Ezt olvasta már?


Hamarosan itt az újabb végtörlesztési határidő

Lejár egy újabb végtörlesztési határidő hétfőn, azoknak ugyanis, akik jelezték végtörlesztési igényüket, január 30-ig be kell fizetniük a szükséges összeget, illetve igazolniuk kell, hogy rendelkezésükre áll az ehhez szükséges fedezet.

A devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek 2011. december 31-ig jelezhették bankjuknál, hogy élni kívánnak a rögzített árfolyamon történő végtörlesztési lehetőséggel.

A rögzített árfolyamon történő végtörlesztés egyik feltétele szerint a hitelfelvevőnek a végtörlesztési igényt befogadó pénzügyi intézmény részére 2012. január 30-ig maradéktalanul át kell utalnia a végtörlesztéshez szükséges teljes forintösszeget.

Ha az adós részben vagy teljesen hitelből végtörleszt, akkor január 30-ig a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény által kiállított feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettségvállaló nyilatkozattal igazolnia kell, hogy rendelkezésére áll a végtörlesztéshez, illetve annak átutalással nem fedezett hányadára vonatkozó fedezet.

Mivel a végtörlesztésnek az igénybejelentés napját követő 60. napig meg kell történnie, azoknak, akiknél a 60 napos határidő január 30. előtt jár le, legkésőbb a 60. napon kell teljesíteniük a végtörlesztést.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint tavaly szeptember 29. és december 31. között 94.337 darab devizaalapú ingatlancélú kölcsönt végtörlesztettek. Jelentősen nőtt a végtörlesztési szándékukat bejelentők aránya is: e szerződések száma mintegy kétszerese az év végéig már végtörlesztettekének.

A már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 642,1 milliárd forint volt, azonban az ügyfeleknek fix árfolyamon ebből csak 468 milliárd forintot kellett kifizetniük. A kettő különbözete, azaz mintegy 174 milliárd forint volt december végéig a pénzügyi intézmények vesztesége.

A bankoknál és a takarékszövetkezeteknél a teljes hitelállomány valamivel több mint egytizedét fizették vissza, a pénzügyi vállalkozásoknál az állomány 5 százalékát.

A fix árfolyamú végtörlesztésekhez szükséges forrás döntő részét, több mint 80 százalékát az ügyfelek saját megtakarításaikból teremtették elő. A hitelintézetek tavaly december végéig 16.865 darab hitelkiváltó forinthitelt folyósítottak erre a célra, amelyek együttes összege megközelítette a 88,5 milliárd forintot.

A bankszövetség korábban ismertette: arra számítanak, hogy a végtörlesztést az érintettek valamivel több mint 20 százaléka fogja igénybe venni.

Az Openhouse Országos Ingatlanközvetítő Hálózat nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy azok, akik ingatlanuk eladásából végtörlesztenének, hátrányt szenvednek, a bankok ugyanis nem fogadhatják el az önerő igazolására a megkötött adásvételi szerződést. Az Openhouse a PSZÁF elnökétől kért állásfoglalást az érintett kör érdekében.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Tovább nőttek a hazai várólisták, sokkoló adatok jelentek meg

A három leghosszabb várólistán 35 623 beteg szerepel, ami csaknem 21 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához...

Gajdos Tamás lesz az új Szellő István? Lehetséges ez? Miért akarják őt? – Gőzerővel dolgozik az új hírmárkáján a TV2

A TV2 látványos fordulatra készül a hírműsorai területén. Két új védjegykérelme, a riporteri állomány bővítése arra utal, hogy a...

Egy VHS-kazetta dönthetett Messi egész karrierjéről: befutott a focifenoménről készült dokumentumfilm

Messi: Az elfelejtett felvételek címmel már nézhető a Disney+ kínálatában a Lionel Messi futballistáról szóló dokumentumfilm, amely...

Nem a kanapé a legjobb Anne Hathaway nappalijában – hanem ez a zöld sarok

Nem a méretes kanapé, nem a fa burkolatok és nem is a látványos építészeti részletek ragadták meg most a lakberendezők figyelmét Anne...

A régi kommunikációs kultúra elfáradt, az elkenés a bizalmat rombolja – az egészségügyi miniszter megmondta, miért váltották le valójában Győrfi Pált

Győrfi Pál távozása az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivői posztjáról sokkal több egy egyszerű személycserénél – mutatott rá...

Lángba borult Belfast, elszabadult a pokol az utcákon: házakba törtek be, buszt és autókat gyújtottak fel - fotók, videók

Belfast városát és Észak-Írország több települését súlyos zavargások rázták meg a hétfő esti késes incidens miatt. Az eset nyomán...

Újra erősen lövik egymást - Irán külügyminisztere: "Az ország egyetlen támadást vagy fenyegetést sem hagy megválaszolatlanul"

Az Egyesült Államok és Irán egymásnak estek, miután Donald Trump elnök Teheránt okolta egy amerikai katonai helikopter hétfői...

Textilkészítő workshopon jártunk a HAB-ban

Gondolta volna, hogy a régi csipkék, fonalak és textilrétegek képesek elmesélni a legszemélyesebb történeteinket? Az idei Műtárgyak...

Zivatarok akasztják meg szerdán a napsütést, több megyére másodfokú riasztást adtak ki

Fázni azért nem fogunk, a csúcsérték így is 27 és 34 fok között alakul.

Az Egyesült Államokban már nem csak elmélet a fiskális dominancia

A Fed függetlenségéről szóló vita valójában nem elsősorban Jerome Powellről, Kevin Warshról vagy a következő kamatdöntésről szól....

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

0
0

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben

Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

0