Ezt olvasta már?


Görög-magyar: nehéz mérkőzéssel kezdi idegenbeli túráját a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg két idegenbeli mérkőzésből álló túráját Athénban, a Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportjában.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a görögök elleni pénteki összecsapás után jövő hétfőn Észtországban szerepel.

Az éllovas finnek - akik előző két összecsapásukat megnyerték saját közönségük előtt, egyaránt Teemu Pukki találatával a magyarok, majd az észtek ellen - Tallinnban játsszák első idegenbeli mérkőzésüket.

A magyarok eddigi kilenc idegenbeli fellépésükön három döntetlen mellett hatszor kikaptak a görög csapattól.

A görögök budapesti fellépése, egy hónapja, zárt kapuk mögött 2-1-es hazai sikert hozott. A magyar keret - amelyben mindenki egészséges - a legutóbbi mérkőzéshez képest megerősödött a már magyar útlevéllel is rendelkező Willi Orbannal, a RB Leipzig csapatkapitányával. Rajta kívül újoncként utazik Görögországba a Budapest Honvédból Baráth Botond és Holender Filip is.

Az összecsapás pénteken 20.45-kor kezdődik a német Tobias Stieler sípjelére a Szpírosz Lúisz Olimpiai Stadionban. A 69 618 fő befogadására alkalmas létesítmény az AEK és a Panathinaikosz otthona is, a két gárdát heten képviselik a görög keretben.

 

A csoport állása:

1. Finnország 2 2 - - 2-0 6 pont

2. MAGYARORSZÁG 2 1 - 1 2-2 3

3. Görögország 2 1 - 1 2-2 3

4. Észtország 2 - - 2 0-2 0

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem csak a köd veszélyes – ősszel a sár is gyilkolhat az utakon

A mezőgazdasági gépek és az őszi időjárás együtt komoly kockázatot jelent a közlekedésre – a rendőrség fokozott...

Nagy a baj: olyan mutáns járvány tört ki, amelyhez képest a Covid csak egy kis nátha

Szokatlanul sok, hétszeres mutáción esett át a nyár folyamán az egyik influenzavírus-törzs, amely az évtized legsúlyosabb járványát...

Az adócsökkentés kormány durva adóemelést fontolgat

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány jövőre megemelné a bankok és pénzügyi vállalkozások...

Csak ebédmegbeszélés volt az Orbán-Trump találkozó a Fehér Ház honlapja szerint, leirat sem készült róla

Szent-Iványi István bukkant rá a sokatmondó besorolásra a Fehér Ház honlapján. Orbán Balázs viszont máris megmagyarázta, miért nem...

Szentkirályi: az amerikai-magyar csúcstalálkozó eredményei önmagukért beszélnek

A múlt heti washingtoni amerikai-magyar csúcstalálkozó eredményei önmagukért beszélnek, és az, amikor a magyar miniszterelnök ott van az...

„Azon kaptunk össze, melyikünk ivott több bort. Elcsattant pár pofon a húsz év alatt, de nagyon hiányzik” – sajnálkozott a párját agyonverő férfi

Életfogytiglant kértek a sajószentpéteri férfire, de ha mindent bevall, akkor húsz évvel megúszhatja.

Jordán Ferenc: Az emberiség felköpött és aláállt

Az ökológussal beszélgetve még a végszó sem sikerült pozitívra, pedig megpróbáltuk.

Tényleg bélgyulladást okozhatnak bizonyos magvak?

Elterjedt hiedelmet cáfoltak a Semmelweis Egyetem kutatói.

Lékai-Kiss Ramóna kiborult a Sztárban sztárban: "Még úgy beszélnek velem, mint egy kislánnyal."

A Sztárban Sztár All Stars kiesett versenyzőjéhez, Szandihoz hasonló helyzetben van Lékai-Kiss Ramóna, a műsor egyik zsűritagja, aki épp...

Farkasházi Réka megindító sorokkal emlékezett meg az elhunyt édesapjáról: "Az első névnap, amin nem köszöntött az apukám..."

Január végén érkezett a szomorú hír, miszerint 74 éves korában elhunyt Farkasházi Réka édesapja, Farkasházi István. A színésznő...

Megvan, mennyit kapnak a nyugdíjasok a 14. haviból jövőre – nem lesz nagy öröm

Újabb részletek derültek ki a 14. havi nyugdíjjal kapcsolatban.

0

Sport

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek

Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről

A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

Újabb sérülés miatt főhet Marco Rossi feje, Jereván 1001 arcát mutatva várja a magyarok érkezését

Riport az örmény fővárosból, ahol 28 éve nem látott (rész)sikert érhet el válogatottunk.

Jürgen Klopp évszázados tehetségnek, a United legendája kisfiúnak nevezte a Liverpool futballistáját

Tovább forrnak az indulatok a 140 millió euróért szerződtetett labdarúgó körül.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban

Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.

Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit

A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha

0
0

Bulvár

Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt

Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?

A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.

Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene

Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.

A lecsavarhatatlan kupakok után ismét gigászi átalakulás jön a palackoknál

Az amerikai turisták sem kedvelték Magyarországon a lecsavarhatatlan kupakokat, de a szabályt minden gyártónak alkalmaznia kell.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Megszólalt a holtan talált orvosnő lánya

A holtan talált szekszárdi orvosnő lánya szerint két órán keresztül észre sem vették a kórházban édesanyja távozását.

"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja

Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.

Veszélybe került ez az ősi magyar gyümölcs: régen ingyen osztogatták, ma már alig kapható

Az egészségügyi előnyeiről is híres gyümölcsöt egykor tízezer hektáron termesztették, mára azonban alig lehet találkozni vele.

Megrázó részletek a holtan talált szekszárdi főorvosnő ügyében

Szegeden kudarcba fulladt a keresés az eltűnt főorvosnő ügyében.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

blogmorzsák

Mit tehetünk a kertben novemberben?

Ilyenkor rendszerint már nem a kertészkedés jut eszünkbe, de ha nincs farkasordító hideg, semmi nem zárja ki a novemberi kertészkedést.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

A magyar srác, aki énekel, amikor szaxofonozik

Dom Beats a legkeresettebb és egyik legtehetségesebb fiatal szaxofonos ma Magyarországon.

0