EU&ME: az Y-generációnak népszerűsítik az európai értékeket
Neves rendezők filmjei mutatják be a fiataloknak, hogyan segíti életüket az EU
EU&ME, azaz az EU és Én elnevezéssel a 17 és 35 év közötti fiatalokat megcélzó, másfél éves kampányt indít 28 tagállamában az EU. Az európai lakosság negyede, mintegy 125-130 millió fő 35 év alatti fiatalnak korú.
A Magyarországon május 13-án, az Európa-napi fesztiválon induló kampány keretében neves európai filmrendezők rövidfilmjei és magyar fiatalokról szóló videók mutatják be azt, hogyan segíti, illetve támogatja életüket és boldogulásukat az Unió. A filmek a mobilitás, a fenntarthatóság, a vállalkozások támogatása, valamint az alapvető emberi- és fogyasztói jogok témaköreit dolgozzák fel és jelenítik meg a fiatalok számára, akik közösségi média platformokon keresztül oszthatják meg és fejthetik ki véleményüket a témával és a számukra fontos uniós ügyekkel kapcsolatban.
Az európai lakosság negyedének, mintegy 125-130 millió fő 35 év alatti fiatalnak koruknál fogva már természetesek azok a jogok, előnyök és lehetőségek, amelyeket az EU és az uniós intézmények biztosítanak számukra és minden európai állampolgár számára nap mint nap. Öt neves európai filmrendező rövidfilmjein keresztül pont erről, az Unió napjainkban már természetesnek vett értékeiről és előnyeiről kíván párbeszédet kezdeményezni a 17-35 éves fiatalokkal az Európai Bizottság.
Georgios Zois filmje, a Party Animal (Partiállat) például azt dolgozza fel, miként támogatja az EU a fiatal vállalkozókat. Tomasz Konecki A magányos farkas (The Loner) című alkotása azt mutatja be, hogy milyen fogyasztói jogokat biztosít minden európai számára a közösség. Dalibor Matanić Debut (Debütálás) című filmje pedig az EU minden állampolgárát megillető, olyan alapvető emberi jogokat mutat be, mint a szabadsághoz, illetve a szabad véleménynyilvánításhoz való jog. Ezek a filmek már megtekinthetők az EU&ME kampány weboldalán.
A budapesti, Európa-napi fesztiválon bemutatkoznak továbbá a kampány magyar szereplői is, akik saját történeteiken keresztül mesélik el, hogy ők mit tekintenek az Unió értékeinek, illetve, hogy életüket milyen módon segíti, gazdagítja az EU. Megismerhetjük például Dórát, aki egy EU-s workshop hatására hozta létre újrahasznosított anyagokat felhasználó divatmárkáját, vagy Robit, aki külföldön szerzett tapasztalatának és kezdőtőkéjének köszönhetően nyitotta meg saját bárját Budapesten. Személyes történeteikből megtudhatjuk, hogyan segíti őket a kapcsolattartásban az, hogy az EU eltörölte a roaming díjakat, vagy hogy miként élnek az EU által biztosított fogyasztói és az utasokat megillető jogaikkal. Az EU&ME magyar szereplőivel készülő kisfilmek is a kampány weboldalán lesznek elérhetőek.
| Zupkó Gábor az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője (Fotó: ec.europa.eu) |
„A kampány célcsoportját képező magyar fiatalok életük meghatározó részét már az Európai Unióban élték le. Számukra természetes az, hogy az Unió területén szabadon utazhatnak, tanulhatnak, vállalkozhatnak, felár nélkül telefonálhatnak, vagy éppen sürgősségi orvosi ellátást kaphatnak. Az idősebb generációk tagjai azonban tudják, hogy ezek az előnyök nem maguktól értetődőek, hanem uniós tagságunk közös eredményei” – mondta Zupkó Gábor az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. „Éppen ezért fontos, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét erre, és tudatosítsuk bennük azt, hogy ezek a közös vívmányok olyan értékeket képviselnek, amelyek a mindennapokban segítik életünket és boldogulásunkat itthon és az Európai közösség többi országában” – tette hozzá.
Fotó: rawpixel on Unsplash
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Vox Populi: Orbán Viktor kínos helyzetbe hozta saját közvélemény-kutatóit: ha neki igaza van, akkor a Nézőpont és a Századvég hazudott a nyilvánosságnak
A kormányfő szerint 2021-ben az ellenzék vezetett, de a saját intézetei akkor mást mondtak. Most azt találgatják, hogy valójában kinek a...
Népszerű applikációknak menne neki Brüsszel – jöhet a betiltás
Az EU új Digital Fairness Act tervezete az „addiktív tervezés” korlátozásával védené a felhasználókat, ám a kritikusok szerint ezzel...
Madárinfluenza: megnyugtató hírt közöltek a libamájról
Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti...
Felhasználhat dalszövegeket a ChatGPT? - Érdekes bírói ítélet született
A müncheni tartományi bíróság kedden hozott, még nem jogerős ítéletében megállapította, hogy az amerikai OpenAI...
Az NNI nyomoz a Tisza Párt alkalmazásából nyilvánosságra került adatok miatt
A nyomozást hivatalból rendelték el.
Ingyenesen látogatható az új Munkácsy-kiállítás
Új állomásához érkezett a világhírű magyar festő, Munkácsy Mihály életművét bemutató kiállítássorozat.
A balesetet szenvedett Trill Zsolt szívhez szóló üzenettel várja vissza a nézőket
Trill Zsolt a közelmúltban szenvedett balesetet egy előadás próbája során. A Kossuth-díjas színész részleges izomszalag-szakadás miatt...
2430 évre ítélnék el Recep Tayyip Erdogan legígéretesebb kihívóját
A főpolgármestert többek között terrorista szervezet létrehozásával és irányításával vádolják.
Elszállt a közös költség a társasházban? Ez is megoldás lehet
Idén ősztől a társasházak Magyarországon hivatalosan is létrehozhatnak energiaközösségeket, amelyek a közös napelemes termelést és...
Tartósabb, mint a márvány – minden tervező ezt akarja most a modern konyhába
Évekig a márvány volt a konyhák koronázatlan királynője – a luxus, a fény és a kifinomultság szimbóluma. Most azonban egy új...
A rendőrség nyomozást indított a Tisza Világ adatlopása és a listázások miatt
A Tisza Világ adatlopása során 200 ezer ember adatai kerülhettek nyilvánosságra.
„Hiányozni fognak az első sorból” - Süllős Gyulát és édesanyját siratja a Vasas bunyósa
Süllős Gyöngyike szinte második anyja volt Bacskainak.
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek
Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
Újabb sérülés miatt főhet Marco Rossi feje, Jereván 1001 arcát mutatva várja a magyarok érkezését
Riport az örmény fővárosból, ahol 28 éve nem látott (rész)sikert érhet el válogatottunk.
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
Bulvár
Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?
A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
A lecsavarhatatlan kupakok után ismét gigászi átalakulás jön a palackoknál
Az amerikai turisták sem kedvelték Magyarországon a lecsavarhatatlan kupakokat, de a szabályt minden gyártónak alkalmaznia kell.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
Megszólalt a holtan talált orvosnő lánya
A holtan talált szekszárdi orvosnő lánya szerint két órán keresztül észre sem vették a kórházban édesanyja távozását.
"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja
Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.
Megrázó részletek a holtan talált szekszárdi főorvosnő ügyében
Szegeden kudarcba fulladt a keresés az eltűnt főorvosnő ügyében.
blogmorzsák
Magyar zenei sikerek Amerikában
A The Riverside Soul lett az év zenekara Texasban.
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


