Csak átmeneti lesz az enyhébb idő
Csütörtökön az átvonuló melegfronttal végre megérkezik a várva várt enyhülés, jóllehet, csupán átmeneti jelleggel. Pénteken egy kettősfront csapadékot is hoz, majd a szombati hidegfrontot követően ismét lehűlésre kell számítani, reggelente újra kemény fagyok elé nézünk! - Pécsi Napilap -
Ma délelőtt változóan, sokfelé erősen felhős, borult lesz az ég, csupán nyugaton lehet szakadozottabb a felhőzet, ott helyenként már a nap is elbukkanhat. Számottevő csapadék nem várható, de keleten, illetve néhol az északi megyékben futó hózápor előfordulhat. Délután délnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé süthet ki a nap. Keleten továbbra is lehet hózáporokra számítani, a Dunántúlon, illetve a Duna-Tisza közén kisebb eső, havas eső, ónos eső is kialakulhat. Erős lesz a nyugatias szél, délután -5, 3 fok között alakulnak a maximumhőmérsékletek.
hírek innen, onnan
Legyen Ön is milliomos: mozis kérdést tettek fel 15 millióért, neked ment volna?
A játékos itt már nem akarta kísérteni a szerencséjét a Legyen Ön is milliomosban, inkább megállt.
Több gyerek kerül állami gondozásba, közben a kormány kevesebbet költ rájuk
Közel harmadával több gyereket vesznek el családjuktól a korosztály létszámához képest a Fidesz kormányra kerülése óta, pedig az...
Szijjártó egy rendszeres antiszemita kirohanásairól elhíresült litván politikussal találkozott
Remigijus Žemaitaitis ellen jelenleg is eljárás folyik.
Széttett lábak és gömbölyű cicik, less be a kockahasú fitneszmodell melltartójába
Anllela Sagra benyúlt a gömbölyű kebleit takaró felsője alá.
Lezuhant a lépcsőn egy férfi a debreceni bevásárlóközpontban – videón az ijesztő baleset
Súlyos fejsérülést szenvedett egy idős férfi szombaton egy debreceni pláza lépcsőjén, miután elesett és beverte a fejét. A...
Így különböztesd meg a természetes és veszélyes foltokat a datolyaszilván
A datolyaszilván (hurmán) megjelenő barna foltok nem mindig a romlás jelei – segítünk felismerni a különbséget!
Mentális vizsgálat, 3 ezer kilométer vezetés: ezekben az országokban a legnehezebb jogosítványhoz jutni
Aki épp most küzd a jogosítvány megszerzéséért, pontosan tudja, mennyire erőt próbáló a felkészülés. Rengeteg Kresz-szabályt kell...
Ledobta a melltartót, képtelen elrejteni a ciciket a világhírű modell
Merész fotókon a legújabb szerzemény.
Lebuktatták III. Károly királyt, nincs tovább, már mindenki tudja a vérfagyasztó titkot, ami átírja a történelmet Angliában?
A szálak Magyarországon és Erdélyen keresztül vezetnek a történelem legvéresebb alakjához.
Döntöttek december 24-e sorsáról, ez minden magyart érinti
Erre számíthatnak a magyarok.
Máris Vilmos herceg helyébe lépett a nagyobbik fia, fontos eseményre kísérte el Katalin hercegnét a 12 éves György herceg
Életében először helyettesítette édesapját György herceg.
Kipakolta a cigánykártyát a jósnő: az egyik jegyre váratlan pénz, a másikra szakítás jön december 10-ig
Mutatjuk, hogy melyik-melyik.
Sport
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában
Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.
Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt
Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön
Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!
Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek
Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
„Miért provokálsz?" – összecsaptak a korábbi Fradi-edzők, csúnya balhé lett a vége
Dejan Sztankovics tajtékzása mellett Sztanyiszlav Csercseszov sem ment el szó nélkül.
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban
Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.
Bulvár
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt
Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé
A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Itt a következménye Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának, ezt a zsebünkön is megérezzük
Másfél éves csúcsra tört a forint.
Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.
Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?
A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.
Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned
Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!
Álomból rémálom: a 3000 eurós osztrák meló árnyoldala
„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdet

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


