Ezt olvasta már?


Hogyan használjuk ki okosan az otthonfelújítási támogatást?

Az idei év egyik nagy érdeklődést kiváltó eseménye kétségtelenül az otthonfelújítási támogatás bevezetése volt. Nem is csoda, hiszen ezáltal számos család kapott lehetőséget arra, hogy modernizálja otthonát úgy, hogy - bizonyos feltételek mellett természetesen - az állam utólag visszatérítse a költségek felét.

Bizonyára rengetegen készülnek arra, hogy igénybe vegyék ezt a lehetőséget, ám ugyanakkor körültekintőnek is kell lenni, hiszen akad néhány buktató. Ráadásul mivel utófinanszírozott támogatásról van szó, ezért meglehetősen kellemetlen, ha végül mégsem kapjuk meg az igényelt összeget, és az egész felújítás a mi költségünk marad. Ezért adunk most néhány hasznos tippet az induláshoz.

 

Ellenőrizzük, hogy megfelelünk-e a feltételeknek!

 

Ahogy az egy ilyen támogatásnál lenni szokott, természetesen nem veheti igénybe akárki, hanem csak az adott követelményeket teljesítő személyek. Ezért még mielőtt belevágnánk a felújításba, tájékozódjunk arról, hogy egyáltalán beletartozunk-e abba a körbe, akik megigényelhetik a támogatást.

Ugyanígy annak is járjunk utána, hogy pontosan milyen munkálatokra lehet kérni az utófinanszírozást - szerencsére elég sok mindenre, de azért jó, ha ezekkel pontosan tisztában vagyunk.

 

Kalkuláljunk!

 

A lakásfelújítási támogatás a költségek 50%-át, de maximum 3 millió forintot fedez. Ez valószínűleg egy komplett házfelújításra nem lesz elég, így mindenképp szükség lesz némi számolgatásra, hogy mi fér bele ebbe a keretbe. Ha már tudjuk, hogy milyen munkálatokat szeretnénk elvégeztetni, akkor mindegyikről kérjünk árajánlatot!

 

Ha például új kerítést szeretnénk, akkor a Nívó Kerítés oldalán találunk egy árkalkulátort is, amivel előzetesen tájékozódhatunk a várható árakról. Persze ez nem helyettesíti a személyre szabott árajánlatot, ezért ezt a lépést se hagyjuk ki!

 

Ha pedig mindent összeadtunk, akkor már nagyjából tudni fogjuk, hogy milyen költségei lesznek a felújításnak, és mekkora lesz a visszaigényelhető összeg.

 

Ragaszkodjunk a számlákhoz és szerződésekhez!

 

Az igénylés során be kell mutatni a számlákat és a kivitelezést végző vállalkozókkal kötött szerződéseket is. Erről semmiképp se feledkezzünk meg, hiszen nélkülük visszautasítják a kérelmünket! Ez egyet jelent azzal, hogy a munkálatokat nem végezheti “maszekoló” szakember, kizárólag számlaképes, hivatalosan tevékenykedő vállalkozó.

 

Ügyeljünk a határidőkre!

 

A támogatás az utolsó számla kifizetését követő 60 napon belül, illetve maximum 2022. december 31-ig igényelhető. Meglehetősen bosszantó, ha 1-2 nap csúszás miatt esünk el egy jelentős anyagi segítségtől, így ne hagyjuk, hogy ezen bukjon el a dolog.

 

Amint az utolsó számlát is kifizettük, máris töltsük ki a szükséges nyomtatványokat, és nyújtsuk be az igénylést az Államkincstárhoz. Az elbírálás 30 nap alatt megtörténik, innentől kezdve pedig 5 napon belül fizetnek.

(x)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ezt tanította a „rossz anya” pillanatom a gyereknevelésről

A gyereknevelés során elkerülhetetlen, hogy néha rossz anyának érezzük magunkat. De ezek a pillanatok lehetőséget adnak a tanulásra és a...

A reptéren tudta meg a Blikk volt főszerkesztője, hogy megveszik a lapot, mire visszaért, már üres volt az asztala

Nagy Iván Zsolt egy angol nyelű cikkben írta meg, hogyan vette át a Blikket a kormányközeli Indamedia.

Hatalmas korrupciós botrány készül Ukrajnában: lecsaptak Zelenszkij üzlettársára, az elnök is szerepelhet hangfelvételeken

Timur Mindics órákkal a rajtaütés előtt Ausztriába szökött a hatóságok elől. A nyomozók közben az igazságügyi miniszter irodájában...

Orbán Viktor válaszolt a miniszterelnöki vitafelkérésre: Magyar Péter helyett inkább egy EU-s bürokratával ülne le

Pintér Bence polgármester hozta nyilvánosságra a miniszterelnök válaszát, aki ezzel lényegében elutasította a kihívóját. Magyar Péter...

Akkora ász már Szoboszlai Dominik, hogy már most szobrot kapott ott, ahol a csak legnagyobbaknak jár

A Madame Tussauds Budapest megerősítette, hogy a terjedő hír igaz: Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap. A magyar válogatott kapitánya és a...

Verstappen őszintén beszélt a világbajnoki esélyeiről

Max Verstappen szerint véget értek a reményei, hogy zsinórban ötödször is megnyerje a Forma-1-es pilóták világbajnoki címét.

Lando Norris elmondta, miért döntött úgy, hogy teljesen lemond az alkoholról

Lando Norris elárulta, hogy már nem figyeli a kritikákat, egy időre a közösségi médiából is törölte magát, és az alkoholt is teljesen...

Szent-Iványi István: A Fehér Ház szerint a legalacsonyabb szintű diplomáciai esemény volt a Trump-Orbán találkozó

A külpolitikai szakértő szerint az időhatár nélküli mentesség kifejezés diplomáciai nonszensz, iyen kategória nem létezik. Legfeljebb...

Román sztárséf főz Budapesten

A fiatal séf a szezonális termékeken alapuló autentikus román konyhát népszerűsíti.

Mindenki rosszul tudja, hogy kell szedni a magnéziumot: így kell helyesen

Mondjuk, mire kell figyelned, és ha betartod a szabályokat, számtalan fantasztikus hatását megtapasztalhatod ennek az ásványi anyagnak!

Tájékoztatás a Bakonyi Erőműben történt balesettel kapcsolatban

A Veolia Enegria Magyarország Zrt. csoporthoz tartozó Bakonyi Erőmű Zrt.-ben 2025. november 8-án 13 órakor súlyos munkahelyi baleset...

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön

Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!

0
0

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle

Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!

Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma

A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.

Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt

Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra

Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing

Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned

Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!

Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé

A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.

0