Ezt olvasta már?


Fekete lyukakat fedeztek fel

Tizenhárom kisebb fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszer központjában lévő hatalmas fekete lyuk körül a Columbia Egyetem csillagászai.

A múlt század végén egy hatalmas fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszer centrumában lévő, Sagittarius-A* nevű területen. Ennek a központi fekete lyuknak a tömege eléri a Nap tömegének négymilliószorosát. De egy másik szenzációs felfedezés egészen máig váratott magára. Az elméletek szerint ugyanis a galaxisok közepén elhelyezkedő szupernehéz fekete lyukak környezetében lenniük kell kisebb, néhány naptömegnyi fekete lyukaknak is - csakhogy ilyeneket mindeddig nem találtak.

A Nature-ben április elején megjelent tanulmányukban a Columbia Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy 13 kisebb fekete lyukat sikerült azonosítaniuk a Sagittarius-A* közelében, és az is valószínű, hogy még sokkal több lehet ott.

A kutatók a Chandra űrtávcső adataiban számos pontszerű röntgenforrást találtak galaxisunk közepén, és kiderült, hogy a fekete lyukak jellegzetességeit mutató források jellemzően közelebb helyezkedtek el a központi fekete lyukhoz, mint a csillagok. A jelenség lényege, hogy ha berakunk egy szupernehéz fekete lyukat egy csillagpopulációba, akkor a kisebb fekete lyukak besűrűsödnek a szupernehéz fekete lyuk környezetében.

„Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor egy edényben a nehezebb összetevők alul gyűlnek össze, lesüllyednek. A fekete lyukak tömege nagyobb, mint a csillagoké, így közelebb vonzza őket a nagy fekete lyuk gravitációja” – mondta az mta.hu-nak Kocsis Bence, az Eötvös Loránd Tudományegyetem atomfizikai tanszékének adjunktusa, akinek ezzel kapcsolatos tanulmányát a Nature-cikk összefoglalójában (absztraktjában) is idézik

A felfedezett fekete lyukak térbeli eloszlásából arra következtetnek a kutatók, hogy a központi fekete lyuk környezetében még több ezer kisebb fekete lyuk lehet.

forrás: mta.hu

fotó forrás: mta.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók

Megduplázódott a pesszimisták tábora.

Már akciósan árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét

Szeptember közepéig bárki megveheti a jegybank Balatonakarattyai Oktatási- és Konferenciaközpontját a ráköltött pénzek töredékéért.

Nehéz a milliárdosok élete: A pofonok völgyébe került Mark Zuckerberg a szuperjachtja miatt, pedig rajta sem volt – „Egyhangú füttyszó tört ki…”

Mark Zuckerberg szuperjachtjának legénységét azért bírálták, mert nem nyújtott segítséget egy üzemanyag nélkül maradt hajónak...

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg...

Múmiát rendelni az internetről? Lehet – És ez épp annyira veszélyes, mint amennyire rosszul hangzik

Múmiákat árulnak az interneten, és ez nemcsak morbid, hanem veszélyes is. Arzén vagy higany is lehet bennük.

Szakemberek már Csernobilt emlegetik egy romániai atomerőmű kapcsán

Mi Pakssal voltunk elfoglalva az elmúlt hetekben, de a szomszédban sokkal komolyabb a helyzet. Van esély egy új Csernobilra? Riasztó hírek...

Baka András már az első beszédével kemény üzenetet küldött a Tisza Pártnak

Az új köztársasági elnök egészen más üzenetet küldött, mint az eltávolított elődje.

A galaxisban talán azért van ekkora csend, mert minden civilizáció szándékosan rejtőzködik a ragadozók elől

Vajon egy magasan fejlett galaktikus állatkert lakói vagyunk, akik előtt szándékosan rejtőzködnek az idegenek, vagy egy kozmikus szűrő...

Hiába öntözöd, alig terem a paradicsom? Ez a filléres konyhai trükk mindent megváltoztat

Mindenki a konyhájában őrzi a dús paradicsomtermés titkát – Így használd helyesen! Aligha van felemelőbb érzés annál, mint amikor a...

Póló nélkül vezet nyáron? Ezt jobb, ha tudja, mielőtt beül az autóba

A kánikulában sokan szabadulnak meg a pólótól, és ha csak néhány kilométert kell autózniuk, bizony előfordul, hogy félmeztelenül...

Ma este napfogyatkozás lesz: mutatjuk, mikor és hogyan lehet megfigyelni

A látványos égi jelenség Magyarország különböző pontjain más-más időben kezdődik majd, és nem is tart mindenhol ugyanannyi ideig.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0