Ezt olvasta már?


Indul az évad a nyíregyházi színházban

A szabadtéren augusztusban nagy sikerrel debütált Neil Simon-musicallel, az Édes Charityvel kezdődik szombaton a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2020/2021-es évadja - hangzott el a társulat évadnyitó ülésén szerdán.

Kirják Róbert ügyvezető igazgató az eseményen elmondta, hogy a koronavírus-járvány a színházi munkára is rányomja a bélyegét, a nézők számára kötelező maszkviselés és a nézőtér nyitási rendjének megváltozása mellett már biztossá vált, hogy a határkorlátozások bevezetése miatt elmarad az évad második bemutatója, Bertold Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámája, amelyet Keresztes Attila rendezett volna.

A teátrum vezetője a tavaszi előadások pótlásával kapcsolatban kitért arra, hogy a felújított és jelentősen átalakított szabadtéri színpad nélkül nem lett volna esély a színház anyagi "túlélésére", számos darabot ugyanis ezen a játszóhelyen láthatott a közönség. Az évad indításáról azt mondta: egy hónappal a bérletek értékesítésének zárása előtt már a tavalyi kamarabérletesek 78 százaléka, a nagyszínpadi bérleteseknek pedig 73 százaléka megvette bérletét.

Megjegyezte azt is, a diákbérletek eladásának várható csökkenése miatt nem kizárt, hogy kevesebb gyermekelőadást fog játszani a társulat.

Kovács Ferenc polgármester szintén a szabadtéri színpad jelentőségét emelte ki, megjegyezve, hogy a Vidor Fesztivál számos eseményét rendezték meg a Benczúr téri színpadon.

Év végére várhatóan átadják Nyíregyháza épülő kulturális negyedének egy újabb elemét, a korábbi helyőrségi művelődési otthon Szindbád néven születik újjá, ahol egy pódiumszínpadot is kialakítanak - mondta a városvezető.

Az évad műsorában a nagyszínpadi bemutatók közül látható lesz Francis Veber Balfácánt vacsorára! című vígjátéka Göttinger Pál rendezésében,

Szálinger Balázs meséje, a Csillagszemű juhász Vidovszky György színrevitelében, a Jókai Mór kisregénye és Dargay Attila rajzfilmje alapján készített Szaffi című darab, amelyet Horváth Illés rendező segítségével láthatnak a nyíregyháziak.

Jule Styne, Bob Merrill és Isobel Lennart Funny girl című musicaljét Szente Vajk gondozza majd a színpadon, egy Shakespeare-klasszikust, a Szentivánéji álom című vígjátékot Szőcs Artúr, egy másik Neil Simon-vígjátékot, A napsugár fiúkat pedig Mészáros Tibor rendezi. A Krúdy Kamarában Halasi Dániel színrevitelében lesz látható Martin McDonagh A kripli fekete komédiája, a Göttinger Pál által írt és rendezett Bogáncsvirág című krimi, Kovács D. Dániel által színpadra alkalmazott A rovarok élete című orosz Viktor Pelevin-regény, valamint az Olt Tamás által írt és rendezett Új stílusgyakorlatok című darab.

A Művész Stúdióban Veres András A púpos lovacska és Mosonyi Aliz Szekrénymesék című mesejátékait Varga Péter rendezi, emellett a Bartók Béla és Balázs Béla táncjátéka alapján Sediánszky Nóra által színpadra alkalmazott A fából faragott királyfi című mesét is láthatja a közönség.







0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0