Ezt olvasta már?


Iskolakezdés: minimum 20 ezer forint gyermekenként

Egy általánosiskolás-korú gyermek beiskolázása tudatos anyagi felkészülést igényel a magyar szülők részéről: az alapvető felszerelések beszerzése széles skálán, 10 ezertől 30 ezer forintig terjed, míg egy minőségi iskolatáska akár 15 ezer forintra is rúghat a REGIO JÁTÉK friss kutatása szerint.

Az ingyen tankönyv tízből hat esetben valósul meg maradéktalanul, ellenkező esetben további 7-15 ezer forint kiadással lehet számolni.

Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő tanévkezdés előtt, egy általánosiskolás-korú gyermek beiskolázása ugyanis minimum húszezer forintba kerül, tankönyvek nélkül – derült ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. „Tavaly augusztusban alkalmanként átlagosan 6450 forintot költöttek a vásárlóink online, 5390 forintot pedig hagyományos áruházi vásárláskor, és további 8 százalékos növekedésre számítunk idén az első becsengetést megelőző időszakban” – mondta el Gyaraki Dávid marketingvezető.

Az alapvető iskolai eszközökre a válaszadók egyharmada 10-15 ezer forintot, egynegyede 15-20 ezer forintot, szintén ennyien akár 20-30 ezer forintot is elköltenek egy gyermek esetében. A füzetet, tolltartót, írószereket a szülők kétharmada személyesen választja ki, egyharmada pedig az áruházi és online vásárlást kombinálja. A tanszerek kiválasztásánál a tartósság a legfontosabb szempont, ezt követi az ergonómia, a kedvenc mesehős mintája – idén a Pizsihősök a legmenőbbek –, a sort a divatosság, egyediség és olcsóság zárja.

Nincs mindenhol új táska és ingyen tankönyv

Idén az általános iskolába járó gyermekek 23 százaléka nem kap új iskolatáskát a felmérés szerint. „A hátizsák vásárlása a kiadásokat akár meg is duplázhatja, ezért különösen fontos, hogy minőségi, tartós darabot válasszon a szülő. A kutatásunkból kiderült, hogy az első évfolyamot kezdő tanulóknak érezhetően magasabb árkategóriájú (15 ezer forintnál drágább) iskolatáskát választanak, ez a szülők egyharmadáról mondható el” – tette hozzá a REGIO JÁTÉK marketingvezetője. Alsó és felső tagozatban is egyébként az 5-10 ezer forintos (28, ill. 33%) táska vásárlása a legjellemzőbb, ezt követi a 10-15 ezer forintos kategória (25-25%), 15 ezer forint feletti táskát csak minden ötödik gyermek kap.

Az iskolakezdés költségeibe a megkérdezett családok mindössze egyötödénél száll be a munkaadó pénzbeli támogatás formájában, éppen ezért tízből kilenc szülő tudatosan készül a nyári hónapokban anyagilag arra, hogy minden felszerelést hiánytalanul be tudjon szerezni szeptember elsejéig. A kezdeti kiadások terheit azonban csökkentheti, hogy a felmenő rendszer alapján az általános iskolások ingyen kapják a tankönyveket. „A felmérésünk szerint ez tízből hat esetben valósul meg maradéktalanul, ahol nincs díjmentes könyvosztás, ott jellemzően további 7-15 ezer forinttal (21%) számolnak a szülők” – mondta el a marketingvezető.

A pihenés a legjobb felkészülés a sulira

A becsengetés közeledtével azt is vizsgálta a REGIO JÁTÉK kutatása, hogyan készülnek fel a magyar családok a dolgos mindennapokra. „Kiderült, hogy a szülők leginkább a pihenésben, a játékkal töltött időben hisznek. Az olvasás is népszerű elfoglaltság, bár igazán a második osztályt kezdőkre jellemző (80%), majd fokozatosan csökken a nyári olvasmányok iránti vágy” – zárta az elemzést Gyaraki Dávid.

TOP 3 írószer 2018-ban a REGIO JÁTÉK értékesítési adatai szerint:

1. Unikornis flitteres tolltartó

2. Pixie cipzáros tolltartó

3. Pixie Crew hátizsák

A kutatás háttere:

A sajtóközleményben szereplő adatok a REGIO JÁTÉK saját értékesítési adatain, valamint egy 2018. július 17-24. között elvégzett online kutatáson alapulnak, melyben 1658 – 14 év alatti gyermeket nevelő – szülőt kérdeztek meg az iskolakezdéssel kapcsolatban.







0
0
0

hírek innen, onnan

Írd be ezt a Google keresőbe a napfogyatkozás miatt, elképesztő, mit fogsz látni

Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel...

Rolleres fiút gázolt az autó, naná, hogy zebrán gurult át

Nyíregyházán súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a rolleres fiút, aki a zebrán gurult, mikor elütötte egy autó.

Szinetár Dóra felmosta a padlót Dúró Dórával

Szinetár Dóra nyílt levélben vonta felelősségre Dúró Dórát, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét.

Minden ötödik ember hordozhatja ezt a rejtett genetikai eredetű szívbetegséget

A lakosság ötödét érintő genetikai koleszterineltérés jelentősen növeli a stroke és a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát.

Apró szám a wifiikon mellett: ezért nem mindegy, milyen jel jelenik meg a mobilján

Az Android-rendszert használó okostelefonok kijelzőjének felső sarkában időről időre egy apró szám bukkant fel a wifiikon mellett,...

Tanácsok otthonon kívüli tevékenységekhez Parkinson-kóros betegeknek

A Parkinson-kóros betegeknek is törekedniük kell a társas kapcsolatok fenntartására és a kültéri programok beiktatására. Nem kell...

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

Hatalmas változás jön a hazai egyetemeken: Olyan szakot indítanak, amire azonnal lecsaptak a diákok

Új szakok jönnek a felsőoktatásban, az egyikre már most óriási a roham.

Megtalálták az ősi hun DNS-t, a rómaiak tényleg rettegték Attila nevét

Ezek már olyan horderejű bizonyítékok, amik nem lehetnek véletlenek.

Az útvonal már kirajzolódik, a Hormuzi-szoros még zárva maradhat: Irán Washingtonra vár

Irán az amerikai kártérítést is a Hormuzi-szoros teljes újranyitásának feltételei közé sorolja, miközben Ománnal már a hajózási...

Ételszállító teherautóval csempészték ki Trumpot az Air Force One-ról

Reptéri ételszállító teherautóval csempészték ki Donald Trump amerikai elnököt az Air Force One fedélzetéről a júliusi ankarai...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0