Csaknem egymillió bevándorlónak adtak állampolgárságot 2016-ban az EU országai
Közel egymillió bevándorlónak adtak állampolgárságot 2016-ban az Európai Unió tagországai, 18 százalékkal többnek, mint egy évvel korábban - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn közzétett jelentéséből.
A vizsgált időszakban az újonnan állampolgárrá vált személyek 88 százaléka nem uniós országból érkezett.
A honosítottak legnagyobb csoportját a marokkóiak (101 300) alkották. Őket az albánok (67 500), az indiaiak (41 700), a pakisztániak (32 900), a törökök (32 800), a románok (29 700) és az ukránok követték (24 000).
Az EU-állampolgársággal rendelkezők közül a legtöbben románok (29 700) és lengyelek (19 800) szereztek állampolgárságot egy másik uniós tagországban.
Az új állampolgárok 32,5 százaléka Európából, 29,6 százaléka Afrikából, 20,9 százaléka Ázsiából, 15,2 százaléka pedig Észak- és Dél-Amerikából érkezett.
A tagállamok közül Olaszország adta meg a legtöbb állampolgárságot, 202 ezret, főként albánoknak és marokkóiaknak. Spanyolország is nagyvonalúnak számított, ahol 151 ezren tehették le az állampolgársági esküt, ez a marokkóiak és a bolíviaiak körében volt a legnépszerűbb. Ezt követte Nagy-Britannia (149 ezer), Franciaország (119 ezer) és Németország (113 ezer).
Az Eurostat adatai azt mutatják, hogy tavalyelőtt ez az öt ország adta az új uniós állampolgárságok csaknem háromnegyedét.
Az adott országban élő külföldiek számához viszonyítva a legtöbb embernek Horvátországban és Svédországban adtak újonnan állampolgárságot, száz külföldi lakosra előbbiben 9,7, utóbbiban 7,9 jutott. A skála ellentétes végén Ausztria, Lettország és Szlovákia található (0,7).
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és...
Kőhalmi Zoltán: Nem én tévedtem a közélet terepére, hanem a közélet szivárgott be a könyvembe
A humorista – mint kifejtette – sokszor maga is meglepődik, hogy mennyi aktualitás került a szövegekbe.
Felfoghatatlanul magas, a szurkolók imádják, mégis könnyen lehet, hogy nem lesz belőle semmi
A kanadai Olivier Rioux még csak 19 éves, de már a legnagyobb kosarasok is felnéznek rá, mármint szó szerint, mert a 236 centijével...
Ledobta a Netflix a karácsonyi atombombát, itt van az egyik legnépszerűbb sorozat első előzetese, mindenki erről beszél, kő kövön nem marad
A Netflix váratlanul élesítette az egyik legnépszerűbb sorozat előzetesét, amiben egy eddig titkolt arc tűnik fel a főszerepben.
Az összetartozás fontosságáról beszélt karácsonyi üzenetében az államfő
Sulyok Tamás úgy fogalmazott: azt csak korlátosan tudjuk meghatározni, hogy milyen jövőnk lesz, azt azonban mindig eldönthetjük, hogy...
Miből van a puncs? Indiában itták először az alkoholos italt
A puncs egy rejtélyes eredetű ital. Illetve néha fagyi.
Kiderült, hogy melyik ország lehet az Európai Unió következő tagja
A bővítésért feleleős biztos ezúttal mindet elmondott.
Több ezer ember várt a hidegben a karácsonyi ételosztásra Milánóban
Sokaknak ez az egyetlen ajándéka ilyenkor.
„Az egyik legszebb vágyam teljesült” – Megható vallomást tett Mikes Anna
Hatalmas mérföldkőről számolt be a táncosnő.
Rendőrökre támadt egy magyar nő Bécsben
A rendőrökkel pofozkodó 30 éves nőt a bécsi főpályaudvaron történt incidens után letartóztatták.
Végre lecserélheti régi, ciki Gmail-címét: jön a funkció, amire milliók vártak
Nem kell többé szégyenkeznie a tinikori e-mail címe miatt, a Google végre lépett. A régi levelei megmaradnak, de a cserének komoly...
A Škoda Auto mérföldkőhöz ért: legördült a gyártósorról a 100 000. tisztán elektromos Elroq
A Škoda legyártotta a 100 000. elektromos Elroq modellt, amely Európa egyik legkeresettebb és többszörösen díjazott villanyautója.
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben
Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe
Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.
Bulvár
Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet
A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.
Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő
A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást
Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.
Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának
Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja
A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.
Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz
Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk, eleget alszunk-e, mennyire vagyunk tudatosak mentálisan. Smoothie-k, edzéstervek, me
Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”
Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Nem tudtak kormányt alakítani, így a koszovóiak új választást írtak ki, miközben az ország gazdasági kérdései kerültek fókuszba. Még a 13. havi fizetést is megígérték.
„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el
Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


