Ezt olvasta már?

Jövőre véget érhet a papírszámlák kora

Véget vet a papírszámlák korának a legújabb adóügyi fejlesztés; az a vállalkozás pedig, amely a papírszámláról elektronikus számlázásra tér át, számlánkén...

0

Fokozatosan hűl az idő a héten

Fokozatosan hűl az idő a héten. A hét elején még többfelé 10 Celsius-fok felett, a hétvégén viszont már mindenütt az alatt alakulnak a maximumok. A hét közepétől mínuszokra is készülni hajnalban. Szombaton a hegyekben hózápor is lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.


hirdetés

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult időre van kilátás. A nap első felében helyenként, délután több helyen fordulhat elő eső, estefelé a Dél-Dunántúlon nagyobb mennyiség is várható. A szél megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik. A leghidegebb órákban 3-8 fok lesz. Napközben 7-14 fokig melegszik a levegő.

Kedden egy hidegfront vastag, összefüggő felhőzete lassanként délkelet felé vonul. Mögötte általában hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, de nyugaton még napközben is lehetnek felhős körzetek. Elsősorban délen és keleten valószínű szórványosan eső, záporeső. A szél főleg a Dunántúlon nagy területen erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-8, a legmagasabb hőmérséklet 8-13 fok között alakul.

Szerda hajnalra sokfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek nagy része napközben megszűnik, így sok helyen várható hosszabb-rövidebb napsütés. Néhol előfordulhat szitálás. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 5, a maximumhőmérséklet 7 és 12 fok között várható.

Csütörtökre virradóra is sokfelé képződik köd és rétegfelhőzet, amelynek egy része napközben is megmaradhat. Csak kisebb körzetekben lehet több-kevesebb napsütés. Szórványosan szitálás is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon sok helyen megélénkül, néhol megerősödik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 5, napközben 6 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken helyenként, főleg délkeleten süthet ki a nap. Elsősorban nyugaton és északon szórványosan eső, zápor valószínű. A minimumhőmérséklet 1-6, a maximumhőmérséklet 5-9 fok között várható.

Szombaton elsősorban a Dunántúlon fordulhat elő szórványosan eső, zápor, a hegyekben helyenként hózápor. Több helyen megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon időnként megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet 5 és 9 fok között valószínű.

Vasárnap nem valószínű számottevő csapadék. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 4, a maximumhőmérséklet 3 és 8 fok között várható - olvasható az előrejelzésben.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Karácsony: Demeter Szilárddal a miniszterelnöknek van dolga, az ő szégyene

Szerinte a PIM főigazgatója hétfő reggel 8 órától már nem viselhetne közhivatalt.

Karácsony Gergely: Demeter Szilárd a miniszterelnök szégyene

Karácsony Gergely főpolgármester is csatlakozott Parti Nagy Lajos író felhívásához, amiben Demeter Szilárd lemondását követeli.

Mikor lehet újra sportolni koronavírus fertőzés után?

Bár a koronavírus fertőzöttek többsége szerencsére teljesen felgyógyul, bizonyos esetekben viszont komolyabb szövődmények alakulhatnak...

Alsó, felső, szigetelő és pergető ? egy komplett nemzet által letesztelt téli öltözködési tippek

Tanulj meg télen is okosan öltözködni a jeges élet Chuck Norrisaitól ? Pásztory Dóri tolmácsolásában!

Orbán Viktor videót posztolt Advent elso? vasa?rnapja?n

Orbán Viktor Advent első vasárnapja alkalmából videót osztott meg Facebook-oldalán.

A Momentum is döntött: Közös ellenzéki listát akarnak

Fekete-Győr Andrásék leszögezték azt is, hogy 2022-ben valódi elszámoltatásra lesz szükség.

Így lettem majdnem milliomos bitcoinból, de aztán mégsem

Hét évvel ezelőtt kaptam egy darab papírt, amiről nem tudtam, mennyit érhet. A kis papír ugyanis egy cold storage bitcoin tárca volt, és...

Távozik a magyar piacról az Aegon

Feladja Magyarországi állásait az Aegon Biztosító. Érdekeltségét - lengyelországi, romániai és törökországi leányvállalataival...

CBA, Coop, Reál: most sorra kerültek a magyar boltláncok

A több ezer üzletből álló franchise-hálózatokat működtető magyar kézben lévő boltláncok versenyét a CBA nyerte - derül ki a Napi.hu...

A Dnyeszteren innen és túl ? Nyugatbarát eltolódás Moldovában

A Dnyeszter menti térségben állomásozó orosz katonák kivonását szorgalmazza Moldova újonnan megválasztott köztársasági elnöke, Maia...

Zűrzavar Tigrében ? Az ENSZ is tehetetlen

Újabb katasztrófa Afrikában: az etióp állami média szerint a hadsereg arra készül, hogy harckocsikkal körbevegye Mekele városát, a...

Sport

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.

Jó volt újra látni a ringben Mike Tysont és Roy Jonest, de a bunyójuk már nem volt az igazi

Tizenöt év után visszatért a szorítóba Mike Tyson, a nehézsúlyú profi ökölvívás egykori királya, rosszfiúja, sokak kedvence. Az ellenfele pedig az a Roy Jones volt, aki karrierje csúcsán érinthetetlen volt, minde

Meghalt az egykori magyar bajnok bokszoló

Pintye Szabolcs mindössze 38 évet élt.

Courtois óriásit hibázott, Hazard ismét megsérült, kikapott a Real Madrid - videó

Zinédine Zidane csapatából kulcsemberek hiányoztak, de a probléma gyökere mélyebben van a címvédőnél.

?Ez mind a ti hibátok!? ? eldurrant Klopp agya

A Liverpool a 93. percben kapott tizenegyesgól miatt csak egy pontot szerzett a Brighton ellen, de nem is bosszantotta igazán a németet.

Kiváló formában bunyózott egymással Mike Tyson és Roy Jones Jr. - galéria

Döntetlennel ért véget a legendák bokszcsatája a ringben, vasárnap hajnalban.

Nyolc gól, két mesterhármas, Szoboszlai megállíthatatlan

Szoboszlai Dominik három góllal járult hozzá a Red Bull Salzburg 8-2-es győzelméhez az osztrák labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának szombati játéknapján.

Kórházba került Törőcsik András, az Újpest legendája

Budapest ? Kórházba került Törőcsik András 45-szörös válogatott egykori labdarúgó.

Tragikusan fiatalon meghalt a magyar bajnok bokszoló

Tragikusan fiatalon, 38 éves korában elhunyt a korábbi középsúlyú profi magyar bajnok bokszoló, Pintye Szabolcs.

Döntetlen lett a Mike Tyson-Roy Jones Jr. bokszmeccs

Csak néhány pillanatra tudtak megvillanni a legendák a meccsen.

0

Bulvár

Ezért járt mindig Diana hercegné lehajtott fejjel

Amikor azt hinnénk, már mindent tudunk Diana hercegné szövevényes életéről, akkor derülnek ki a legmeglepőbb részletek!

A 2005-ös Megasztár szerelmespárja voltak - Ma már ilyen nagy a 3 gyerekük

Varga Feri és Balássy Betti idősebb gyerekei már iskolásak.

Ez a gyönyörű transznemű nő Új-Zéland szépségkirálynője - Családja kitagadta, amikor belevágott a nemváltásba

A 26 éves, transznemű Arielle Keil régi álmát váltotta valóra azzal, hogy indult a szépségversenyen. Győzelmével történelmet írt Új-Zélandon.

Házimunkáért adott pénzt egy anyuka, de megdöbbentő dolog derült ki

Egy édesanya nemrégiben jött rá, hogy kislánya milyen nagyszerű ötlettel csal ki pénzt a pénztárcájából, számolt be róla egy bulvárlap. Alapvetően teljesen normál módon indult a történet, hiszen megszokott, ho

"Ezt üzenem apám szeretőjének, aki tönkretette a családunkat"

Egy amerikai nő írta meg az érzéseit apja szeretőjének, akiről úgy gondolja, hogy tönkretette a családjukat. Íme Samatha Walisundra levele.

Kvíz: ki írta a Száncsengő című verset? Sokan ismerik, mégis kevesen tudják

A magyar írók karácsonyi verseit sokan ismerik, de azt már kevesebben tudják, melyik költő tollából származnak.

Óriási mítosz dőlt meg a szívinfarktusról

Éveken keresztül úgy gondolták a szakemberek, hogy a nők azért halnak meg a férfiaknál gyakrabban szívroham következtében, mert más tüneteket produkálnak, ezért nem jutnak elég hamar megfelelő kezeléshez. Egy fri

Meghalt Darth Vader ? az ismeretlen színész, akit mindenki ismert

Sokak számára talán nem mond semmit a név, de nemrégiben 85 éves korában életét veszítette az az angol testépítő, aki az eredeti Star Wars triológiában játszotta Darth Vader szerepét. A Dave Prowse nevet viselő s

Újra kívánni fogod a szexet: Érintésterápia - így csináld

Vissza lehet szerezni a szexuális étvágyat

blogmorzsák

Amikor az illemhelyre nem kimennek - hanem onnan bejönnek

Miért kell vigyázni a várak tervezésénél az illemhelyek elhelyezkedésével és mi történt a Château Gaillard ostrománál?

Hogyan ne dolgozz semmit karácsonykor?

Sokan hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, nem pedig a munkáé.

Provence-i pillanatkép

Bor, mámor is akadt, de ennél sokkal több és kellemesebb érdekesség a provence-i kalandozások között.

A tolerancia pont nem rólunk szól, hanem másokról

Kathy Zsolt menedzser és mentős szakápoló a zeneipar helyzetéről nyilatkozik kendőzetlenül.

Segélykiáltás a természettől: fogynak a madaraink!

Ez jelzi, hogy nagy a baj. Az EU új biodiverzitási terve számos eszközzel küzdene ez ellen.

Heidi Klum szexi fotói felperzselték az internetet

A 47 éves szupermodell megosztott pár képet az Instáján, a követői pedig elájultak. Mondjuk meg tudjuk érteni.

Esőben, télen balesetet okozhat a párás visszapillantó

Egy ügyes trükkel vízhatlanná teheted tükrödet.

Mit keres egy ötéves kislány a spirituális tanító ölében?

Szexuális visszaélés egy spirituális közösségben.

A fasisztákat mi hozzuk helyzetbe

Demeter Szilárd szennyirata miatt főleg zsidó körökben háborognak, de az ellenzéki pártok nélkül elenyészik az indulat.

Demeter a Rubiconnál

„Ezt akarja most tőlünk a politika.“

Variációk alternatív felújításra fotósorozat

Teljesen biztonságos kerticsap, "modern" kád, borzalmas lépcső és társaik.

Januárban jöhet a Facebook kriptovalutája, a Libra coin

A digitális valuta kezdetben stabil coin formában fiat pénzhez, a dollárhoz lesz kapcsolva.

0