Ezt olvasta már?


Francia nyelven versenyeztek a diákok – Már 12 éve hagyomány a megmérettetés

Az Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Verseny döntőjét 2018. április 27-én rendezték meg a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban.

A kétfordulós tehetséggondozó tanulmányi versenyt a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma anyagi támogatásával valósították meg.

A Nyíregyházán 12 éve megrendezésre kerülő országos francia nyelvi verseny célja a francia nyelv népszerűsítése, a francia nyelvet tanuló diákok személyiségfejlesztése, készség- és képességfejlesztése, a tehetséges tanulók felkutatása és számukra versenylehetőség biztosítása, a felkészítő tanárok részére szakmai fórum biztosítása.

A versenyzők a februári írásbeli fordulón elért eredményük alapján kaptak meghívást a verseny döntőjére, a szóbeli fordulóra. A 7-10. osztályos versenyzők közül minden évfolyamon 16-17 tanuló adott számot tudásáról a szóbeli fordulón, mely két részből állt. Az első részben a tanulók hallás utáni értését mérték magnóról hallgatott szövegek értésével. A szóbeli forduló második részében a versenyzők évfolyamonként külön zsűri előtt adtak számot szóbeli kifejezőkészségükről, kommunikációs készségükről.

A versenyt több helyi és országos szervezet is támogatta. Városunkat és megyénket bemutató kiadványokkal, ajándéktárgyakkal és francia nyelvű könyvekkel járultak hozzá a versenyzők és felkészítő tanárok díjazásához.

 

Támogatók:

• Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

• Michelin Hungária Kft.

• Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség

• Debreceni Alliance Française

• Magyar-Francia Ifjúsági Alapítvány

• Magyarországi Franciatanárok Egyesülete

• Budapesti Francia Intézet

• Műszaki Könyvkiadó

• Raabe Klett Kiadó

 

A versenyre az ország különböző városaiból (Győr, Pécs, Sárbogárd, Budapest, Szeged, Szentes, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Gödöllő, Miskolc, Debrecen) érkező tanulók és felkészítő tanáraik, illetve szüleik szép élményekkel tértek haza Nyíregyházáról.

 

Eredmények (1-6. helyezettek):

 

7. osztály:

1. Fedor Ádám Apáczai Csere János Ált. Iskola (Nyíregyháza)

2. Temesváry János Bakáts Téri Ének-zenei Ált. Iskola (Budapest)

3. Komáromi Hédi Bakáts Téri Ének-zenei Ált. Iskola (Budapest)

4. Nagy Zsanett NYE Eötvös Gyakorlóiskola (Nyíregyháza)

5. Juhász Benedek Apáczai Csere János Ált. Iskola (Nyíregyháza)

6. Mező Dorottya NYE Eötvös Gyakorlóiskola (Nyíregyháza)

 

Az évfolyam legeredményesebb iskolája: NYE Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

 

Különdíjak:

Leggazdagabb szókincsű versenyző: Mező Dorottya (Nyíregyháza, Eötvös)

Legszebb kiejtésű versenyző: Walton Rebeka (Budapest, Bakáts Téri)

Legjobb kommunikációs készséggel rendelkező versenyző: Juhász Benedek (Nyíregyháza, Apáczai)

 

8. osztály:

1. Almási Szonja SZTE Gyakorlóiskola (Szeged)

1. Curis Sébastien Gárdonyi Géza Ált. Iskola (Budapest)

2. Dobos Lili Krúdy Gyula Gimnázium (Nyíregyháza)

3. Gincsai Bella SZTE Gyakorlóiskola (Szeged)

3. Németh Anna SZTE Gyakorlóiskola (Szeged)

3. Simon Bolda Bogáta Apáczai Csere János Ált. Iskola (Nyíregyháza)

4. Tóth Nóra Apáczai Csere János Ált. Iskola (Nyíregyháza)

5. Ficze Levente László NYE Eötvös Gyakorlóiskola (Nyíregyháza)

6. Németh Dániel Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium

 

Az évfolyam legeredményesebb iskolája: SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

 

Különdíjak:

Leggazdagabb szókincsű versenyző: Mezei Gréta (Nyíregyháza, Eötvös)

Legszebb kiejtésű versenyző: Curis Sébastien (Budapest, Gárdonyi)

Legjobb kommunikációs készséggel rendelkező versenyző: Noviczki Eszter (Nyíregyháza, Krúdy)

 

9. osztály:

1. Kósa László Krúdy Gyula Gimnázium (Nyíregyháza)

2. Varjú Dóra Horváth Mihály Gimnázium (Szentes)

3. Kaszás Csenge Kossuth Gyakorlóiskola (Debrecen)

4. Somorjai Noémi Anna Kodály Magyar Kórusiskola (Budapest)

5. Major Dzsenifer Kossuth Gyakorlóiskola (Debrecen)

6. Jakab Zsófia Avasi Gimnázium (Miskolc)

6. Buka Lídia Kossuth Gyakorlóiskola (Debrecen)

6. Lengyel Gábor Zrínyi Ilona Gimnázium (Nyíregyháza)

 

Az évfolyam legeredményesebb iskolája: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája

 

Különdíjak:

Leggazdagabb szókincsű versenyző: Kaszás Csenge (Debrecen, Kossuth)

Legszebb kiejtésű versenyző: Somorjai Noémi Anna (Budapest, Kodály)

Legjobb kommunikációs készséggel rendelkező versenyző: Varjú Dóra (Szentes, Horváth Mihály)

 

10. osztály:

1. Palencsár Enikő Herman Ottó Gimnázium (Miskolc)

2. Németi Anna Kossuth Gyakorlóiskola (Debrecen)

3. Kiss Fanni Avasi Gimnázium (Miskolc)

4. Herdon Sára Kossuth Gyakorlóiskola (Debrecen)

4. Tombory Liza Janus Pannonius Gimnázium (Pécs)

5. Herman Fanni NYE Eötvös Gyakorlóiskola (Nyíregyháza)

6. Kovács Barbara Avasi Gimnázium (Miskolc)

 

Az évfolyam legeredményesebb iskolája: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája

 

Különdíjak:

Leggazdagabb szókincsű versenyző: Herdon Sára (Debrecen, Kossuth)

Legszebb kiejtésű versenyző: Kovács Barbara (Miskolc, Avasi)

Legjobb kommunikációs készséggel rendelkező versenyző: Tombory Liza (Pécs, Janus Pannonius)

forrás: nyiregyhaza.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Lehetünk-e egyszerre anyák és aktivisták?

Először azt hittem, hogy aktivista anyák munkájáról fogok írni, de aztán rájöttem, hogy miért is ne írnék egy olyan cikket, amiben...

Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat

Az iskolakezdés jelentős terhet róhat a családi kasszára, a tanszerek, az iskolatáska és a ruházat mellett ugyanis egyre több...

Zuhanó belföldi eladások, rekordmértékű export: külföldre menekül a kínai autóipar

Júliusban már a tizedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások Kínában, bár a visszaesés üteme némileg lassult. Ez éles...

Napi horoszkóp: a Mérlegre rátalál a szerelem, a Nyilas előléptetésre számíthat, a Vízöntő új esélyt kap

Kedves Rák! A fontos pénzügyi döntéseket jobb halogatni, most valahogy minden kifolyik a kezedből.

Budapest: mínusz 65 milliárdból kellene törleszteni a 125 milliárdos hitelt

Alig egy hónap múlva 125 milliárd forint hitelt kell visszafizetnie a fővárosnak, miközben jelenleg mínusz 65 milliárdon áll a számláló...

Vitézy Dávid meglepte az MTK-elnök Deutsch Tamást

Ha a korábbi években a kormány járt volna el így a fővárossal szemben, akkor azt Vitézy Dávid fővárosi képviselőként elsőként...

Mit kívánjon a születési hónapja alapján a Perseidák meteorraj idején, augusztus 12-én?

Augusztus 12-én érdemes lesz az eget kémlelni, hiszen a Perseidák meteorrajhullás csúcspontja nemcsak látványos égi jelenséget ígér,...

Egy korszak vége? – Jövőre gyökeresen megváltozhat a horvátországi autós közlekedés

A fizetőkapuk eltűnésével jelentős lassító tényező szűnik meg, véget érhet a hosszú sorban állás, ideőrlő toporgás kora.

A választások után teljesen leállt az eddig óramű pontossággal üzemelő NER-pénzcsap a Szerencsejáték-cégnél

Mintha elvágták volna, az áprilisi választások után teljesen leállt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycégénél a...

Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók

Megduplázódott a pesszimisták tábora.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0