Ezt olvasta már?


Fidesz: szélsőséges támadás indult Magyarország ellen

A Fidesz szerint a napokban több irányból érkező támadás indult Magyarország ellen, amelynek "közös nevezője" a magyar nemzeti érdekeket nyíltan sértő "szélsőséges emberi jogi fundamentalizmus". (Pécsi Napilap)

Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a támadás egyrészt a megerősített jogi határzárat éri, a Soros-szervezetek ugyanis Brüsszeltől várják Magyarország megbüntetését.

Az Amnesty International például bejelentette - idézte -, hogy a megerősített jogi határzár miatt levélben fordul az Európai Bizottság elnökéhez, a migrációért felelős biztoshoz, az Európa Tanácshoz és az ENSZ-hez. A politikus ezt úgy kommentálta: a Soros-szervezetek "fűhöz-fához rohangálnak azért, hogy Magyarországot bemártsák". A brüsszeli bizottságot külön kérik, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást, és szóba hozták Magyarország uniós szavazati jogának felfüggesztését is - tette hozzá.

A kommunikációs igazgató értékelése szerint ezzel a bevándorláspárti szervezetek ismét az illegális migrációt segítik, arra biztatják az illegális bevándorlókat, hogy szegjék meg a hatályos jogszabályokat, játsszák ki a magyar hatóságok figyelmét, és így érkezzenek meg az EU-ba törvénytelenül.

Hidvéghi Balázs másrészt bírálta a strasbourgi bíróság múlt heti döntését, amellyel elmarasztalta Magyarországot két bangladesi menekültkérelmének elutasítása miatt. Az ítélet szerinte szürreális, minden létező jogelvet figyelmen kívül hagy, és felháborító lenyomata annak, hogy milyen szélsőséges és torz irányba ment el az emberi jogi bíráskodás és gondolkodás Európában.

"Ez az ítélet nem más, mint a szélsőséges emberi jogi fundamentalizmus egyik újabb megjelenése" - mondta, hozzátéve, hogy szerinte ez a "torz gondolkodás" meggyengíti az EU-t, és okolható azért is, hogy Nagy-Britannia úgy döntött, elhagyja az uniót.

Azt végképp abszurdnak nevezte, hogy "magukat jogvédőknek nevező Soros-szervezetek és más nemzetközi szervezetek" még pénzt is kapnának azért, mert illegális bevándorlásra buzdítanak.

A Fidesz ezért felszólítja a kormányt, hogy nyújtson be fellebbezést az ítélet ellen, és ne engedjen Magyarország migrációs politikájából, álljon ellen minden külföldi befolyásolási kísérletnek - mondta Hidvéghi Balázs.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e esetleg Magyarország kilépését az Emberi Jogok Európai Egyezményéből, a politikus azt válaszolta: erről korai beszélni, szerinte szembe kell szállni az emberi jogok torz értelmezésével. Egyúttal reményének adott hangot, hogy Paczolay Péter, a strasbourgi bíróság új magyar bírája "a mostaninál egy józanabb gondolkodást képvisel" például az emberi jogok kérdésében, mint az eddigi magyar bíró, Sajó András.

A 3-as metró felújított szerelvényének meghibásodását firtató felvetésre a fideszes kommunikációs igazgató azt felelte: a legfontosabb az emberek biztonságának garantálása, ha a felújított metrókocsikkal műszaki problémák merülnek fel, akkor azokat orvosolni kell, és ha valóban meghibásodás történt, azok kijavítása bizonyosan garanciális.

Az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának tilalmáról szóló törvényjavaslatról Hidvéghi Balázs azt mondta: Magyarországon senki sem élhet vissza a hatalmával, az erejével, még a Heineken sem. Szerinte egyébként a törvényalkotás folyamata akár több hónapot is igénybe vehet, és nagy valószínűséggel csak az őszi ülésszakban várható róla parlamenti döntés.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A legnagyobb amerikai hadihajó megérkezett Latin-Amerikába

Az USS Gerald R Ford a világ legnagyobb repülőgép-hordozója, és Venezuelára akarnak vele nyomást gyakorolni.

Megszólalt Budapest csődjéről Karácsony Gergely

Budapest nem megy csődbe magától, csak ha a kormány csődbe taszítja, viszont aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántja -...

Az On-Chain és Off-Chain tranzakció fogalmak jelentése és értelmezése

Hogyan működik a tranzakciók két arca, az On-Chain és az Off-Chain a blokklánc világában? A blokklánc tranzakciók két útja – mit...

Százezres bírság járhat érte, ha így parkolunk – Sokan nem tudják, hamar repül a büntetés

Sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan milyen feltételekkel lehet mozgáskorlátozott parkolóhelyet használni, pedig a szabályok...

Ezt a márkájú autót lopják el a leggyakrabban

Az autólopások száma ugyan csökkent az elmúlt évhez képest, de az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint még mindig jelentős a...

Leállt a forgalom a szegedi és a szolnoki fővonalon is, rakodógép okozott teljes káoszt

Az utasok a sötétben várakoztak, volt, aki egyórás késéssel ért csak haza. A MÁV szerint egy darabig csak a főváros felé lehetett...

NMHH: nem minden manipuláció, ami nem tetszik nekünk

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot...

Amal Clooney piros ruhája nem véletlenül ismerős – itt viselte legutóbb

Amal Clooney egy piros overálja sokaknak ismerős lehet. 

Ez igazán rossz hír: Baranya vármegyei vaddisznóban állapította meg az ASP jelenlétét a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét Baranya vármegyében, egy...

"Valami nincs rendben Putyin kezével" – Újabb pletykák röppentek fel az orosz elnök egészségi állapotáról

Újabb találgatások indultak Vlagyimir Putyin orosz elnök egészségi állapotáról, miután egy friss felvételen feltűnően duzzadtnak...

Trump kegyelmet adott egy terepfutónak, aki egy tiltott ösvényre tért rá

Egy rekordkísérlet közben nemzeti parki területen akart időt nyerni Michelino Sunseri, amiért büntetést kapott. A piszlicsáré ügy...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit

A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha

Külföldön írják, NB I-et is megjárt edző érkezhet Újpestre

Szrdjan Blagojevics több mint egy hete távozott a szerb Partizan éléről, azonban a korábbi Debrecen-vezetőedző nem zárkózik el attól, hogy visszatérjen Magyarországra.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0