Ezt olvasta már?


Gera Zoltán lett a Vasas FC vezetőedzője

Gera Zoltán hétfőn távozott a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzői posztjáról, és az NB II-ben szereplő Vasas FC vezetőedzője lett.

 

Az angyalföldi klub hétfőn a honlapján jelentette be az eddigi szakvezető, Desits Szilárd menesztését. Desits tavaly április óta volt a Vasas vezetőedzője, az NB I-ben nyolc, a másodosztályban 22 meccsen irányította a csapatot, amellyel 12 győzelem, 12 döntetlen és hat vereség volt a mérlege.

“A holnapi naptól Gera Zoltán látja el a vezetőedzői feladatokat, aki 2019. június 7-től az U21-es válogatott szövetségi edzője volt, amelyet 35 mérkőzésen irányított” – áll a Vasas FC honlapján.

Gera korábban a Ferencváros és az A válogatott szakmai stábját is erősítette, Marco Rossival és Szerhij Rebrovval is együtt dolgozott. Játékosként 97-szeres válogatott, háromszoros magyar bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes, angol másodosztályú bajnok és Európa-liga-döntős volt.

Szakmai stábjához Csizmadia Csaba is csatlakozik a Vasasnál, amely az NB II-es tabella harmadik helyén áll. Gera 2019 nyarán kezdte meg a munkát az U21-es válogatott szövetségi edzőjeként, ő irányította a csapatot a 2021-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Ebben az időszakban korosztályos csapatából tíznél több játékos került fel Marco Rossi együttesébe, többen közülük már nagyon fiatalon alapemberré váltak a felnőtt csapatban.

“Nagyon hálás vagyok, hogy közel öt éven keresztül a szövetségnél dolgozhattam, és pályakezdő edzőként rám bízták az U21-es csapat irányítását” – mondta a magyar szövetség honlapján.

Hozzátette, kettős feladata volt, a játékosok egyéni fejlesztése mellett az eredményesség javítása is fontos szempont volt. Mint mondta, rengeteget tanult a szövetségnél eltöltött időszak során, és bízik benne, hogy ő is hozzá tudott járulni a válogatottban megfordult labdarúgók fejlődéséhez.

“Az elmúlt időszakban több megkeresést is kaptam, és most azért döntöttem a váltás mellett, mert szeretnék klubcsapatnál, napi gyakorlati munkát végezni, melyhez ez a lehetőség, a Vasas kerete ideális számomra” – szögezte le.

Az U21-es válogatott új szakvezetőjének kilétét később jelenti be a szövetség, Gera pótlásáról a közeljövőben gondoskodik a sportigazgatóság.

Az utánpótlás-válogatott márciusban két találkozón lép pályára: előbb felkészülési mérkőzésen fogadja a Moldovát, majd Kazahsztánban játszik Európa-bajnoki selejtezőt.

(Forrás és kép: MTI / Illyés Tibor)







0
0
0

hírek innen, onnan

Alig 16 százalékos részvétel mellett nyert a Tisza-közeli jelölt Békéscsabán

Tatár Gergő, a Pátria Békéscsaba Egyesület jelöltje nyerte meg a békéscsabai időközi önkormányzati választást. A voksolást a...

Durva pletykák láttak napvilágot Katalinról és Vilmosról. Így nevelik a gyerekeiket

Bár György herceg a brit trón várományosa, szülei nem tesznek kivételt vele.

Bognár: "Ez a Fradi meg fogja nyerni a bajnokságot"; Borbély: "Nagyon bosszantó volt ezt látni" - edzői értékelések

Így látták a szakvezetők a vasárnapi mérkőzéseket az OTP Bank Liga nyitófordulójában. Edzői értékelések.

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett...

Mi belépünk, ők kilépnek – mert „nem engednek az imperialistáknak”

Venezuela „visszavonhatatlanul” úgy döntött, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), és erről hivatalosan is...

49 évesen döntött a halálról a fiatalon Alzheimer-kóros TikTok-sztár

Rebecca Luna orvosilag segített halállal (MAID) vetett véget életének, miután nyíltan dokumentálta betegségét. A kanadai édesanya...

Ezt teszi a tengeri só a spárgával: a titkos konyhakerti trükk.

Szeretnél gyommentes spárgasorokat? A spárga mérsékelt só- és nátriumtűrése lehetővé teszi, hogy tengeri sóval ritkítsd a gyomokat,...

Tour de France: Tadej Pogačar ötödször nyerte el a sárga trikót

A szlovén világbajnok kerékpáros mostani teljesítményével csatlakozott az örökranglista élén állókhoz.

Kiterítette a lapokat a neves jósnő: Teljes fordulatra számíthat augusztusban ez a 3 csillagjegy a munkahelyén

Jelentős fordulatokat ígér augusztus három csillagjegy szülötteinek egy ismert kártyajós szerint.

Már több mint 9 ezer méteres magasságban lehetett a repülőgép, amikor rosszul lettek a pilóták

A személyzet a felszállás előtt egy éjszakát Haidarábádban töltött, és ugyanott reggelizett, ezért a vizsgálat a szállodai...

Ajtóról ajtóra jártak a rendőrök: rejtély, mi történt a holtan talált egykori nyomdásszal Szombathelyen – videó

A saját lakásában verhettek agyon egy idős, betegeskedő férfit Szombathelyen. Az egyedül élő egykori nyomdászra szombat este holtan...

Tóth Andi csak egy szál pólóban és csizmában jelent meg a Hungaroringen, mégis mindenki őt nézte

Az énekesnő a Forma–1-es Magyar Nagydíj szombati programján járt, ahol a boxutcában is lefotózták. A bő fehér pólóból és térdig...

0

Sport

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt

A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről

Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.

Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott

A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.

0
0

Bulvár

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura

2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik

Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

40 rövid vicc, amin hangosan felnevetsz – a legjobbak egy csokorban

Vannak azok a bizonyos rövid viccek, amik ellen nincs védekezés: hiába tudod előre, hogy szenvedni fogsz, mégis hangosan felröhögsz rajtuk.

„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek

Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás (tinnitus) búgó, csengő, csiripelő, esetleg zakatoló hang hallása külső hang hiányában. Lehet egy- vagy kétoldali, de sokszor a fejében érzi a beteg - mintha belülről szólna.

Kiderült a keserű igazság a köztársasági elnökről: már rég nem az történik a háttérben, amit a választók hisznek

Bár a köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének megtestesítése, megválasztása mára a mindenkori parlamenti többség egyszerű személyzeti döntésévé silányult

A feleségem elmondta, miért nem kíván, azóta egy szót se beszéltem vele, és lehet válni fogunk

István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.

„A második percben már arra gondoltam, remélem, nem vesznek fel” – Horrorsztorik az állásinterjúkról

Az állásinterjú sokaknak stresszes helyzet, de vannak, akik számára egy-egy beszélgetés inkább emlékezetes, mintsem motiváló élmény.

Súlyos figyelmeztetést kapott Magyar Péter a szomszédból: Orbán módszereit ismételheti meg a kormány?

Elismeréssel szól Magyar Péter „hihetetlenül sikeres forradalmáról”, ugyanakkor a demokratikus és jogállami normák betartására is figyelmeztet a németek után egy tekintélyes osztrák napilap friss vezé ...

0