Családregényt írt Tolvaly Ferenc a pécsi Angster-dinasztiáról
A világhírű pécsi orgonaépítő Angster-dinasztia történtét dolgozza fel Tolvaly Ferenc, az El Camino-sorozat és a Zsolnay-kód szerzőjének új családregénye. Az Égi zene címet viselő, valós és fiktív elemeket egyaránt ötvöző, csaknem 500 oldalas kötet az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
Tolvaly Ferenc a Zsolnay-kód című regényéhez felhasznált háttéranyag-gyűjtés során találkozott az orgonaépítő dinasztia történetével. A kutatásokból végül egy izgalmas családregény született - áll az MTI-nek eljuttatott összefoglalóban.
Tolvaly Ferenc az MTI-nek Angster József jelentőségéről azt mondta: a dinasztiaalapító olyan közegből indult, ahol senki sem gondolhatott arra, hogy végül világhírű orgonaépítővé válik. Ezt lelki erejének, tudásvágyának köszönhette, ami "jelenleg is példaértékű mindannyiunk számára" - fűzte hozzá.
A családregény három egymásba fonódó történet. Tolvaly Ferenc erről megjegyezte: regényében ennek megfelelően szintén három stílus uralkodik: egyfelől a 19. század végi, 20. század eleji regényé, a képzelt naplóé; a Bérczi Zsófiáról, a család leszármazottjáról mintázott elbeszélő hang pedig kortárs irodalmi jegyeket mutat.
Angster József 1834-ben született a horvátországi Kácsfaluban, Eszéken inaskodott, majd hosszúra nyúlt vándorlásai Bécsbe, onnan Németország és Svájc különböző tájegységein át Párizsig vezettek. 1867-ben Pécsett telepedett le, mintegy 800 orgonát épített, üzeme az Osztrák-Magyar Monarchiában a legjelentősebbnek számított. Részt vett a párizsi Notre Dame és más nagy székesegyházak orgonáinak építésében. Ő az egyetlen magyar orgonaépítő, aki három éven át Párizsban, a világ leghíresebb műhelyében dolgozott Cavaillé-Collnál.
Magyarországon nevéhez fűződik a pécsi zsinagóga, a kalocsai székesegyház, a fasori református templom, majd fiai nevéhez többek között a budapesti bazilika, a szegedi Fogadalmi templom orgonájának megépítése. 2015-ben egy templomi hangszert idéző emlékművet állítottak Pécsett Angster József és családja tiszteletére. Angster József csaknem 600 oldalas, korabeli fényképekkel és rajzokkal is illusztrált önéletrajzát szeptember elején adta ki a Rózsavölgyi és Társa kiadó.
Tolvaly Ferenc az MTI-nek arról is beszélt, hogy 1974-ben Marosvásárhely elhagyása után szüleivel egy bajor kolostorban találtak menedéket, ahol az orgona jelentette a gyógyírt a honvágyra és bizonytalanságra.
Az összefoglaló kitért arra is, hogy idén több évforduló is kötődik az Angster-családhoz: az orgona- és harmóniumgyár alapításának (1867) 150., ifjabb Angster József (1917-2012) születésének 100., valamint a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra fennállásának 25. évfordulója.
A regény Varnus Xavér orgonakoncertjével és Galkó Balázs felolvasásával egybekötött könyvbemutatóját kedden koraeste tartják a pécsi Pius-templomban. A szerzővel az Angster-család leszármazottja, Bérczi Zsófia beszélget.
hírek innen, onnan
Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély
Esélye sem volt.
Babát vár údonsült férjétől, akihez első látásra ment hozzá
Elhálhatták a nászéjszakát a reality szereplői, ugyanis gyermeket hord a szíve alatt a műsor sztárja.
A hősök köztünk járnak: Polgári Erika és a szívből épített birodalom
Polgári Erika története egy olyan inspiráló történet, amely sok nőtársunknak adhat erőt.
Tudományos áttörést értek el a génszerkesztés területén a magyar kutatók
Magyar kutatók új, hatékonyabb génszerkesztési módszert fejlesztettek ki, amelyet proPE-nek neveztek el.
Edzened sem kell hozzá: ettől a japán módszertől pár nap alatt laposabb lesz a hasad
Sokan álmodnak lapos, feszes hasról, de nem mindenki tud vagy akar órákat tölteni az edzőteremben. A japánok azonban kifejlesztettek egy...
Több mint százezer nyugdíjast károsított meg a kínai kamu örökösnő, akinek Liberland trónja volt az álma
Londonban elítélték azt a nőt, aki hazájában kínai nyugdíjasokat károsított meg, majd Londonba menekült. Az álma az volt, hogy...
Más telefont vesz a hivatalos iPhone szütyőke árából
Ugyanaz a cég tervezte, amelyik Steve Jobs fekete pulóverét.
Háromszáz orosz katona behatolt Pokrovszkba, az ukránok öt települést adtak fel Zaporizzsja megyében
A jelek szerint agresszor sikerrel használta ki a sűrű köd miatti rossz látási viszonyokat.
George Clooney Magyarországon rekedt és paprikás csirkén élt két hétig
És vele együtt Charlie Sheen és Laura Dern is.
Van haszna az árrésstopnak? A szakmai szervezet állásfoglalása egyértelmű.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az árrésstop már nem indokolt, mivel az élelmiszerinfláció tartósan 5 százalék alatt marad,...
"Beavatkoznának a magyarországi választásokba" – Deutsch Tamás veszélyre figyeklmeztet
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a Facebook-oldalán azt írta, hogy az Európai Parlament háborúpárti többsége ismét a magyar...
Orosz drón csapódott be Romániában
Egy orosz katonai drón lezuhant Románia területén, mindössze öt kilométerre az ukrán határtól, miközben az ukrán Duna-menti kikötőket...
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért
A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban
Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.
Bulvár
Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?
A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro
"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja
Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.
Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után
Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.
Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről
Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.
blogmorzsák
Reklámok és marketing
Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


