Elkezdődhet az M49-es gyorsforgalmi út tervezése
Elkezdődhet az M49-es gyorsforgalmi út első, 25 kilométeres szakaszának tervezése, miután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) márciusban megkötötte az erről szóló szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes vállalkozóval.
A NIF az MTI érdeklődésére kedden közölte, az M3 autópályától Ököritófülpösig tartó szakasz már rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel. Az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére kiírt eljárást az Uvaterv Zrt. és az Unitef '83 Zrt. konzorciuma nyerte el nettó 1 milliárd 496 millió forintos szerződési értékkel.
A második, Ököritófülpöstől a magyar-román országhatárig tartó szakasz esetében több nyomvonalváltozat készült, a környezetvédelmi hatóságtól függ, hogy a hosszabb 21 kilométeres, vagy a rövidebb, 17 kilométer hosszú változatot hagyja majd jóvá - olvasható a beruházó közleményében. A NIF egyúttal hangsúlyozta, a határmetszési pontról egyelőre nincsen megállapodás a román féllel, a magyar javaslat a "déli", két-három kilométerrel rövidebb változatot tartja kedvezőbbnek, mivel a gyorsforgalmi utat nem kell átvezetni a Szamos folyón, illetve az útszakasz nem érint Natura 2000 természetvédelmi területet sem.
Mint írták, az M49-es építése miatt megalakított magyar-román munkacsoport tavaly októberi ülésén a román fél elfogadta a magyar javaslatot, a román oldalon azonban várhatóan késik a Szatmárnémetit elkerülő körgyűrűt és az országhatárt összekötő kiágazás tervezése. (Román hírportálok szerint a Szatmárnémeti körül jelenleg is épülő, nagyobbrészt négysávos elkerülő út közel 20 kilométer hosszú lesz, megépítése az előzetes számítások szerint több mint 400 millió lejbe - 1 román lej 67,55 forint - kerül és a tervek szerint 2020-ra készül el.)
A gyorsforgalmi második szakaszának megvalósíthatósági tanulmányára, környezeti hatásvizsgálatára, valamint környezetvédelmi engedélyének megszerzésére irányuló tervezési szerződést már megkötötte a beruházó. A környezetvédelmi engedélyt 2020 első negyedévéig kell elkészítenie a RODEN Kft.-nek.
A kétszer két sávos, középső elválasztó és leálló sávval rendelkező, autópályává bővíthető gyorsforgalmi úton négy csomópontot, egy komplex és egy egyszerű pihenőhelyet építenek majd meg.
A NIF az M49-es teljes szakaszának előkészítésére rendelkezik forrással és elrendeléssel, a kivitelezés tényleges költsége az eredményes közbeszerzési eljárást követően lesz tudható.
hírek innen, onnan
Azt se tudja, hova tegye: brutális pénz esik erre a jegyre november végéig
Csillagok áldása: mit tartogat számodra a november?
Belgium külföldi segítséget kér a megszaporodott drónos incidensek miatt
Oroszországot sejtik a történtek mögött.
Elképesztő dohánybizniszt leplezett le a NAV Magyarországon: ilyen „üzemet" ők is rég láttak
A 29 éves házigazda nem tagadta: van nála minden – dohánylevél, aprítógép, sőt még „végtermék” is.
Kocsis Máté: zokoghatnak a tiszás pupákok
Facebook-oldalán csúfondároskodik Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus a pénteki, a kormánymédia szerint borzasztóan...
Terézvároshoz csatlakozna a budapesti zsidónegyed
Soproni Tamás kerületi polgármester nem zárkózott el a kezdeményezők szerint.
A sivatag királynője volt a női Indiana Jones
Gertrude Bell keresztül-kasul bejárta a Közel-Keletet, és bár többször is rátalált a szerelem, az első brit kémnő nem alapított...
Vírus vagy ételmérgezés? Veresegyházon is rengeteg gyerek küzd hányással és hasmenéssel – Bevizsgálják az ételeket
Az elmúlt hétvégén több veresegyházi szülő is jelezte az önkormányzatnak, hogy a gyermekük hányással és hasmenéssel járó...
Gyerekkori traumájáról vallott Bencze Ilona
Az ember gyerekkora nagyban meghatározza a felnőtt életét – vallja Bencze Ilona, aki a Duna Családi kör című műsorában mesélte el...
Már vírust is generált a mesterséges intelligencia
A kutatók szándékosan nem embert fertőzni képes vírust készíttettek az MI-vel, viszont semmilyen elvi akadálya nincs ezután, hogy valaki...
Pasik szerint ez a 3 fehérnemű taszító egy nőn - És ezt a 3-at imádják rajtuk
Lehet, hogy nem veszik észre, ha új a frizuránk, de azt ő is látják, ha egy fehérnemű nagyon dögös. Vagy épp ellenkezőleg!
Véget vetett a találgatásoknak: Megszólalt válásáról Molnár Áron
Molnár Áron hivatalosan is megerősítette: elváltak feleségével.
Kiment a divatból a márvány mosdó? A válasz meglepőbb, mint hinnéd
A márvány mosdó évezredek óta a természetes elegancia szimbóluma. Ma, amikor minden a praktikumról, a könnyen tisztítható felületekről...
Sport
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában
Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.
Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt
Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén
Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.
Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön
Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!
Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten
A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek
Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.
Bulvár
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt
Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé
A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.
Itt a következménye Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának, ezt a zsebünkön is megérezzük
Másfél éves csúcsra tört a forint.
Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.
Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned
Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!
Leesett az állunk: Lékai-Kiss Ramóna felvette a világ legrövidebb fehér ruháját, alig takart valamit alakjából a darab
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja a mai, 10. élő show-ban egy nem akármilyen Holdampf Linda kreációt viselt: megvillantotta benne hosszú, kecses lábait, valamint szexi dekoltázsát is.
Álomból rémálom: a 3000 eurós osztrák meló árnyoldala
„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdet

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


