Ezt olvasta már?


EFOP-projekt hozza össze öt magyar iskola művészeti szcénáját

A Művészeti Középiskolák Találkozója második éve kerül megrendezésre az EFOP-pályázat egyik projektjeként művészeti szakgimnáziumok részvételével. A program egy közös alkotótáborból és utána egy fesztivál-jelenlétből tevődik össze. Tánc, képzőművészet, zene, színház, bábművészet elemeket tartalmaz.

A tihanyi művésztelepen tartott alkotótáborban meghatározott számú tehetséges művészeti szakgimnazista vesz részt egy előzetesen kialakított szakmai program megvalósítására szakmai megvalósítókkal. A program alapelve, hogy a képzőművészeten kívül tartalmazzon más művészeti elemeket is: zenét, színházat, táncot, bábművészetet, stb. Az alkotótábor végére minden iskola/csapat egy előadást hoz létre – alternatívaként lehet egymás tevékenységébe is bekapcsolódni.

A műhelymunka folyamán folyamatos az egymás segítése, értékelése. A fesztivál-jelenlét a Művészetek Völgye fesztiválon valósul meg a hivatalos program részeként. Itt a létrehozott produkciókat (zenei bemutatók, táncszínház, musical, bábszínház, stb.), kézműves workshopokat, kiállításokat, örömzenét és táncházat szervezünk.

Az EFOP uniós projekt keretein belül megvalósulú összművészeti kollaborációról Kazinczy Tamást, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolájának Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégiumának közismereti igazgatóhelyettesét kérdeztem:

 

Kedves Kazinczy Tamás, meséljen arról, hogy konkrétan mit is jelent ez a szakmai program, amelyet megvalósítanak a 4 másik művészeti szakgimnáziummal az EFOP uniós projekt keretein belül?

A tehetséggondozás és a kreativitás fejlesztése minden modern pedagógia alapja. A művészeti nevelésben ennek még nagyobb szerepe van. Azt figyeltük meg, hogy nagyon sok olyan művészetet tanuló fiatal van, aki nemcsak a saját területén tehetséges, hanem egy másikban is. A képzőművészeti tagozatosok például sokan kiválóan zenélnek vagy énekelnek. Ez adta az ötletet, hogy a vidéki művészeti középiskolákkal összefogva egy összművészeti jellegű fesztivált hozzunk létre. Természetesen az iskolák találkozója és fesztiválja arra is lehetőséget teremt, hogy mindegyikük a saját profiljában is bemutassa, hogy mit tud. A tapasztalat az, hogy gyakran már középiskolás korukban egyetemi szinten tudják a mesterségüket.

 

Milyen fontosabb elemei vannak és hogy kívánják meg kivitelezni a gyakorlatban?

A négy iskola részvételével (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium, Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium, Kisképző) zajlott alkotótábor az MKE tihanyi művésztelepén valósult meg. Itt a fő cél a közvetlen felkészülés a rákövetkező fesztiválra, kisebb részben pedig már itt is bemutathattuk a produkcióinkat.

Péntektől a következő szerdáig tartózkodtunk itt. A pécsi csapat elsősorban az improvizációs színházra és a labirintus színházra készült. Ez utóbbit úgy oldották meg, hogy a társiskolák diákjai vehettek részt a próbákon, nagyon élvezték. A debreceni csapat az előadóteremben készült a táncos előadásaikra, illetve a technikai előkészületeket is megtették a textil-workshopra. A Kisképző érintett szakmai megvalósító tanárai ugyanezt tették a szövő és a tűzzománc workshopok esetében. A nyíregyházi csapat a balett-teremben próbált a saját táncelőadásra, és a közös produkciókra is.

Szombaton külső helyszínen (Balatonfüred) folyt az Amerika klip forgatása, majd a művésztelepen fejeződött be. A nyíregyháziak közös La Mancha lovagja és a Hegedűs a háztetőn próbái folyamatosan zajlottak, készültek a díszletek is, a jelmezeket pedig felújították a diákok. Esténként közös zenélés és táncház is volt, ezzel szintén a fesztivál azonos programpontjaira készültünk fel.

Az alkotótábor csúcspontja az volt, hogy kedden a tihanyi Főtéren lévő színpadon minden iskola egy válogatást mutathatott be az előadásokból igen nagy közönségsikerrel. A helyi művelődési ház vezetője biztosította ezt a váratlan lehetőséget.

18-án szerdán utaztunk át Vigántpetendre, ahol a Művészetek Völgye fesztivál első három napján a Művészeti Középiskolák Találkozója címen szerepelhettünk profi körülmények között. A csütörtöki nap a technikai előkészületekkel, a színpadi beállásokkal és próbákkal telt el.

Pénteken nagy sikerrel indult el a három workshop, és ezekre a programokra folyamatosan érzékelhető volt az érdeklődés a következő napokban is. Pénteken mutatkozott be a pécsi csapat improvizációs színháza és a debreceniek Valami pozitív táncprodukciója is. Mindhárom napon előadták ezeket a programelemeket. A debreceni előadás népszerű volt, az improvizációs színház pozitívuma pedig az volt, hogy a nézőket bevonták az akciókba, tehát interaktívvá vált. Este a nyíregyháziak Amerika-West Side Story részlete profi előadás volt, a táncosok utána egy rögtönzött táncházzal emelték a hangulatot. Megérkezett a pécsi iskola táncos csapata és két zeneművésze is, ők teljesen professzionális előadást varázsoltak a színpadra, sokkal több nézőt érdemeltek volna.

Szombaton az ismétlődő programelemek mellett új előadás volt a nyíregyháziak Négy évszak című fantasztikus színvonalú előadása. Este az eső miatt elmaradt a Hegedűs-musical, műsorváltoztatással vasárnap este adta elő a nyíregyházi iskola tánctagozata. Még szombaton este rendezte meg a pécsi iskola drámatagozatos csapata a labirintus színházat, amely keretében szinte az egész falut színpadtérré változtatta. A résztvevők különleges élménnyel gazdagodtak.

Vasárnap délelőtt a La Mancha nyilvános főpróbája zajlott, majd megérkezett a Tóth Árpád vezette Csíkszerda kórus. Délután a Pajtában (ami a nagyszínpad közelében volt) előadtuk a Poppea megkoronázása című operát, szintén magas színvonalon. Délutánonként és esténként a Pajtában a zenélő kedvűek örömzenét adtak. Végül, de nem utolsósorban két kiállítás volt megtekinthető: Visszajátszás címmel a temető ravatalozójában, Esszencia címmel pedig a Tókertben a nagyszínpad mellett – ez utóbbi az egész fesztivál alatt megtekinthető maradt.

 

Miért pont a Kisképző, a debreceni Medgyessy Ferenc Művészeti Szakgimn., a Nyíregyházi Művészeti Szakgimn., a Pécsi Művészeti Szakgimn., a Szombathelyi Művészeti Szakgimn. Vesznek részt ebben a programban? Melyik iskola milyen művészetiágazatával járul hozzá a program alapelvéhez, miszerint más művészeti elemek is jelenjenek meg a képzőművészeten kívül?

A kiválasztásnak nem elsősorban szakmai, hanem praktikus okai voltak/vannak. Például a győrieket is meghívtuk az első évben, de az akkor zajló ifjúsági olimpia miatt ők nem vállalták a részvételt. A másik ok, hogy ha az EFOP egy másik projektjében részt vesz egy iskola, azt már ebbe nem lehet bevonni. Pozitív példa, hogy a szombathelyieket idén hívtuk meg, és ők lelkesen csatlakoztak. A képzőművészeti tagozat mellett a tánc, a dráma, a zene szerepel, tehát az egész paletta.

 

Mennyiben járul hozzá a Művészeti Középiskolák Találkozójához, valamint a fesztivál-jelenlét megvalósításához az uniós támogatás? Az EFOP-projekt forrásának mekkora része szükséges a szakmai program gyakorlati megvalósításához?

Ebben a két évben a projekt teljes finanszírozását a pályázat állja. Másképpen nem is lehetne, ezek az iskolák nem gazdagok, ilyenre nem lenne pénz. A költségekről csak egy példa: a Művészetek Völgyében 3 napra a nagyszínpad mindennel együtt majdnem ötmillió Ft-ba került…

 

Hosszútávon van valamilyen kamatozó eredménye ennek a projektnek? Milyen formában nyilvánul meg ez a jövőben?

Az egyik gyümölcs, hogyha a két év sikeresen lezárul, akkor már ez egy olyan brand lesz, amit talán egy szponzor érdemesnek tart támogatni. A másik, hogy a tapasztalatok alapján egy online és elektronikus tananyagot fejlesztünk a művészeti tehetséggondozás témájában.

 

Mi a projektben a hozzáadott érték, ami az uniós forrásból megvalósuló fejlesztés során "Önöknél marad"? (pl. eszköz, humánerőforrás stb.)

Nyilván van egy-két olyan eszköz (pl. hangszer, hang- és fénytechnika, installációs eszközök), amelyek továbbra is az iskolákat szolgálják. Ennél fontosabb, hogy a szakmai megvalósító kollégák egymást és egymás módszereit megismerve motiváltak lesznek, hogy ezt a fajta tehetséggondozást tovább vigyék.

 

Általánosságban hogyan vélekedik az uniós forrásokról? Milyen tapasztalatai vannak? Sokat köszönhet-e az intézmény az uniós támogatásnak?

Ez gondolom, költői kérdés, hiszen uniós forrás nélkül ez az egész nem valósulhatott volna meg, arról nem is beszélve, hogy ez az iskolánknak már a második ilyen forrása volt, amit erre a célra használhatott fel.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.




lockkerdee







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Támadásra készült az Iszlám Állam Törökországban

A török rendőrség országszerte végrehajtott razziák során őrizetbe vette az Iszlám Állam terrorszervezet 115 feltételezett tagját,...

Zelenszkij nem átkot kért az ellenségre, hanem békét megtépázott országának

Zelenszkij nem átkot kért az ellenségre, hanem békét megtépázott országának. Az ukrán elnök karácsonyi beszédében a bosszú helyett...

Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz

Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk,...

Az ünnepi időszak egészségügyi problémája, mely sok nőt érint

A karácsonyi és szilveszteri időszak a legtöbb nő számára egy dolgot biztosan jelent: órákon, napokon át tartó takarítást és...

A gyógyszerész kimondta: ezt rontják el a legtöbben a fájdalomcsillapítóknál

Manapság a fájdalomcsillapító gyógyszerek világában nem ördöngösség eligazodni – ha tudjuk, mire figyeljünk. A paracetamol és az...

Ilyen ügyetlen tolvajokat még a világ nem látott – autóval rántották ki az ATM-et

Karácsony előestéjén egészen abszurd jelenetek játszódtak le egy texasi 7-Eleven üzletnél, ahol két ügyetlen tolvaj minden...

Menedzsertréning műanyagfigurákkal – Egy hatezer fős kisvárosból is hatást lehet gyakorolni a világ gondolkodására

 Lego-ország fővárosában, Billundban – ahova idén ősztől már fapadossal is mehetünk – az ember megérti, hogy nem a méret a lényeg,...

Frohner Fecó: Nehezen tudom kimutatni az örömömet karácsonykor – videó

Frohner Fecó, ha akarja, fodrász, ha akarja, celeb... amíg nem ismertük őt, nem is gondoltuk volna, hogy ez a két karrier tulajdonképpen...

Itt a vége a legális magyar kriptózásnak – legalábbis egy időre

2025. december 27-tel lejár az utolsó határidő, és mindenki kockáztat, aki kriptót ad el, vagy vesz, és főleg, ha ilyen kereskedemi...

Ezt nem gondoltuk volna Kucsera Gáborról — karácsonykor derült ki az igazság

Újra meghitt családi légkörben ünnepelt Tápai Szabina és Kucsera Gábor.

Ezért a veszélyes játékért rajongtak a királyok: két uralkodó is odavolt érte

A fedett pályák ferde tetői, galériái és magas ablakai mind részt vettek a játékban.

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

0
0

Bulvár

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0