Bajnokok Ligája - Luxemburgi ellenfelet kapott a Videoton a selejtezőben
A luxemburgi Dudelange együttesével találkozik a Videoton a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörében.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában kedden készítette el a sorsolást, mely során kiemelt volt a fehérvári klub.
A Videoton a luxemburgi bajnok otthonában kezdi a párharcot, az első felvonást július 10-én vagy 11-én, míg a visszavágót egy héttel később rendezik.
Az 1991-es alapítású Dudelange idén tizennegyedjére lett hazája legjobbja, a nemzetközi porondon 27 párharcából négyszer jutott tovább, legutóbb 2012-ben a BL-ben óriási meglepetésre búcsúztatta a Red Bull Salzburgot - a vidi.hu szerint.
Magyar csapattal egyszer, még 1994-ben játszott a Dudelange, a Ferencváros 12-2-s összesítéssel lépett tovább.
hírek innen, onnan
300 lóerős autót kaptak a műszaki egyetem hallgatói
Valódi járművön ismerkedhetnek meg az elektromos-hajtás technológiájával a budapesti műszaki egyetem hallgatói. Egy MINI-vel gazdagodott...
Dicsekedett is a jó fideszes kapcsolataival a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott igazgatója
Juhász Péter Pál szinte mindent megúszott, a főigazgatóságon gyakori beszédtéma volt, hogy érinthetetlen. A 444 több forrása...
Hankó Balázs: A brüsszeli identitásromboló politika káros Európára
Sohasem volt ilyen szoros az együttműködés Magyarország és az Egyesült Államok között.
Enyhítették a zalai ál-Jézus ítéletét – A börtönt azért nem kerüli el az idős férfi
Négy év és hat hónap börtönbüntetésre ítélték jogerősen azt a zalai férfit, aki magát Jézus inkarnációjaként beállítva...
Összerogyott az amerikai foglalkoztatottság
Az előző héthez képest 11 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottság.
Rengeteg bántás érte az arca miatt Rubint Rékát, most megszólalt és kimondta
Rubint Réka, a fitneszvilág egyik legismertebb alakja, az utóbbi időben nemcsak sportteljesítményével, hanem külsejével is a figyelem...
Kegyetlenül összeverték az utcán a Virtuózok sztárját – Pánikrohamot kapott
Az eset nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is mély nyomot hagyott benne.
Mészöly Géza távozása után már azt is tudni, ki veszi át a Budafok irányítását
Nem is olyan régi ismerős a kispadon.
Három őshonos fafaj közül választhatjuk meg 2026 Év Fáját
A nagyközönség idén már 13. alkalommal szavazhat online, ezúttal a 2026-os, jubileumi Év Fáját választhatják meg november 30-ig az...
Klajkó Szandra csodabogarakat keres maga mellé: „Nem vagyok tipikus eset"
Klajkó Szandra elárulta, milyen emberekkel tud rezonálni
Szente Zoltán: A Fidesz beláthatatlan károkat okozott az alkotmányosság terén
A jogállamiság helyreállításának lehetőségeiről szóló sorozatában Kéri László politológus ezúttal Szente Zoltán...
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek
Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
Újabb sérülés miatt főhet Marco Rossi feje, Jereván 1001 arcát mutatva várja a magyarok érkezését
Riport az örmény fővárosból, ahol 28 éve nem látott (rész)sikert érhet el válogatottunk.
Jürgen Klopp évszázados tehetségnek, a United legendája kisfiúnak nevezte a Liverpool futballistáját
Tovább forrnak az indulatok a 140 millió euróért szerződtetett labdarúgó körül.
Bulvár
Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?
A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
A lecsavarhatatlan kupakok után ismét gigászi átalakulás jön a palackoknál
Az amerikai turisták sem kedvelték Magyarországon a lecsavarhatatlan kupakokat, de a szabályt minden gyártónak alkalmaznia kell.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
Megszólalt a holtan talált orvosnő lánya
A holtan talált szekszárdi orvosnő lánya szerint két órán keresztül észre sem vették a kórházban édesanyja távozását.
"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja
Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
Megrázó részletek a holtan talált szekszárdi főorvosnő ügyében
Szegeden kudarcba fulladt a keresés az eltűnt főorvosnő ügyében.
blogmorzsák
Magyar zenei sikerek Amerikában
A The Riverside Soul lett az év zenekara Texasban.
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


