Indul a kivitelezés Mágocson
Szociális bérlakásokkal, járdafelújítással, a közbiztonság erősítésével teszik élhetőbbé Mágocs leromlott városi területeit. Az önkormányzat 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a település rehabilitációját és az ott élő lakosság felzárkózását elősegítő tevékenységekre.
| illusztráció |
A sikeres közbeszerzést követően decemberben megkezdődnek a kivitelezési munkálatok. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
A TOP-4.3.1-15-BA1-2016-00003 azonosító számú, „Élhetőbb lakókörnyezetünkért” Mágocson című projekt keretében Mágocs Város Önkormányzata olyan infrastrukturális fejlesztéseket valósításít meg, melyek Mágocs város területén a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztett városrészek lakófunkcióját erősítik, a meglévő funkcióit bővítik.
A fejlesztés eredményeként a települési önkormányzat szociális bérlakásokat alakít ki, továbbá a gyalogos közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében több balesetveszélyes, illetve nem akadálymentes járdaszakaszt újít fel, közbiztonságot növelő beruházásokat valósít meg. A fejlesztés eredményeként megindul a település leromlott városi területeinek rehabilitációja és az ott élő lakosság felzárkózása.
A sikeres közbeszerzési eljárás lezárultát követően, 2018. december hónapban kerül sor a munkaterület átadására, mellyel megkezdődhetnek a kivitelezési munkák.
„A projektről bővebb információt a www.magocs.hu oldalon olvashatnak.”
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Kína ráparancsolt az Apple-re, töröltek két meleg társkeresőt az App Store-ból
A Blued és a Finka nevű meleg társkereső appokat is törölte az Apple a kínai alkalmazásboltjából.
Kiderült, milyen állapotban van a Petőfi híd és a Rákoczi híd
Újabb budapesti hidak kaptak értékelést a BP Műhelytől.
Lehet-e jogszerűen hamisítani Magyar Pétert vagy Orbán Viktort? Jönnek a deepfake-választások?
A politikusokat vagy közéleti szereplőket hamis kontextusban ábrázoló deepfake-videók egyre komolyabb kihívást jelentenek a médiapiac és...
Dér Heni a Sztárban Sztár All Starsról: "A kisfiam szerettette meg velem ezt a dalt"
Vasárnap este egy érzelmekkel teli adásnak lehettek szemtanúi a TV2 egyik legnépszerűbb produkciójának a Sztárban Sztár All Stars...
Zavaros Eszter a washingtoni csúcsról: „Elképzelhetetlen élmény volt”
Gyermeke születése után ez volt élete második legjobb élménye Zavaros Eszternek.
25 év után újra közös fotók készültek Jim Carrey-ről és Taylor Momsenről
Annak idején A Grincsben játszottak együtt.
Próbálja megvesztegetni a netezőket a Microsoft
A Chrome böngészőt letölteni próbálókat vette célba.
Droggrazzia a Belvárosban: nem véletlenszerűen kiválasztott szórakozóhelyre csaptak le a rendőrök
A rendőrség szerint nem volt aránytalan a fellépésük.
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
Mindenkit érintő változás jön a hazai légiközlekedésben, sokan nincsenek erre felkészülve
Szerdától jelentős változások lépnek életbe a Ryanair-nél, a légitársaság fontos kérdésekre adott megnyugtató válaszokat.
Megszólalt a BRFK az ominózus hétvégi drograzziáról
Nem véletlenszerű, ad hoc drograzzia volt a napokban egy belvárosi szórakozóhelyen.
Az amerikai pénzügyi segítség valós tartalma: az osztogatást ettől még nem tanácsos feltekerni
Nem kaptunk új hitelt, nincs alternatívája az európai uniós forrásoknak. A forintnak nehezebb időkben segítség lehet a belengetett...
Sport
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata
A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában
Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén
Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.
Menesztették Dárdaiék edzőjét
A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis
Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten
A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.
Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt
Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön
Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!
Bulvár
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?
Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.
Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle
Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma
A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.
Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra
Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing
Károly durván kiosztotta Vilmost: Katalin elsírta magát a jelenetet látva
Egy váratlan és feszült pillanat rázta meg nemrégiben a brit királyi családot: Károly keményen megszidta Vilmost egy döntése miatt, és Katalin szinte elsírta magát, amikor végignézte a megrendítő jelenetet.
Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt
Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


