Donald Trump felmentette Anthony Scaramucci kommunikációs igazgatót
A Fehér Ház hivatalosan bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök hétfőn felmentette hivatalából Anthony Scaramucci kommunikációs igazgatót.
A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders közleményt adott ki, amelyben közölte, hogy Anthony Scaramucci távozik a kommunikációs igazgató posztjáról. "Anthony Scaramucci úgy érezte, az a legjobb, ha John Kelly kabinetfőnök tiszta lappal indul és maga állítja össze csapatát"- olvasható a szóvivő közleményében, amelyben Huckabee Sanders egyben "sok szerencsét" is kívánt Anthony Scaramuccinak. A közlemény kiadása előtt percekkel, az amerikai közszolgálati rádió (NPR), több televíziós csatorna és a mértékadó média napilapjai jelentették a hírt Scaramucci távozásáról, hozzátéve, hogy Donald Trump az új kabinetfőnök, John Kelly kérésére mentette fel a tíz nappal ezelőtt kinevezett kommunikációs igazgatót. A The Wall Street Journal, a The New York Times és a Politico egybehangzó értesülései szerint a felmentésre néhány órával John Kelly beiktatása és a kormányülés után került sor. A Politico értesülései szerint Scaramucci hétfőn reggel kívánta előterjeszteni új kommunikációs csapatát, de a döntés az elmozdításáról már közvetlenül ezt megelőzően megszületett. "Szó sem lehetett arról, hogy Kelly együtt dolgozzék vele" - idézte a Politico a Fehér Ház egyik, névtelenséget kérő tisztségviselőjét, aki hozzátette: "Kelly máris változtat az itteni kultúrán". A felmentésre néhány nappal azt követően került sor, hogy a The New Yorker magazin Scaramuccival közölt beszélgetést, amelyben a Wall Street korábbi bankárja trágárságokkal vegyes, minősíthetetlen hangon támadta a Fehér Ház vezető tisztségviselőit, köztük John Kelly elődjét, Reince Priebust. Július 21-én történt kinevezése után a kommunikációs igazgató nyilvánosan azzal fenyegetődzött, hogy "kirúg mindenkit" a Fehér Házból. Az elmúlt tíz napban távozott a kommunikációs csapatból Michael Short, majd benyújtotta lemondását Sean Spicer szóvivő is. Sarah Huckabee Sanders szóvivő a szokásos napi sajtótájékoztatón nem válaszolt arra a kérdésre, hogy Scaramucci önként mondott-e le, vagy a Trump elnök távolította el őt. A szóvivőnő mindazonáltal hangsúlyozta: az elnök úgy érezte, hogy a kommunikációs igazgató a The New Yorker magazinnak adott interjúja "helytelen volt". Anthony Scaramuccinak a továbbiakban "nincs szerepe a kormányzatban" - közölte Huckabee Sanders. Kérdésre válaszolva a szóvivőnő kifejtette, hogy Fehér Ház valamennyi munkatársa az új kabinetfőnök, John Kellynek tartozik beszámolni. A kabinet valamennyi tagja élvezi az elnök bizalmát - tette hozzá Sarah Huckabee Sanders.
hírek innen, onnan
Karácsonyi őrület: több százan fürdőztek önfeledten a jéghideg vízben Angliában, sokan jelmezt is húztak – fotók
Évtizedes hagyománya van Angliában a karácsonyi csobbanásnak. A jeles napon sokan a La Manche-csatorna partjain találkoznak, és...
Késelés a párizsi metrón
Három nőt sebesített meg egy férfi.
Tízmilliókat érintő riasztást adtak ki az USA-ban a rendkívüli időjárás miatt
Északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek az év legforgalmasabb időszakában.
Tom Hanks nem tud hibázni – egy thriller, amiben kivételeset alakít
A Phillips kapitány-ban Hanks Richard Phillipset alakítja, a Maersk Alabama konténerszállító hajó kapitányát, aki egy rutinnak induló...
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Londoni pénzügyi szakértők szerint az amerikai szuperhatalom marad a globális gazdaság vezetője a következő 15 évben. Érdekes, végül...
Karácsonyi ajándéknak álcázták a drogot, lecsapott a rendőrség
25 kiló metamfetamint koboztak el a hatóságok.
Eszméletlen dögös: bikiniben feküdt ki a parton Rubint Rella
A fitneszedző lélegzetelállító videóval jelentkezett.
Hiába a drága krém – ha ezeket együtt használod, tönkreteszed a bőröd
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Na szia, mentő! – Bemutatkozik Kozák László, a hős mentésirányító, akit a kollégái apunak szólítanak
Édesapja nyomdokaiba lépve választotta hivatásául az életmentést Kozák László, a mentésirányító, aki telefonon vezette végig a...
„A féktelen pénzköltés, a szociális érzéketlenség állandó kritikusa voltam” – Nem fél többé, kész kitálalni Sulyok Tamás volt kommunikációs igazgatója
Boldog karácsonyt!
„Ne várj meg” – Ezt mondta utoljára édesanyjának a holtan talált 16 éves sportoló
Nem tért haza a karácsonyi vacsoráról. Holtan találtak rá a 16 éves sportolóra. Halálát rejtély övezi.
Volt sajtósa ígéri, beszélni fog Sulyok Tamás elnökségének pazarlásáról
Tönkretette őt Sulyok Tamás – akit korábban igyekezett megvédeni, és a jobbik arcát megmutatni róla. Erről írt Szántó Georgina a...
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben
Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.
Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe
Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Bulvár
Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet
A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.
Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő
A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának
Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan
Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja
A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Nem tudtak kormányt alakítani, így a koszovóiak új választást írtak ki, miközben az ország gazdasági kérdései kerültek fókuszba. Még a 13. havi fizetést is megígérték.
„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el
Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.
Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”
Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-
A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa
Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


