuk, mire figyeljünk. A paracetamol és az...

Ilyen ügyetlen tolvajokat még a világ nem látott – autóval rántották ki az ATM-et

Karácsony előestéjén egészen abszurd jelenetek játszódtak le egy texasi 7-Eleven üzletnél, ahol két ügyetlen tolvaj minden...

Menedzsertréning műanyagfigurákkal – Egy hatezer fős kisvárosból is hatást lehet gyakorolni a világ gondolkodására

 Lego-ország fővárosában, Billundban – ahova idén ősztől már fapadossal is mehetünk – az ember megérti, hogy nem a méret a lényeg,...

Frohner Fecó: Nehezen tudom kimutatni az örömömet karácsonykor – videó

Frohner Fecó, ha akarja, fodrász, ha akarja, celeb... amíg nem ismertük őt, nem is gondoltuk volna, hogy ez a két karrier tulajdonképpen...

Itt a vége a legális magyar kriptózásnak – legalábbis egy időre

2025. december 27-tel lejár az utolsó határidő, és mindenki kockáztat, aki kriptót ad el, vagy vesz, és főleg, ha ilyen kereskedemi...

Ezt nem gondoltuk volna Kucsera Gáborról — karácsonykor derült ki az igazság

Újra meghitt családi légkörben ünnepelt Tápai Szabina és Kucsera Gábor.

Ezért a veszélyes játékért rajongtak a királyok: két uralkodó is odavolt érte

A fedett pályák ferde tetői, galériái és magas ablakai mind részt vettek a játékban.

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

0
0

Bulvár

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0