Ezt olvasta már?


Átadták a Bock-pincészet villányi szőlőmagtabletta-gyártó üzemét

Átadták a Bock Borászat Kft. mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással felépült, hozzávetőlegesen 1000 négyzetméter alapterületű szőlőmagtabletta-gyártó üzemét csütörtökön Villányban.

Bock József borász a hamarosan forgalomba kerülő, a kékszőlő magjából előállított táplálék-kiegészítő tablettáról azt mondta: abban olyan különleges anyagok találhatóak, amelyek rendkívül hasznosak az emberi szervezet számára.

Szűcs Balázs projektvezető köszöntőjében kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztési projekt nyomán létrejött üzemben évente 400 ezer csomag szőlőmagtablettát állítanak majd elő 20 ezer kilogramm villányi szőlőmagból. "Olyan természetes eredetű anyagokat tartalmazó terméket sikerült kifejleszteni, amely igazoltan pozitív orvosbiológiai és élettani hatással rendelkezik" - hívta fel a figyelmet. Hozzátette, "értékes beltartalmának felszívódása a szervezetben kiemelten hatékony". A termék kifejlesztésében résztvevő Pál Szilárd gyógyszer-technológus az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a tabletta a szőlőmagban található polifenol-vegyületcsoport hatóanyagai révén fejti ki elsősorban a szív- és érrendszerre gyakorolt kedvező hatását.

Bock József azt MTI kérdésére közölte, hogy a háromszintes üzemet két év alatt építették fel. A beruházást 681 millió forinttal támogatta a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) - jelezte.

Az ünnepségen Hargitai János, Villány és térsége kereszténydemokrata, illetve Hoppál Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője méltatta a beruházást, kitérve a borvidék sikereire és a magyar gasztronómia fejlesztésében, illetve az egészségmegőrzésben betöltött szerepére is.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Három szín, amiknek a szétválasztás helyett inkább össze kellene kötni minket

Irredenta társasjátéktól szocialista díszoklevélig, sportrelikviáktól hamutartóig. A pécsi néprajzi múzeum ideiglenes kiállításának...

Ezt az új szabályt 2026-ban vezetik be az orvosi időpontfoglalásnál: mindenkit érint

A kormány jogszabályi változtatásokkal kívánja csökkenteni az egészségügyi ellátórendszerben tapasztalható várakozási időket és...

Íme a teljes lista: mutatjuk 2026 összes szabadnapját, lesz cserebere is

2026 már most ígéretesnek tűnik, legalábbis ami a pihenést és a hosszú hétvégéket illeti! Az év rögtön egy négy napos szünettel...

„Ilyen tanulmány soha nem jelent meg”, állítja az egyetem, amely állítólag a Tisza macskaadójának ötletforrása volt

És szerintük a Tisza állítólagos adótervében hivatkozott szerző sem publikált soha a folyóiratukban.

Veszélyhelyzet Kaliforniában: hatalmas esőzés, szélvihar, pusztítás – Videók a rendkívüli időjárásól

Az Egyesült Államok északkeleti államaiban péntekre várnak jelentős havazást, ami miatt figyelmeztetést adtak ki New York, New Jersey és...

Horkoló partner mellett alszol? A szakértő szerint ennyire komoly kockázatai lehetnek

Nemcsak az egészségre, hanem a párkapcsolatra és a mindennapi életre is. A horkoló partner miatti alváshiány hosszú távon testi és lelki...

Újabb fordulat a Tisza-adó ügyében: egy egyiptomi egyetem szerint a macska- és kutyaadó forrása sem létezik

Az RTL derítette ki, hogy a Sohag Egyetem semmit sem tud a hivatkozásról. Magyar Péter szerint az ellenfelei még hamisítani sem tudnak rendesen.

A budai rakpart köveire zuhant egy ember a Csalogány utcánál

A mentők létrával jutottak le hozzá, majd kötelek és hordágy segítségével juttatták fel.

Így néz ki Paul Walker lánya smink nélkül

A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és...

Drogtúladagolás: meztelenül lökte ki a nőt az ablakon

Bűnösnek vallotta magát a vádlott.

10 furcsa karácsonyi hagyomány a nagyvilágból

Nem minden tradíciót lehet értelmezni külső szemlélőként, de hát ahogy mondani szokták: ahány ház, annyi szokás...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0