Étterembe járási szokásokat kutatta Magyarország első Gasztro Körképe
A magyarországi lakosság étterembe járási szokásait vizsgálta az ország első Gasztro Körképe.
A Dining Guide gasztronómiai platform megbízásából, az Ipsos Kutatóintézet által készített, reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a mintegy 8 millió fős felnőtt magyarországi lakosság 41 százaléka legalább félévente, 13 százaléka pedig havi szinten jár étterembe. Ők elsősorban a 40 év alatti, legalább érettségivel rendelkező városi lakosságot képviselik. A 25-60 éves budapestiek körében ezek az arányok magasabbak, 56 és 16 százalék.
Legmagasabb arányban cukrászdába, kávézóba, fagyizóba járnak a magyarok (70 százalék). Saját bevallásuk szerint éttermekben a magyarok 65 százaléka, gyorséttermekben 54 százaléka fordul meg valamilyen rendszerességgel.
A gasztronómia iránt a felnőtt magyar lakosság 45 százaléka mutat valamilyen szintű érdeklődést. Különösen igaz ez a nőkre, akik körében 63 százalék fejezte ki vonzalmát a téma iránt, míg a férfiak csupán negyedének köti le figyelmét ez a terület.
A gasztrotémák iránti érdeklődés nem függ erősen össze az éttermek világában való jártassággal. Elmondható, hogy még egy gasztrotémák iránt nyitottabb ember sem rendelkezik feltétlenül pontosabb ismeretekkel a magyar Michelin-csillagos éttermek számáról, a séfek személyéről.
Kevesen vonják kétségbe a fine dining éttermek magas minőségét és exkluzív jellegét, de sokan gondolják úgy, hogy kis adagokat kínálnak magas áron, amivel nem lehet jóllakni. Az ár a legmeghatározóbb tényező az étteremlátogatók körében. A többség inkább költ többször kevesebbet, mint egyszer nagyobb összeget. A magyarok személyenként átlagosan legfeljebb 8800 forintot költenének saját fogyasztásukra.
A kutatás alapján Michelin-csillagos étterembe a magyarok 5 százaléka tervez a közeljövőben ellátogatni.
hírek innen, onnan
Hatalmas leállás jön a postánál, ne halogassa a hétvégére a csekkbefizetést
Az informatikai adatközpont karbantartása miatt országszerte nem tudnak majd szolgáltatást nyújtani a posták.
Kispesten robbant a bomba: új elnöke lett a Honvédnak
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd új elnöke.
Élete meccse előtt veszítette el újszülött lányát
Mindössze perceket adott a sors arra, hogy a szülök és elsőszülött gyermekük együtt lehessenek.
Molnár Áron és Duda Éva: Elváltunk, igen. Bő másfél éve – Nevetős videóban, együtt jelentették be a hírt
A két művész vidám videós közleményében még egymás fellépéséire is meghívta a közönséget. Arról is beszéltek, hogy bár...
Lóra magyar! Hungarikum lett a magyar nyereg
A Magyarország tortája versenynek vagy a Bükki ősember-barlangnak sem kell már szomorkodniuk, bekerültek a Magyar Értéktárba.
Nem ismerték fel az Észbontók új házigazdáját a játékosok
A műsorban szereplő két játékosnő eleinte teljes magabiztossággal állította, hogy a fotón Matyi az énekes szerepel, míg a kép az...
Árulkodó folt: mit árul el az egészségünkről, ha a széklet rátapad a vécécsészére?
Nem kell minden vécélátogatást tudományos vizsgálattá változtatni, de a testünk jelzéseit érdemes meghallani – még akkor is, ha a...
Sehogy sem tud kikecmeregni a bajból Parajd
Leváltottak minden felelőst, meghosszabbították a vészhelyzetet, de a valóságban látszó kép egyelőre nem alakul jól.
Német vihar: az AfD szerint az államfő a pártot támadta a demokrácia védelme ürügyén
Frank-Walter Steinmeier államfő vasárnapi évfordulós beszédében a demokrácia megvédésének szükségességét hangsúlyozta. A Die Welt...
Donald Trump egymilliárd dolláros kártérítési perrel fenyegette meg a BBC-t
Az amerikai elnök ügyvédei által küldött dokumentum három követelést tartalmaz.
Ilyen lesz a XXI. század a dalai láma szerint
Megszólalt a vallási vezető
Házasság első látásra Rita: "Nem előre megírt a történet."
Vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars 10.élő showjára meghívást kapott a Házasság első látásra című műsor két szereplője Rita...
Sport
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában
Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.
Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt
Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén
Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.
Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön
Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!
Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten
A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek
Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.
Bulvár
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt
Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé
A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.
Itt a következménye Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának, ezt a zsebünkön is megérezzük
Másfél éves csúcsra tört a forint.
Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.
Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned
Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!
Leesett az állunk: Lékai-Kiss Ramóna felvette a világ legrövidebb fehér ruháját, alig takart valamit alakjából a darab
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja a mai, 10. élő show-ban egy nem akármilyen Holdampf Linda kreációt viselt: megvillantotta benne hosszú, kecses lábait, valamint szexi dekoltázsát is.
Álomból rémálom: a 3000 eurós osztrák meló árnyoldala
„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdet

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


