Havi díjért, de korlátlanul lehet hívni uniós számokat
Korlátlan nemzetközi hívást vezet be a Vodafone Magyarország, az új díjcsomagokkal korlátlanul lehet EU-s számokat hívni belföldről - jelentette be Amanda Nelson, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
Az EU 27-ek mellett Izlandra, Liechtensteinbe, Norvégiába, Svájcba, Monacóba és Törökországba is lehet így telefonálni. Amanda Nelson kiemelte: Magyarországon a Vodafone az első szolgáltató, amely az EU-n belüli a nemzetközi hívások lehetőségét korlátlanul, a havidíjba beépítve teszi lehetővé. Ezzel biztosítják mintegy 500 millió európai ember korlátlan elérését – tette hozzá.
Az új szolgáltatást a lakossági és a vállalati ügyfeleknek is nyújtják – mondta Amanda Nelson. Hozzátette, a csomagok adatkerete kizárólag roamingban is teljes mértékben felhasználható.
Carra Anita, a társaság lakossági üzletágának vezérigazgató-helyettese elmondta, eddig Magyarországról csak a magyar hívószámokat lehetett ingyenesen hívni, mostantól 500 millió európai hívószámot lehet tárcsázni ingyenesen.
Hozzátette, az új tarifákat úgy alakították ki, hogy a korlátlan EU-s beszélgetés mellett mindenki számára lehetővé tegyék a szokásainak megfelelő adatforgalmat is.
Forrás: MTI
Fotó: Matthew Kane on Unsplash
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Begurul a yorkik labdája a szekrény alá: amit a kutyák tesznek, sokakat szórakoztat
Ez a három yorkshire terrier úgy fog össze a bajban, mint egy igazi család. Néhány napja nem mindennapi küldetés miatt tették mindezt.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
Manfred Weber: német katonák is vegyenek részt az ukrajnai békefenntartásban
Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint a németeknek unió zászló alatt kell közreműködniük a rendezésben.
Peszkov: Moszkva és Washington folytatják a tárgyalásokat
A részleteket nem árulják el.
A család, ahol mindig ugyanaz a gyerek „rossz” – mi van, ha nem is vele van a baj?
Minden családban van egy csendes szereposztás. Van, aki szerethető, van, aki erős, van, aki mindent kibír, és van, aki „problémás”. A...
Mindenki mocskos, senki sem ártatlan - Öngyilkosság, korrupció és elhallgatott bűnök Az igazság megszállottjában
Egy újságcikk öngyilkosságba torkollik, a múlt pedig több könyv lapjai közé rejtve várja, hogy megleljék az igazságot. Az FX új noir...
Több mint egymillió új, az Epstein-ügyhez köthető dokumentumot találtak
A manhattani szövetségi ügyészek és az FBI tájékoztatása szerint több mint egymillió újabb, Jeffrey Epstein ügyéhez kapcsolódó...
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Nem csillapodott a családi viszály. Brooklyn Beckham célzott üzentet küldött családjának feleségével
Brooklyn Beckham üzenetet küldött családjának.
Magyarország időjárása: mutatjuk, hogyan indul a hétvége
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 1 és 6 fok között alakul, inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés...
Megállapodott a Kreml és a Fehér Ház, folytatódnak a tárgyalások
Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök...
Hazaárulásért 12 évre ítéltek egy volt diplomatát Moszkvában
Hazaárulás címén 12 évi szabadságvesztésre ítélte Arszenyij Konovalovot, az orosz külügyminisztérium volt alkalmazottját a moszkvai...
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben
Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Bulvár
Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet
A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.
Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő
A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást
Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.
Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának
Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan
Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja
A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket
A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.
Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz
Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk, eleget alszunk-e, mennyire vagyunk tudatosak mentálisan. Smoothie-k, edzéstervek, me
Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”
Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


