Ezt olvasta már?


Hoppál Péter: szabad ország csak szabadon beszélhet a múltjáról

Szabad ország csak szabadon beszélhet a múltjáról, amelynek elszenvedője volt - mondta a kultúráért felelős államtitkár a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Kovács Béla egykori kisgazda politikusról elnevezett pécsi általános iskolában tartott szombati megemlékezésen.

Hoppál Péter Kovács Béla hetven évvel ezelőtt történt elhurcolásáról azt mondta: e törvénytelen tett mindenki előtt nyilvánvalóvá tette, hogy totális diktatúra épül, amely porig rombolja a Magyarországot csaknem ezer éven át meghatározó értékrendet.

A magyar emberek sorsa ekkor vált "egy beteges ideológia prédájává, játékszerévé" - emelte ki hozzátéve, hogy e napon "olyan dermedt félelem költözött a szívekbe, amelyet újabb és újabb generációk tudnak csak kioltani nagy bátorsággal, munkával és sok sikerrel".

Az emlékezés szükségességére térve kijelentette: ma már nem vonható kétségbe, hogy "a kommunizmus és a fasizmus pusztítása között nincs különbség", de ez nem volt mindig így. "Voltak, akik nem kívántak szembe nézni a múlttal hazug örökséget hagyva a következő nemzedékekre" - hangoztatta Hoppál Péter, majd felidézte: a kommunizmus pusztításába világszerte csaknem százmillió ember halt bele, és felbecsülhetetlen azok száma, akiknek életét a diktatúra megnyomorította.

Emlékeztetett arra, hogy a második világháborút követően több mint 700 ezer embert hurcoltak Magyarországról szovjet munkatáborokba, s az embertelen munka és a körülmények következtében "csak töredékük térhetett haza".

Hoppál Péter szerint az emlékezetpolitikában fordulópontot, mint fogalmazott "a félelem és hallgatás végét" jelentette a Terror Háza Múzeum megnyitása, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tevékenysége, a kommunizmus áldozatainak emléknapja, és a Gulág-emlékév.

A Független Kisgazdapárt egykori főtitkárának, Kovács Bélának a pozitív megítélése örök érvényű, megkérdőjelezhetetlen a magyar történelem alakjai között - jelentette ki a megyeszékhely szülöttéről szólva. "Őt tartása, tehetsége, örökérvényű értékkövetése, küzdelmes, dolgos életútja és jó értelemben vett ambíciója emelte ki kortársai közül, akit megpróbáltatásai, igazságtalan elítélése és meghurcoltatásai közepette is szilárdan őrzött értékrendje tett mártírrá, egyben példaképpé" - méltatta.

Egyúttal bejelentette: 45 millió forintból országos emlékpontot alakítanak ki az egykori politikus Patacs városrészben található szülőházában.

A megemlékezést követően a résztvevők koszorúkat helyeztek el a Kovács Béláról elnevezett iskola falán, majd átsétáltak az egykori kisgazda főtitkár közeli szülőházához.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere az emlékpont alapkőletételénél azt mondta: a szülőházban elsősorban a fiatalok megismerkedhetnek majd a kisgazda politikus életútjával, pályafutásával és a második világháború utáni évek történéseivel. A városvezető jelezte: a speciális oktatási helyszínként is funkcionáló emlékpont célja a Kovács Bélához kapcsolódó tárgyi emlékek, dokumentumok összegyűjtése és bemutatása.

Komor István, a baranyai megyeszékhely kulturális és közművelődési intézményinek túlnyomó többségét integráló Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. üzemeltetési igazgatója közölte: a jelenleg leromlott állapotú épületet Keresztes Béla építész tervei alapján felújítják és 30-40 fő befogadására képes múzeumpedagógiai helyiséggel is bővítik.

Az emlékpont a tervek szerint még az idén megnyílik - közölte az eseményen, amelyen az alapkőletételt megelőzően időkapszulát is elhelyeztek.

Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A politikusról a pécsi önkormányzat döntése értelmében öt éve nevezték el a helyi Pázmány Péter utcai általános iskolát.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

Boldog karácsonyt kívánt Molnár Gusztáv, és büszkén megmutatta felesége babapocakját

Molnár Gusztáv megható karácsonyi posztban osztotta meg örömét, felhőtlenebb már nem is lehetne a boldogságuk a párjával.

Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt

Lengyelország vadászgépeket küldött egy orosz felderítő repülőgép azonosítására a Balti-tenger nemzetközi vizei felett, a lengyel...

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy...

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

Biztosan készen állsz arra, hogy újra randizz? – most kiderül!

Egy szakításból sokszor nehéz felocsúdni, majd eljutni oda, hogy bárkit is újra közel engedjünk magunkhoz. Mikor jön el az idő, hogy...

Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”

Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon...

Orbán Viktor olyat mondott ki a múltjáról, amire senki nem számított, ezek után teljesen más szemmel nézel majd a miniszterelnökre

A miniszterelnök olyan intim részleteket osztott meg a múltjából, amilyeneket eddig csak a legszűkebb családi körben hallhattak tőle.

A csillagjegye szerint ilyen barátnőt keres magának a pasi a szíve mélyén

Mindenki vágyik arra, hogy megtalálja a tökéletes párját, és gyakran a csillagok alapján keresünk útmutatást. De vajon milyen kapcsolat...

„Nem szeretném, ha a mondandóm súlya attól függne, milyen a-t ejtek” – Palócságom története

„A tájszólásban benne van az otthonunk illata, a nagymamánk hangja, a gyerekkorunk udvara. Ha letagadjuk, mintha magunkból tagadnánk ki...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

Gyűlölet zúdult Szoboszlaira, Milák elhagyta az országot

2025 februárjában szenzációs dolgok történtek a hazai és a nemzetközi sport szempontjából is.

Megszülettek a magyar kézilabda-válogatott alapemberének ikrei

Győri-Lukács Viktória szenteste jelentette be a hírt.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

Palvin Barbara lett a meztelenruhák királynője 2025-ben, íme 7 kreáció, amiben óriási feltűnést keltett

Nem titok, hogy Palvin Barbara rajong a merészebb outfitekért, köztük a pikáns pucér-szettekért. 2025-ben pedig igazán kimaxolta a meztelen-trendet: a vörös szőnyeges gálákon, a divateseményeken és a kifutón is bev

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0