Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
A reggeli köd- és párafoltok feloszlása után jellemzően napos, száraz, de hideg időre kell számítani november első hetében: a csúcshőmérséklet a legmelegebb órákban 10-15 Celsius-fok körül alakul, reggelente azonban mínusz 4 és plusz 4 fok közi értékek várhatók - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn a kezdeti, szinte zavartalan napsütést követően késő délelőttől északkelet felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet, de elsősorban a Dunántúl délnyugati harmadán, felén egészen estig derült maradhat az ég. Csapadék ekkor sem valószínű. A légmozgás jobbára gyenge vagy mérsékelt marad, inkább csak az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések az akkor északira, északnyugatira forduló szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-15 fok között alakul, de északkeleten ennél alacsonyabb értékek is lehetnek.
Kedden az éjjel helyenként képződő párásság, köd, rétegfelhőzet megszűnését követően nagyrészt derült vagy fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nélkül. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, inkább csak a Kisalföldön élénkülhet meg a délkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban mínusz 4 és plusz 4, kora délután 9-13 fok között alakul.
Szerdán az éjszaka helyenként képződő párásság, köd, rétegfelhőzet megszűnése után fátyolfelhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban mínusz 4 és plusz 4 fok közötti hőmérséklet várható, kora délutánra 9-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökre virradóra helyenként párásság, köd, illetve rétegfelhőzet is képződik, ezek megszűnését követően többnyire derült vagy fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, a maximum 10-15 fok között alakul.
Pénteken az éjszaka képződő párásság, köd, valamint rétegfelhőzet fokozatosan feloszlik, ezt követően nagyrészt derült, napos, száraz idő várható. A Kisalföldön helyenként megélénkül a déli szél. A hajnali mínusz 4 és plusz fokról 10-15 fok közé melegszik fel a levegő.
Szombatra virradóra párásság, köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, illetve terjeszkedhet, megszűnésüket követően nagyrészt derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad, a minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, a csúcsérték 10-14 fok között valószínű.
Vasárnap az éjszaka képződő párásság, köd, rétegfelhőzet feloszlását jellemzően derült, napos idő követi. Csapadék nem várható, a légmozgás is jobbára mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 4 és plusz 4, míg délután 9-14 fokra lehet számítani.
hírek innen, onnan
Hadházy Ákos: A Szerencsejáték Zrt. munkatársai is megkapták Orbán Viktor karácsonyi jókívánságát
Az ellenzéki politikus szerint Jézus Krisztus biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a születésnapját.
Kórházban maradt kisbabáknak énekelt a Csíkszerda kórus és a TASZ három városban
A Csíkszerda kórus és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közös karácsonyi koncertet szervezett három magyar városban, Miskolcon,...
Luxuskarácsony – Kiszámoltuk, mennyi pénzt lehet elverni egy karácsonyfára
Kiszámoltuk, mennyi pénzt lehet elverni az ünnep fénypontjára, a karácsonyfára. Ahogy pezsgőből, borból, sonkából, nyaralásból is...
Orosz-ukrán háború: Putyin már tárgyalna a békéről, Zelenszkij a katonákat is visszahívná a frontról
Egy orosz állami közvélemény-kutatás szerint az oroszok többsége 2026-ra várja az ukrajnai háború végét.
Megállás nélkül dolgoznak a tűzoltók – újabb két karácsonyi tűzeset történt
A karácsonyi időszak sajnos idén sem telt eseménytelenül a tűzoltók számára.
Hogyan segíthetjük gyászoló szeretteinket az ünnepek alatt?
Az ünnepi időszak különösen megterhelő lehet azok számára, akik ebben az időszakban vesztették el szeretteiket. Nehéz lehet...
Hadházy Ákos: „Lehet fokozni” – Kiderült, hogy kik kaptak karácsonyi üdvözletet Orbán Viktortól
A képviselő szerint: „Egyvalamiben viszont biztos vagyok: Krisztus urunk biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a...
XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Együttműködésre szólította fel az európai országokat.
Máté Gábor: Már a fiatalok is magukon hordozzák a sebeket
A Katona leköszönő igazgatója Nagy Ervin kultuszminiszteri szerepéről, Kosztolányi elefántcsonttornyáról, a korrupciós komédiáról és...
Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak
Két turista, egy zimbabwei pilóta, egy tanzániai orvos és egy tanzániai hegyivezető vesztette életét.
David Beckham is megküzdött a karácsonyfa felállításával, a láncfűrész is előkerült – videó
Victoria Beckham a közösségi oldalán osztott meg egy videót arról, hogyan zajlik náluk az ünnepi előkészület egyik legkritikusabb...
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Már biztos: nem teljesül a magyar válogatott kulcsemberének karácsonyi kívánsága
Elhúzódott a felépülése.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Megszülettek a magyar kézilabda-válogatott alapemberének ikrei
Győri-Lukács Viktória szenteste jelentette be a hírt.
Videón a jelenet: megharapta a magyar hokis a játékvezetőt, és meglepő, mivel védekezik
A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.
Bulvár
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m
A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád
A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
Ez a legdurvább Fideszes karácsonyi ajándék, sikítás lesz a karácsonyfa alatt
Te szeretnéd ezt látni a karácsonyfa alatt?
Egy magyar kutató megtalálta Leonardo da Vinci Az utolsó vacsorájának titkos helyszínét
A váratlan felfedezés bizonyítékait szakértők is megerősítik.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


