Az ország középső harmadán várható zápor, zivatar
Hétfőn visszatér a fülledt idő, az ország középső harmadán pedig záporokra, illetve helyenként zivatar kialakulására is számíthatunk. A fülledtséget a szerdán érkező front enyhíti majd, ezzel együtt viszont megerősödik a szél. A hétvégén előreláthatólag már igen kellemes időben lesz részünk.
Ma délelőtt változóan felhős időre van kilátás: keleten borult tájak is előfordulhatnak, míg a Dunántúlon csak kevés felhő zavarhatja a napsütést. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb helyenként fordulhat elő egy-egy futó zápor. Délután a többórás napsütés mellett változóan gomolyfelhős lesz az ég. A fülledt időben több helyen, jellemzően az ország középső harmadán várható zápor, zivatar. Napközben keleten, északkeleten élénk lesz az északias légmozgás, illetve zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. Délután 21, 26 fok közé melegszik a levegő.
hírek innen, onnan
A legszentebb futballünnep a középkorban indult, idén viszont felrúgják a hagyományt
Egyetlen mérkőzést rendeznek a Premier League 2025-ös Boxing Day-játéknapján.
Mennyi képernyőidő fér bele naponta egy gyereknek?
A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A...
Most éppen mindenen túltesz a ChatGPT
Az OpenAI ChatGPT mesterséges intelligenciája mostanra olyan dolgokat is képes megcsinálni, amit eddig nem, a Photoshopot és az Acrobatot is...
Melleinél csak a szíve nagyobb, mindent kipakolt a gigakeblű álomnő
Mikayla keblére öleli minden rajongóját a szeretet ünnepén.
Beindult a kebelcsoda matektanárnő, less be a szőke bombázó kombinéja alá
Ebanie Bridges pár nap múlva már bokszmeccsen bizonyíthat.
Ingatlanpiaci legek 2025: milliárdos villától az egymilliós házig
A Duna House éves tranzakciós adatai szerint a 2025-ös ingatlanpiacot a főváros és a vidék közötti különbségek növekedése, valamint...
A közönséges dió felhasználása a gyógyászatban és a konyhában
A közönséges dió (Juglans regia) hazánkban mindenütt elterjedt fa, jellegzetes illata van, de nem őshonos, feltételezések szerint a római...
Lekerül a melltartó is, tökéletes testével csábít a szemérmetlen ápolónő
Laurennel tarthat, aki ilyen pompás testre vágyik!
Rendkívüli csapásról tett azonnali bejelentést az USA – karácsony éjjelén csapott le a hadsereg
Az Egyesült Államok karácsony éjjelén légicsapást hajtott végre az Iszlám Állam harcosai ellen Nigéria északnyugati részén, miután...
Ez a legerősebb angyalszám. Mutatjuk, mit üzennek neked az angyalok, ha mindenhol ezt a számot látod
Ha egy bizonyos szám újra és újra felbukkan az életedben – órán, rendszámon, telefonszámban vagy akár egy blokk végén –, az a...
Időjárás: Esik-e valami a hétvégén?
Továbbra is enyhe időre számíthatunk.
Vagyonokat fizetnek érte, pedig rizsfőzés után megmarad – Csodát tesz a bőrrel és hajjal a rizsvíz, ha így használod
A rizsszemekből főzés közben keményítő és aminosavak oldódnak ki, amik antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkeznek.
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét
A szezon végéig Franciaországban fog játszani.
Láthatáron a City újabb bomba igazolása, a Premier League egyik felfedezettje érkezhet Manchesterbe
Kerkez Milos korábbi csapattársa ígéretes szezont fut eddig.
Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó
A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.
Bulvár
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie
2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád
A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében
Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.
blogmorzsák
Szívfájdalomra ki kell menni sétálni
A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.
Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation
A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!
Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől
Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


