Ezt olvasta már?


Elindult a hatállomásos bor roadshow - Pécsre is jönnek!

Tokajban indította el hat állomásos szakmai országjárását, a Bor roadshow-t a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a bortermelőket tömörítő Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) csütörtökön - közölte a MTÜ az MTI-vel.

A roadshow során az MTÜ és a HNT szakemberei hat magyar borrégióban folytatnak párbeszédet a szőlő- és borágazat képviselőivel, illetve az MTÜ turisztikai márkára és magyar borra vonatkozó marketingkoncepcióját ismertetik meg a helyi piaci szereplőkkel.

A tokaji nyitóállomást július 10-én Eger követi, a következő állomás július 12-én lesz Kecskeméten, július 17-én Tatán, július 18-án Siófokon, július 26-án pedig Pécsett várják a borvidékek szakembereit.

Az egyes állomásokon előadást tart többek között Brazsil Dávid, a HNT főtitkára, Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára, illetve a Bánhegyi Zsófia, a MTÜ marketing-kommunikációjáért felelős vezérigazgató-helyettese. Az előadásokat egy kerekasztal-beszélgetés követi - tették hozzá.

A rendezvénysorozat tokaji állomásán Brazsil Dávid, a HNT főtitkára arról is beszélt: az ágazat és az állam bormarketing együttműködése a következő szintre lép, amikor megkezdődik idén nyáron a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), az MTÜ és a HNT közös munkája annak érdekében, hogy az Országos Borverseny alapjain egy közös borkiválasztási rendszert hozzanak létre - olvasható a közleményben.

A közlemény szerint Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a minisztérium Eredetvédelmi Programjának egyik célja a már oltalom alatt álló földrajzi árujelzők lehetőségeinek jobb kihasználása annak érdekében, hogy a magyar bor sokszínűsége rendezetté váljon. Ez segít abban, hogy a piac felé hatékonyan kommunikálják a hagyományos és a termőhelyekre jellemző borokat, ezzel hozzájárulva a borok piaci értékének növekedéséhez. A minisztérium többek között ezért indította el 2017 nyarán a termékleírások felülvizsgálatát is.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Hazamentem, veszekedtem Istennel, meg akartam halni” – Gáspár Laci 22 év után árulta el, mi történt a Megasztárban

Az énekes Hajdú Péter műsorában beszélt a drámai pillanatokról, amelyek majdnem a karrierjébe kerültek. A mélypontot az okozta, hogy nem...

Ezért érdemes egy mosogatószivacsot is a mosógép dobjába dobni

Ha ezt a mosogatószivacsos mosási trükköt kipróbálod, soha többé nem fogsz úgy mosni, mint eddig, mert az eredmény annyira meggyőző lesz.

Mutatunk 9 érdekességet, amit a legnagyobb rajongók sem mind tudnak az Igazából szerelemről

A karácsonyi filmek egyik ikonikus darabja az Igazából szerelem. Richard Curtis 2003-as romantikus vígjátékát világszerte milliók...

Akkor és most: így néznek ki ma a Reszkessetek, betörők. sztárjai

Sokunk gyerekkorának meghatározó karácsonyi filmélménye már harmincöt éves.

Szívszaggató tragédia: az egész családját elvesztette karácsony előtt egy kisfiú

Egy karácsonyi buliból tartott hazafelé történt a tragédia.

Karácsonyi őrület: több százan fürdőztek önfeledten a jéghideg vízben Angliában, sokan jelmezt is húztak – fotók

Évtizedes hagyománya van Angliában a karácsonyi csobbanásnak. A jeles napon sokan a La Manche-csatorna partjain találkoznak, és...

Késelés a párizsi metrón

Három nőt sebesített meg egy férfi.

Tízmilliókat érintő riasztást adtak ki az USA-ban a rendkívüli időjárás miatt

Északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek az év legforgalmasabb időszakában.

Tom Hanks nem tud hibázni – egy thriller, amiben kivételeset alakít

A Phillips kapitány-ban Hanks Richard Phillipset alakítja, a Maersk Alabama konténerszállító hajó kapitányát, aki egy rutinnak induló...

Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat

Londoni pénzügyi szakértők szerint az amerikai szuperhatalom marad a globális gazdaság vezetője a következő 15 évben. Érdekes, végül...

Karácsonyi ajándéknak álcázták a drogot, lecsapott a rendőrség

25 kiló metamfetamint koboztak el a hatóságok.

Eszméletlen dögös: bikiniben feküdt ki a parton Rubint Rella

A fitneszedző lélegzetelállító videóval jelentkezett.

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

0
0

Bulvár

Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet

A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését

A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.

Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma

Nem tudtak kormányt alakítani, így a koszovóiak új választást írtak ki, miközben az ország gazdasági kérdései kerültek fókuszba. Még a 13. havi fizetést is megígérték.

„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el

Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.

Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”

Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-

A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa

Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.

0