Ezt olvasta már?


Az EU szerint veszély fenyegeti a magyar demokráciát és alapjogokat

Április 12-én vitáztak a LIBE (Állampolgári jogi bizottság) tagjai a jogállamiságról, a demokráciáról, valamint az alapjogokról. Judith Sargentini hívta fel a figyelmet arra, hogy vizsgálják meg, hogy Magyarországon fennáll-e az EU alapértékei megsértésének veszélye. A javaslat szavazásra vár.

Előzmények

Az ügy a szigorú menekült és migrációellenes magyar politika következtében kezdett el kibontakozni, amely következtében az Európai Parlament megbízta a LIBE-Bizottságot, hogy vizsgálja meg a magyar helyzetet az uniós alapszerződés szempontjából (főleg a 7. bekezdést illetően).

A magyarországi alapjogok és demokrácia veszélyeztetésének kérdése már 2017 májusában felmerült, amikor az Európai Parlament elfogadott egy állásfoglalást miszerint aktiválni kell Magyarországon a 7-es cikkelyt, amely kimondja, hogy tartsa be a tagállam az uniós alapértékeket. A 7-es cikkel azt is kimondja, hogy ha fennáll az Európai Uniós alapértékek megsértésének veszélye, a Tanács konkrét javaslatokat tehet annak érdekében, hogy az alapértékek betartása megvalósuljon a gyakorlatban is.

A képviselők már májusban úgy vélekedtek a magyar helyzetről, hogy jelentős mértékben romlott a demokrácia és a jogállamiság állapota is. Ezen tények tükrében javasolták, hogy a vitatott törvényeket vagy vissza kell vonni vagy pedig bizonytalan időre fel kell függeszteni. Abban is sokan egyet értettek, hogy az egyes uniós forrásokat nem feltétlenül arra a célra használták fel – vagy nem az egész forrást – amely célt vagy projektet szolgálta volna az adott uniós keret. Így ezen uniós források ellenőrzését is sokkal szigorúbban kell venni a továbbiakban.

Akkor egy tesztként definiálták a magyar helyzetet az EU számára, ahol érvénybe léphet az a mechanizmus, amelyben a tagállamokban biztosítja az uniós alapértékek betartatasát. Ezen állásfoglalásról szavaztak is: Az állásfoglalást 393 szavazattal 221 ellenében 64 tartózkodás mellett fogadták el.

 

Most

Judith Sargentini, aki a holland Zöldek képviselője, felszólította a Tanácsot, hogy ismételten ellenőrizze annak veszélyét, hogy valós-e az Európai Unió alapértékeinek megsértésének veszélye Magyarországgal kapcsolatban.

„A magyar emberek már nem támaszkodhatnak azokra az alapvető jogokra, amelyeket Európa többi részén természetesnek veszünk.” – mondta a jelentéstevő, Judith Sargentini.

Hozzátette, hogy: „Európában elkötelezzük magunkat az emberi méltóság, szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság, emberi jogok közös értékei mellett. A magyarok ma nem lehetnek biztosak benne, hogy a kormányuk révén egyenlő és becsületes eljárásban részesülnek. Nem tudtam mást következtetést levonni, mint hogy szükség van a 7-es cikkely szerinti eljárásra. Ki kell állnunk azon magyar polgárok mellett, akiknek a jogait veszélyeztetik”

A vita során többképviselő egyetértett azzal, hogy veszély fenyegeti a magyar demokráciát és jogállamot, és megköszönték Judith Sargentini objektív véleményét a tervetez elkészítéséhez. Másrészről voltak olyan képviselők, akik ellenezték a jelentéstervezetet, amely eljárás szerintük politikai haszonszerzésre használható fel. Ezenkívül bírálták azokat a támadásokat, amelyek az szerintük széles támogatás élvező magyar politika és kormány ellen intéztek.

 

A jövő és a következő lépcsőfok az tervezet kapcsán

A jelentéssel kapcsolatban további szavazások szükségesek, hogy véglegesítsék és elfogadják annak tervezetét. Az Állampolgári jogi bizottság (LIBE) júniusban, a plenáris ülés pedig szeptemberben fog szavazni a jelentésről. A javaslat elfogadásához az összes leadott szavazat kétharmada, a képviselő szavazatoknak pedig a fele - tehát minimum 376 szavazat - szükséges.

lockkerdee

 

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megérkezett a hideg zuhany, újra elszámolta magát a kormány, a bankok pedig csak leshetnek

Váratlanul ért mindenkit a bejelentés, a végén pedig a lakosság fizethet.

Ausztriában csökkentek, nálunk stagnáltak az árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a...

Így készül Németország az ünnepi szezonra a tavalyi borzalom árnyékában

Közeleg a nyitás a többhetes népünnepélynek számító német karácsonyi vásárokon. A biztonsági intézkedések az előzetes hírek...

Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni

Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.

Lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés?

Nem rajongunk igazán a csendért az autóban: az Allianz Hungária reprezentatív gépjárműfelmérésből legalábbis az derül ki, hogy a...

4 tipp, hogyan kapcsolj ki úgy, hogy tényleg feltöltődj - testben és lélekben

Az igazi pihenés nem csak arról szól, hogy lefekszel egy órára, vagy hétvégén kicsit később kelsz.

Csúszik az iPhone Air utódjának a piacra dobása

Jelentősen áttervezik a vékony mobil utódját.

Elfogynak a gyermekek a köznevelésből

Óbuda-Békásmegyeren átszervezik az óvodai rendszert a csökkenő gyerekszám miatt

Kegyelmet adott Trump azoknak, akik megpróbálták a 2020-as választási eredményeket befolyásolni

Az amerikai elnök korábban a Capitolium összes ostromlójának adott kegyelmet.

Telefont találtak egy fogvatartott végbelében egy borsodi büntetés-végrehajtási intézetben

Motozás során a fogvatartott végbeléből került elő egy mobiltelefon és a töltéséhez használható kábel a Borsod-Abaúj-Zemplén...

A nyugdíjpénztári tagok nem tűnnek lelkesnek a lakásvásárlási felhasználásban

Az idei lehetősséggel élve a nyugdíjpénztári tagok kevesebb mint 5 százaléka kezdeményezett ingatlancélú kifizetést a pénztárától,...

Hatalmasat változik a nyugdíjrendszer, megszűnik a 65 éves korhatár

Megszűnik a fix nyugdíjkorhatár Magyarországon, januártól rugalmasabban mehetünk nyugdíjba is.

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek

Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Jürgen Klopp évszázados tehetségnek, a United legendája kisfiúnak nevezte a Liverpool futballistáját

Tovább forrnak az indulatok a 140 millió euróért szerződtetett labdarúgó körül.

Bulvár

Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?

A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

A lecsavarhatatlan kupakok után ismét gigászi átalakulás jön a palackoknál

Az amerikai turisták sem kedvelték Magyarországon a lecsavarhatatlan kupakokat, de a szabályt minden gyártónak alkalmaznia kell.

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

Megszólalt a holtan talált orvosnő lánya

A holtan talált szekszárdi orvosnő lánya szerint két órán keresztül észre sem vették a kórházban édesanyja távozását.

"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja

Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.

Megrázó részletek a holtan talált szekszárdi főorvosnő ügyében

Szegeden kudarcba fulladt a keresés az eltűnt főorvosnő ügyében.

blogmorzsák

Magyar zenei sikerek Amerikában

A The Riverside Soul lett az év zenekara Texasban.

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.