Dani végzett Szandrával - a szülők szerint várható volt
Bicskei Alexandra (15) hetekig készült a szakításra, mert félt a fiú bosszújától. Szandra édesanyja előre megérezte, hogy lányával valami történni fog. K Dániel nem tett vallomást, sőt tagadja is tettét. K. Dániel (18) Előzetes letartóztatását kezdeményezi a pécsi rendőrség.
A középiskolás lány holttestét hétfő délután egy hajléktalan fedezte fel Pécs belvárosában, egy romos épület padlásán. A feltételezett gyilkos, K. Dániel kilenc hónapja ismerkedett meg Szandrával. A szülőknek már első alkalommal sem volt szimpatikus, az édesapa szerint túl kedvesnek, normálisnak mutatta magát, de a tekintete olyan volt, mint egy bűnözőé. El is tiltották tőle Szandrát, aki ezért rendszeresen megszökött. – Ebben a romos épületben vagy a szigetvári szőlőhegyen csöveztek, előfordult, hogy arra ébredtek, hogy néhány méterre tőlük egy hajléktalan férfi kést tart egy másik csöves nyakához miközben erőszakolja – képzelje el mi mindenen ment keresztül a lányom ezért a semmirekellőért, egyszerűen nem értem mi vonzotta a Danihoz – mondta a Pécsi Napilapnak az édesanya. Varga Andrea szerint Szandrát rendszeresen a rendőrök vitték haza, nem akart iskolába járni, napokra eltűnt, azt mondta, hogy szabadon akar élni.
Szandra már hetek óta készült a szakításra, de nem merte elmondani barátjának. Pár napja végre rávette magát és találkozott Danival, aki még aznap brutálisan végzett vele, egy nehéz tárgyal verte szét a fejét. Szandra édesanyja napokkal korábban megérezte, hogy nagy baj fog történni. – Öt napja nem tudok aludni, csak néztem a plafont. Szorongtam, éreztem, hogy valami történni fog a lányommal, de erre nem számítottam – meséli könnyes szemmel az anyuka, aki az első híradások alkalmával rájött, csak Szandra lányát ölhették meg. A fiatalok vasgyűjtésből kerestek valamennyi pénzt, de leginkább koplaltak és az Árkádban töltötték az idejüket. Végül Szandra is rájött, hogy így nem lehet élni, ezért a szakítás mellett döntött és ez lett a veszte.
- Amikor még nem engedtük Szandrát, Dani megfenyegetett minket, hogy ránk gyújtja a házat, akkor el is fogták a rendőrök, de nem lett ügy belőle – mondta az édesanya, aki egyszerűen nem érti, hogy egy ilyen kedves, rendes, jó tanuló lányból, hogy lesz néhány hét alatt kezelhetetlen gyerek. K. Dániel nem tett még vallomást, tagadja, hogy ő ölt volna, pedig rengeteg bizonyíték szól ellene. Elfogásakor megtalálták nála a lány iratait és mobil telefonját.
A nyolc általánost végzett cigány származású fiú szigetvár környékén élt családjával, hét testvére, hét különböző apától fogant. Intézetben is élt, mert rendszeresen bántalmazta anyját és testvéreit. Lopás és garázdaság miatt jelenleg is eljárás van ellene folyamatban, a bíróság szeptember 8-án tárgyalja ügyét, ahol most nem tud megjelenni. A rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását. Fiatalkorú személy ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés – valószínűleg ezt követte el K. Dániel, amiért életfogytiglani fegyházbüntetést is kaphat.
PNL/FG
hírek innen, onnan
Bekeményít az Európai Unió: ez rendesen odavághat Putyinnak
Az EB elnöke bemutatta az uniós végrehajtó testület javaslatait az újabb büntetőintézkedésekre.
Kár volt felvenni a telefont: 47 millió forintba került a beszélgetés
Közel negyvenhétmillió forintot emeltek le egy váci cég számlájáról, miután a sértettet egy magát kiberbiztonsági munkatársnak kiadó...
Felkészülési mérkőzés: Magyarország-Kazahsztán - eredménykövetés
A magyar válogatott kedden este Kazahsztán ellen lép pályára a debreceni Nagyerdei Stadionban. Kövesd élőben a csakfoci.hu-n az eredmény...
Nyuszimotor háromszoros áron Balásytól: Kátai-Németh feljelentést tett
Nem annyira jön ki a matek.
Alakul az alaptörvény-módosítás: mégsem kap vissza mindent az állam a sokat vitatott alapítványoktól
Az alaptörvény 16. módosításának szövegéből a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyonát nemzeti...
Változás! Az oktatási miniszter most jelentette be a NAT-ról: Lannert Judit még a tanórákból is faragna
Ezek a változások várhatók.
Ne engedd le teljesen a redőnyt éjszakára! – Mutatjuk, mit ajánlanak inkább az alváskutatók
Sokan csak teljes sötétségben tudnak nyugodtan aludni, a szakértők szerint azonban nem feltétlenül ideális, ha éjszakára teljesen...
Megszólalt a Hírkereső-vezér: bűnbaknak kiáltanak ki a Fidesz veresége miatt
Holló Gábor közleményben utasította vissza az őt ért vádakat a választás befolyásolásával kapcsolatban. Az üzletember szerint nem a...
Zsurzs Kati sikoltozott a szovjetek miatt – Mi történt a magyar szinkronszínészet ikonjával?
Öt évtizede meghatározó alakja a magyar színjátszásnak és szinkronszakmának, a hangján generációk nőttek fel, a tehetségét pedig a...
Havasi Bertalan: Biró Ferenc megszólalása „szánalmas előremenekülési kísérlet”
A Fidesz kommunikációs igazgatója reagált az Integritás Hatóság elnökének nyilatkozatára.
A hangyák nem véletlenül jelennek meg a kertben - ezt árulják el a növényeidről
A hangyák megjelenése a kertben nem véletlen: gyakran a levéltetvek jelenlétére utalnak. Ismerd meg, hogyan függ össze ez a két rovar, és...
A Tisza módosítja a házszabályt: jóval többször lehetne sürgős tárgyalást kezdeményezni
A kivételes eljárás félévenkénti felső határát pedig a mostani négyről tíz alkalomra emelnék.
Sport
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


