Ezt olvasta már?


Az optimális guminyomás mérésének és betartásának a fontossága

A guminyomás optimális szinten tartása és folyamatos ellenőrzése gyakorlatilag a biztonságos autóvezetés, illetve a gumiabroncsokkal történő megfelelő bánásmód elengedhetetlen eszköze. A cikkben ehhez kapcsolódóan adunk praktikus tippeket.

Vagyis megmutatjuk, mi alapján győződhetünk meg a guminyomásról, honnét tudhatjuk az ideális értéket, és milyen esetekben térhetünk el az ajánlásoktól.

Ezért nem mindegy, hogy mekkora nyomás uralkodik az általunk használt autógumikban

A guminyomás az optimális tartomány felett vagy alatt egyaránt nemkívánatos körülményeket eredményez. Mégpedig azért, mert a nem megfelelő nyomás esetén a kerekek az ideálistól eltérő módon érintkeznek az úttesttel.

Ha a guminyomás értéke túlzottan alacsony, azzal indokolatlanul megnő a fogyasztás, miközben az abroncsok idő előtti kopása és elhasználódása is jó eséllyel bekövetkezik. A túlságosan magas guminyomás következtében pedig az autó kormányzása lesz nehezebb, miközben a futómű állapota is komoly mértékben károsodhat.

A guminyomás rendszeres ellenőrzésének lehetőségei és opciói

Tisztáztuk tehát, hogy az autógumik várható élettartama, a futómű és az optimális fogyasztás érdekében erősen javasolt odafigyelni a megfelelő guminyomásra. Már csak az jelenti a fő kérdést, hogyan is lehet ezt megvalósítani a gyakorlatban?

Mindenekelőtt célszerű lehet beszerezni egy szimpla mérőszerszámot. Egy-egy ilyen eszköz könnyen elfér a csomagtartóban, a segítségével pedig pikk-pakk ellenőrizni lehet a guminyomás alakulását és aktuális értékét.

Persze akkor sincs nagy baj, hogyha a guminyomás ellenőrzéséhez szükséges eszköz nincs kéznél. Merthogy a benzinkutak döntő többségében rendelkezésre áll egy, erre a célra tökéletesen alkalmas készülék.

Sőt, miután ellenőriztük a guminyomás aktuális értékét, néhány másodperc alatt az ideális tartományba tudjuk azt mozdítani. Természetesen ahhoz mérten, amit az autó szervizkönyvében vagy a vezető oldali ajtó mellett útmutatóként találunk.

Akad-e olyan helyzet, amikor célszerű eltérni az ajánlott guminyomástól?

Olyankor lehet ezt az eshetőséget elképzelni, amikor az autónkhoz használatos normál kerékméretről nagyobb felnire szeretnénk váltani. Ebben az esetben a biztonságos és nyugodt vezetés elősegítése végett indokolt lehet a guminyomás megváltoztatása.

Hogy a pontos értékről is legyen szó, plusz colonként 0,2 bar-t javasolt hozzáadni a gyári ajánlás értékéhez. Hogyha ezekkel az arányszámokkal kalkulálunk, akkor könnyen biztosítani tudjuk az autógumi nyomásának az optimális értékét.

Persze ezt a műveletet nemcsak egyszer kell ellenőrizni. Bizonyos időközönként erősen javasolt elvégezni a guminyomás ellenőrzését, és aztán a kapott értékekhez mérten megoldani a szükséges korrekciót.

(x)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Három szín, amiknek a szétválasztás helyett inkább össze kellene kötni minket

Irredenta társasjátéktól szocialista díszoklevélig, sportrelikviáktól hamutartóig. A pécsi néprajzi múzeum ideiglenes kiállításának...

Ezt az új szabályt 2026-ban vezetik be az orvosi időpontfoglalásnál: mindenkit érint

A kormány jogszabályi változtatásokkal kívánja csökkenteni az egészségügyi ellátórendszerben tapasztalható várakozási időket és...

Íme a teljes lista: mutatjuk 2026 összes szabadnapját, lesz cserebere is

2026 már most ígéretesnek tűnik, legalábbis ami a pihenést és a hosszú hétvégéket illeti! Az év rögtön egy négy napos szünettel...

„Ilyen tanulmány soha nem jelent meg”, állítja az egyetem, amely állítólag a Tisza macskaadójának ötletforrása volt

És szerintük a Tisza állítólagos adótervében hivatkozott szerző sem publikált soha a folyóiratukban.

Veszélyhelyzet Kaliforniában: hatalmas esőzés, szélvihar, pusztítás – Videók a rendkívüli időjárásól

Az Egyesült Államok északkeleti államaiban péntekre várnak jelentős havazást, ami miatt figyelmeztetést adtak ki New York, New Jersey és...

Horkoló partner mellett alszol? A szakértő szerint ennyire komoly kockázatai lehetnek

Nemcsak az egészségre, hanem a párkapcsolatra és a mindennapi életre is. A horkoló partner miatti alváshiány hosszú távon testi és lelki...

Újabb fordulat a Tisza-adó ügyében: egy egyiptomi egyetem szerint a macska- és kutyaadó forrása sem létezik

Az RTL derítette ki, hogy a Sohag Egyetem semmit sem tud a hivatkozásról. Magyar Péter szerint az ellenfelei még hamisítani sem tudnak rendesen.

A budai rakpart köveire zuhant egy ember a Csalogány utcánál

A mentők létrával jutottak le hozzá, majd kötelek és hordágy segítségével juttatták fel.

Így néz ki Paul Walker lánya smink nélkül

A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és...

Drogtúladagolás: meztelenül lökte ki a nőt az ablakon

Bűnösnek vallotta magát a vádlott.

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0