Ezt olvasta már?


Egyre sikeresebb a fogyatékossággal élő emberek álomnapja

Budapesten március 19-én, és a héten számos vidéki helyszíneken válthatják valóra álmaikat a fogyatékossággal élő emberek, és nyerhetnek bepillantást álommunkájukba.

A különleges nyílt napokat a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! eseménysorozat keretében valósítják meg. Idén 200 résztvevő és ugyanennyi munkáltató vesz részt a programban.

A Neked MUNKA, Nekem ÁLOM!  a Salva Vita Alapítvány kezdeményezése, mely azoknak a fogyatékossággal élő embereknek szól, akik szeretnék kipróbálni álmaik munkáját és azoknak a nyitott munkáltatóknak, akik szívesen adnának nekik lehetőséget erre. A program Írországból származik, "Job Shadow Day" néven ismert, célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel.

A program 2015-ben indult Budapesten, majd 2016-ban hat városban vált ismerté, tavaly pedig már országossá nőttek ki magát.  Az elmúlt években közel 320 fogyatékos ember és csaknem ugyanennyi munkáltató kapcsolódott be a programba. Idén a fővárosban és vidéken 15 civil szervezet közreműködésével további 200 résztvevővel rendezzük meg a nyílt napot. Meggyőződésünk, hogy az integráció és a befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják, és ezt hivatott elősegíteni a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! kezdeményezés is.” – mondta el BíróVeronika a program vezetője.

Pécsett mentősként és szakácsként próbálhatták ki magukat a szerencsések, nézzd meg korábbi anyagainkat (katt a kis képekre):

Az eseménysorozat március 19-én indult Budapesten, és március 19-23. között kerül sor a nyílt napokra országszerte. Idén is számos érdekes munkát lehet kipróbálni, többek között kutyakiképző, autószerelő, csecsemőgondozó munkájába is bepillantást nyerhetnek a jelentkezők. A fogadóhelyek között szerepel az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Remodel Stúdió, illetve SZAMOS cukrászda is. A programba bekapcsolódó munkáltatók esetében nem csak a cég mutatkozik be a fogyatékossággal élő embereknek, hanem egy-egy konkrét munkakört ellátó munkavállaló is. A cégek képviselői fogadják a fogyatékossággal élő jelentkezőket, míg a résztvevők nyomon követhetik a fogadó cég egy munkavállalójának a munkanapját.

Álmodni mindenkinek jogában és hatalmában áll. Álmaink megvalósításához azonban sok mindenre szükségünk van, nem elsősorban pénzre vagy tárgyi javakra, hanem konkrét célok kitűzésére, önbizalomra, érdekeink és igényeink érvényesítésének képességére, élettapasztalatra és bátorságra. A környezetünk, a döntéshozók, a cégvezetők részéről pedig egy kis nyitottságra, odafigyelésre, és empátiára. Én szerencsés vagyok, amiért ezeket részben megkaptam, részben önerőből elértem. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy sok fogyatékossággal élő társamnak segítség, támogatás kell ahhoz, hogy közelebb kerülhessenek álmaik megvalósításához. Erre valók az ilyen programok, mint ez a mostani és azok a lelkes, felkészült és nyitott szakemberek, akik ilyen és hasonló kezdeményezések mögé állnak.” – Németh Orsolya, résztvevő.

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM kezdeményezés újabb mérföldkövet jelent a fogyatékossággal élő emberek támogatásában és elfogadásában. A szervezők célja, hogy a kezdeményezés elősegítse a fogyatékossággal élők elhelyezkedését, hogy egyre többen tudjanak közülük a nyílt munkaerő-piacon elhelyezkedni.

További információ a program részleteiről: http://nekedmunka.hu

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatja.







0
0
0

hírek innen, onnan

Lehetünk-e egyszerre anyák és aktivisták?

Először azt hittem, hogy aktivista anyák munkájáról fogok írni, de aztán rájöttem, hogy miért is ne írnék egy olyan cikket, amiben...

Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat

Az iskolakezdés jelentős terhet róhat a családi kasszára, a tanszerek, az iskolatáska és a ruházat mellett ugyanis egyre több...

Zuhanó belföldi eladások, rekordmértékű export: külföldre menekül a kínai autóipar

Júliusban már a tizedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások Kínában, bár a visszaesés üteme némileg lassult. Ez éles...

Napi horoszkóp: a Mérlegre rátalál a szerelem, a Nyilas előléptetésre számíthat, a Vízöntő új esélyt kap

Kedves Rák! A fontos pénzügyi döntéseket jobb halogatni, most valahogy minden kifolyik a kezedből.

Budapest: mínusz 65 milliárdból kellene törleszteni a 125 milliárdos hitelt

Alig egy hónap múlva 125 milliárd forint hitelt kell visszafizetnie a fővárosnak, miközben jelenleg mínusz 65 milliárdon áll a számláló...

Vitézy Dávid meglepte az MTK-elnök Deutsch Tamást

Ha a korábbi években a kormány járt volna el így a fővárossal szemben, akkor azt Vitézy Dávid fővárosi képviselőként elsőként...

Mit kívánjon a születési hónapja alapján a Perseidák meteorraj idején, augusztus 12-én?

Augusztus 12-én érdemes lesz az eget kémlelni, hiszen a Perseidák meteorrajhullás csúcspontja nemcsak látványos égi jelenséget ígér,...

Egy korszak vége? – Jövőre gyökeresen megváltozhat a horvátországi autós közlekedés

A fizetőkapuk eltűnésével jelentős lassító tényező szűnik meg, véget érhet a hosszú sorban állás, ideőrlő toporgás kora.

A választások után teljesen leállt az eddig óramű pontossággal üzemelő NER-pénzcsap a Szerencsejáték-cégnél

Mintha elvágták volna, az áprilisi választások után teljesen leállt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycégénél a...

Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók

Megduplázódott a pesszimisták tábora.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0