Ezt olvasta már?


Az eMAG üzemeltetői 50 millió forintos bírságot kaptak a Gazdasági Versenyhivataltól

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG webáruház üzemeltetőire (Dante International S.A., Extreme Digital- eMAG Kt.), mert megszegték a korábbi jóvátételi vállalásaikat - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel.

Az eMAG tudomásul vette a hatóság döntését, bár azzal nem ért maradéktalanul egyet - közölte a cég.

 

A közleményben felidézték, hogy a GVH 2021-ben 200 millió forint pénzbírságra és mintegy 4 milliárd forint jóvátételre kötelezte a webáruház üzemeltetőit, mert akciótartási gyakorlatuk tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.

A jogellenes árfeltüntetési gyakorlat korrigálására kiszabott határidő letelte után a GVH megállapította, hogy a fogyasztók jóvátételére szolgáló kuponok beváltása 2021 decemberéig meghaladta a GVH által minimálisan előírt értékhatárt, ugyanakkor hiányosságokat is feltártak: az eMAG egyes termékeket kizárt a kuponok felhasználásából, valamint a jogsértő árfeltüntetési gyakorlatát sem igazította a vállalásaihoz.

Hozzátették: ugyan a webáruház felhagyott a valótlan árak alkalmazásával és új ár-összehasonlítási alapot vezettek be a beszállító által ajánlott árak (RRP) feltüntetésével, azonban ez továbbra is megtévesztően kelthette azt a benyomást a fogyasztókban, hogy a webáruház jelentős kedvezményt kínál számukra.

A 2001-ben Romániában alapított vállalat a régió vezető internetes kereskedője, négy országban folytatja tevékenységét: Romániában, Magyarországon, Bulgáriában és Lengyelországban. A magyarországi piacra 2013-ban léptett be.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az eMag a 2020-as üzleti évben 310 dolgozót foglalkoztatott, 2021-ben 343-at. A cég éves nettó árbevétele 2020-ban 52,904 milliárd forint volt, 2021-ben 34,805 milliárd forint. Adózott eredménye 2020-ban 670 millió forint, 2021-ben pedig 893 millió forint volt.

Az eMAG a bírsággal kapcsolatos állásfoglalásában azt közölte az MTI-vel, hogy tudomásul veszik a GVH döntését, bár annak megállapításaival nem értenek maradéktalanul egyet.

Felidézik: 2021-ben a versenyhatósággal megállapodtak egy olyan jóvátételi programról, amelynek keretében több mint 1 milliárd forint kedvezményt biztosítottak a magyarországi ügyfeleknek, a további mintegy 3 milliárd forint értékű, hazai vállalkozásokat támogató program mellett. Mindent megtettek annak érdekében, hogy vállalásaik teljesítését a lehető legátláthatóbb módon igazolják. A legnagyobb hazai e-kereskedőként már hónapokkal a 2022. májusi 28-i határidő előtt az európai Omnibusz Irányelvnek megfelelően tüntették fel akciós áraikat annak ellenére, hogy ez a lépés jelentős versenyhátrányt jelentett a külföldi székhelyről Magyarországra árusító, így a hatóság fókuszába nem kerülő konkurenseikkel szemben - közölte az eMAG.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Na ezt is megéltük. Már az autók is repülnek

A kétüléses autó egy gombnyomásra változik át repülőgéppé.

Pénzügyi védőpajzs – Hatékony eszköz az önbeteljesítő jóslatok és spekulánsok ellen

A pajzs nemcsak pénzügyi, hanem geopolitikai eszköz is, egyúttal a bizalom, a stabilitás és a hitelesség jele.

Életet mentenek ezek az eszközök, egyre több helyen megtalálod őket

Az életmentő eszköz használatával kétszer-háromszor nagyobb az esély a túlélésra a szakértők szerint.

Faltól falig közlekedett a kamionos az M1-esen

Senki sem sérült meg, de nem sokon múlt a tragédia.

Az angolok legendája kemény kritikával illette a Manchester United 75 milliós csatárát

A Manchester United szombat délután pontot szerzett a Tottenham otthonában, a döntetlennel végződő mérkőzés után azonban az egyik...

A Premier League sztárja a visszavonuláson gondolkodott mentális problémái miatt

A West Ham középpályása, Tomas Soucek bátran beszélt mentális nehézségeiről, és bevallotta, hogy egy ponton még a labdarúgás...

Kekszet és bébiételt hívnak vissza, penész veszélye miatt

Egy folyékony bébiétel és egy kókuszos keksz visszahívásáról döntött a fogyasztóvédelem.

Ez a zöldség lökheti az égbe a vércukorszintedet

Nem csak a gyümölcsök, de bizonyos zöldségek miatt is megemelkedhet a vércukorszint. Különösen fontos ez a cukorbetegségben vagy...

Börtönbe küldenék a férfit, aki napokig élt halott anyjával Dunakeszin

Tudta, hogy egyre romlik állapota, mégsem hívott hozzá segítséget. 

Újabb sérülés miatt főhet Marco Rossi feje, Jereván 1001 arcát mutatva várja a magyarok érkezését

Riport az örmény fővárosból, ahol 28 éve nem látott (rész)sikert érhet el válogatottunk.

Mészöly Gézával szerződést bontott a labdarúgó NB II-es csapata

A legutóbbi három meccsét szerzett gól nélkül bukta el a gárda.

Állatjóléti támogatás 2025/2026 – Ezt a 6 teendőt ne felejtsd el, ha nem akarod elveszíteni a támogatást.

A belső és külső paraziták elleni védekezéstől kezdve a georeferált fotókig számos dokumentált kötelezettség hárul a gazdákra –...

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön

Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!

0
0

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle

Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!

Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma

A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.

Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt

Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra

Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing

Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned

Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!

Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé

A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.

0