Ezt olvasta már?


Elindul az ötödik Starbucks Kávéköltők irodalmi pályázat!

A Starbucks Magyarország 2023-ban ötödik alkalommal hirdeti meg versíró versenyét, a Starbucks Kávéköltők pályázatot, amelynek tiszteletére a kávézólánc idén limitált példányszámú újsággal és a verseket megjelenítő pohármatricával is készül.

Az idei év pályázatának témája a Természet, amellyel a

kávéház ismét egy fontos ügyre, a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet. A

jelentkezéseket 2023. február 20 és március 24 között várják a szervezők. A verseny

során a Starbucks idén második alkalommal együttműködik a Fiatal Írók Szövetségével

(FISZ), akik részvételi lehetőséget biztosítanak a nyertes számára, hogy részt vegyen

nyári táborukban.

A Magyarországon az AmRest által üzemeltetett Starbucks kiemelt figyelmet fordít a fiatal, helyi

tehetségek támogatására és a szociális érzékenyítésre. A kávézólánc minden évben olyan

témát választ irodalmi pályázatához, amelyen keresztül fontos, aktuális szociális-, társadalmi-,

vagy környezetvédelmi kérdésekre hívja fel a figyelmet. A kávéház idén is egy, a helyi

közösségek számára aktuális témában várja az irodalmi alkotásokat, amelynek mottója a

Vissza a természethez!

A Kávéköltők pályázaton minden lelkes irodalmár részt vehet, egy magyar nyelven írt,

nyomtatásban még meg nem jelent, illetve nyilvánosságra más formában sem hozott, maximum

4000 karakter hosszú irodalmi művel. A pályázati anyagot a jelentkezőknek legkésőbb 2023.

március 24 éjfélig kell elküldeniük online dokumentumként és videóüzenetben, ahol a szerző

adja elő a versét.

Annak érdekében, hogy a fél évtizedes évfordulót megünnepelje a márka különleges kísérő

promóciókkal hívja fel a figyelmet az irodalomra, a pályázatra, valamint az irodalom és a

költészet szoros kapcsolatára.

A pályázat 2023. február 20-án indul és ezzel párhuzamosan a kávézólánc üzleteiben az elmúlt

év pályázatának döntős verseiből részletek, és a Starbucks Kávéköltők szakmai partnere, a

Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által alapított Csáth Géza-díj két nyertesének, Terék Annának és

Tóbiás Krisztiánnak a versrészletei kerülnek a kávézólánc pohármatricáira. A vállalat továbbá

kiad egy újságot az irodalmi pályázat ötödik évfordulójára, amelyben többek között az elmúlt

évek döntős versei, interjúk és cikkek olvashatók. Az újság a kávézólánc üzleteiben érhető el.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy idén már ötödik alkalommal adhatunk lehetőséget kezdő

irodalmárok számára, hogy bemutathassák munkáikat. Éppen ezért ebben az évben szerettünk

volna a korábbi évek döntősei előtt is tisztelegni, így születtek meg a pohármatricák és az újság

is, amelyek visszatekintenek az előző évek munkáira. - mondta el Kerek Fanni, a Starbucks

hazai brand managere - A 2023-as Kávéköltők pályázaton keresztül a vállalat az irodalom

segítségével szeretné felhívni a figyelmet a környezetvédelemre, valamint az ember és a

 

természet közötti kivételes kapcsolatra. A Starbucks olyan munkákat vár leendő pályázóitól,

amik előtérbe helyezik a környezettudatosság és a zöld gondolkodás fontosságát.

A Starbucks Magyarország kezdeményezésével szeretné segíteni a költészet világában még

kevésbé jártas, de lelkes hazai tehetségek kibontakozását, valamint támogatni az írás iránti

szenvedélyüket és elkötelezettségüket, melyet értékes nyereményekkel is díjaz. A döntőbe

jutott pályázók Starbucks ajándékcsomagot és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által felajánlott

értékes könyvcsomagot nyernek, a kiírás győztese pedig részt vehet a FISZ irodalmi nyári

táborában is.

A pályázatra beérkezett verseket immár ötödik éve Pion István, magyar költő, slammer,

újságíró, szerkesztő értékeli, aki az esemény 2019-es indulása óta közreműködik

szakértelmével. A zsűri 2022-ben két további taggal bővült, Csalár Bencével, nemzetközileg

elismert divatújságíróval és kreatív szakemberrel, valamint Seres Lili Hannával, költővel, aki a

pályázat szakmai partnerét, a Fiatal Írók Szövetségét képviseli.

Bővebb információ és a pályázat részletes leírása a Starbucks Instagram oldalán érhető el. A

pályázatokat és a videókat a starbucks@flowpr.hu e-mail címre küldhetik el a jelentkezők

március 24. éjfélig.

További információ és kapcsolat:

Ács Sarolta

Flow PR

Telefon: (+36) 1 336 1355

Mobil: (+36) 20 665 0380

E-mail: acs.sarolta@flowpr.hu

Webcím: www.flowpr.hu

 

A Starbucksról

A Starbucks CoffeeCompany története 1971-ben kezdődött Seattle-ben. Mára világszerte jelen lévő

hálózatával a Starbucks világelső a minőségi pörkölt kávé előállítása és értékesítése terén. A Starbucks

CoffeeCompany elkötelezett híve annak, hogy kizárólag a megbízható forrásból származó és a

legmagasabb minőségű arabica kávét szolgálja fel világszerte. A cég kiváló minőség iránti rendületlen

elkötelezettsége és határozott irányelvei biztosítják azt, hogy fogyasztói minden egyes csészében

megízlelhessék az egyedülálló Starbucks Élményt. Hogy erről többet tudjon meg, szívesen látjuk Önt egy

kávézónkban, a www.starbucks.com weboldalon vagy a Facebook-oldalunkon.

Az AmRestről

Az AmRest Group az európai piacon vezető, több márkát magába foglaló étterem-üzemeltető, amelynek

portfóliójába 23 ország vezető márkái tartoznak. Az AmRest több mint 2350 éttermet üzemeltet franchise

rendszerben, ezek közé tartozik például a KFC, a Starbucks, a Pizza Hut, és a Burger King, valamint

olyan saját márkákat, mint a La Tagliatella, a Sushi Shop, a Blue Frog és a Bacoa. További információ a

www.amrest.eu/en weboldalon érhető el.

Fiatal Írók Szövetsége

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) egy több mint húszéves, fiatalos és progresszív irodalmi szervezet,

amelyet valódi és élő közössége működtet. Alapvető célja, hogy a pályakezdő, kötet előtt álló szerzőket

és szakembereket vagy éppen szépirodalmi ambíciókkal rendelkező fiatalokat segítsen hozzá az

induláshoz, publikációhoz, valamint támogassa őket irodalmi, összművészeti és tudományos területen

 

egyaránt. A FISZ alapvető feladata továbbá, hogy a határokon átívelő, minőségi fiatal magyar irodalom

ápolását és elősegítését szolgálja, a fiatal határon túli magyar szerzőket bemutassa és irodalmi

munkásságuk megjelenését segítse. Nincs és nem is lehet fontosabb feladat annál, minthogy

népszerűsítse az olvasást, a kultúra szeretetét, és tehetséggondozó műhelyeivel, táboraival és változatos

programjaival ezt a szemléletet minél több emberhez eljuttassa. Egy olyan szellemi műhely, ahol a

barátság, az összefogás és a kreativitás jelentik a meghatározó és alapvető értékeket. További

információ a FISZ honlapján és Facebook oldalán érhető el.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Újabb súlyos baleset történt karácsonykor – elsodortak egy gyalogost vidéken

Csütörtök kora este komoly közlekedési baleset történt a 4918-as úton, Nyírcsaholy szélén.

Izraeli akció Libanonban: elesett az al-Kudsz Hadtest egyik tagja

Az izraeli hadsereg megölte Libanonban az iráni Forradalmi Gárda külföldi műveletekért, hírszerzésért és a nem hagyományos...

Baranyai Blanka: még mindig túl sokan gondolják a családon belüli erőszakról, hogy nincs joguk beleszólni

„Láthatatlan áldozatok” címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a Kék Vonal, ahol azt járták körbe, hogyan lehet valódi, biztonságot...

Pénzesőt hozott, de óriásit, mégis sokan fanyalognak – Ez forgatta fel a könyvpiacot 2025-ben

A romantikus könyvek eladásai rekordokat döntenek világszerte, miközben a kritikusok továbbra is lenézik a műfajt: válságos időkben az...

Az internet népe szerint a híres színésznő férje Shakespeare reinkarnációja

Az elmélet érdekessége, hogy Shakespeare feleségét is pont ugyanúgy hívták, minz a színésznőt.

Ez az animációs kisfilm egy valódi karácsonyi meglepetés az Auditól

Az autógyártó azt állítja, hogy a bő másfél perces, „Audi Mézeskalács Falu” c. videót nem mesterséges intelligencia...

Megérkezett a vészjósló időjárásjelentés, mindenki jobban teszi, ha felkészül az év utolsó napjaira

Bár a következő napok nyugalmat ígérnek, a színfalak mögött kíméletlen légtömegek mozgolódnak, amik az egész Kárpát-medence...

Válassz egy szupererőt, megmondom ki vagy.

Valld be, hogy már te is eljátszottál a gondolattal, vajon mihez kezdenél Wonder Woman erejével, milyen dolgokon változtatnál az életedben.

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

0
0

Bulvár

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0