Ezt olvasta már?


Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató tiszteletére rendeztek ünnepi folklórgálát Pécsen

Néptánckutatói életútjának legfontosabb állomásait felidézve köszöntötték a 90 éves Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatót a magyar népzenei és néptáncélet kiválóságai folklórgála keretében szerdán este, Pécsen.

A Pécsi Nemzeti Színház épületében rendezett eseményen Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára azt mondta, Andrásfalvy Bertalannak köszönhetően az elmúlt évtizedekben "megváltozott a jelenünk, a kultúráról alkotott képünk".

Az államtitkár közölte: az 1931-ben született néprajzkutató Martin Györggyel és Kallós Zoltánnal - Kodály és Bartók nyomán munkálkodva - a különböző néptáncdialektusok sorát rögzítette, majd dolgozta fel tanulmányokban. Hozzáfűzte: minderre épülhetett rá a fél évszázada elindult táncházmozgalom Magyarországon.

A politikus úgy vélekedett: Andrásfalvy Bertalantól megtanulhattuk, "hogyha az egyke szomorú történelmi előzményeit nem dolgozzuk fel, nem javulhatnak demográfiai mutatóink", és (.) "hogyha a földhöz nem úgy fordulunk, ahogy az ősök az ártéri gazdálkodásban ezt még csinálták, akkor valószínűleg elveszítjük a földet" - fogalmazott, hozzátéve: mindezekért is külön köszönet jár a néprajzkutatónak.

Héra Éva, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke köszöntőjében azt emelte ki, hogy Andrásfalvy Bertalan társaival "talán a világ legnagyobb folklórgyűjteményét" hozta létre, s elindította azt a folyamatot, amelynek köszönhetően a népművészetet, néptáncot és népzenét ma is bárki tanulhatja, művelheti.

Az idén augusztus 20-án a Magyar Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) díjban részesült Andrásfalvy Bertalan felszólalásában úgy vélekedett: az iránta megnyilvánuló köszönet és elismerés nemcsak neki, de minden eszmetársának jár.

Azt mondta, már fiatal korában megérezte, hogy a néphagyományban van a jövő, mert "abban megkapjuk azt az útmutatást, amely nemcsak a fizikai megmaradásunkat, de a Kárpát-medence természeti megmaradását biztosítja" - fogalmazott, hozzátéve: hazánk "pusztává, sivataggá lesz, ha nem tanuljuk meg a hagyományból azt, miként kell együtt élni a természettel és egymással".

Úgy vélte: munkája semmivé lett volna, ha nincsenek társai, ha nem kapott volna segítséget másoktól, ha gondolatai nem találtak volna nyitott fülekre, s ha nem lettek volna követői.

A gálaest során felléptek Baranya, Sárköz, Szatmár és a bukovinai székely falvak hagyományőrző táncosai, mellettük közreműködött Sebestyén Márta, Balogh Kálmán, Pál István "Szalonna", a magyarpalatkai Codoba Florin és fiai, a Magyar Állami Népi Együttes, a Mecsek, a Nyírség, a Pöndöly táncegyüttesek tagjai, a Vasi Kislegényczéh, valamint további táncos és zenei előadók, egykori néprajzos tanítványok.

A Janus Pannonius Múzeum az eseményt beharangozó korábbi közleményében felidézte: rendszerváltó miniszterként és egyetemi tanárként is ismert Andrásfalvy Bertalan ahhoz a nagy néprajzkutató nemzedékhez tartozik, amelynek tagjai már nagyrészt nem élnek, és akik útjára indították azt a szemléletváltást, amely elvezetett a Kárpát-medence néptánckincsének mélyebb megismeréséhez, hagyományhű színpadi megformálásához.

A kommüniké szerint ez a szemléletváltás az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzését célzó legjobb gyakorlatok regiszterében 2011 óta a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modelljeként szereplő, idén 50. jubileumát ünneplő táncházmozgalom megszületése szempontjából is meghatározó volt.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Baranyai Blanka: még mindig túl sokan gondolják a családon belüli erőszakról, hogy nincs joguk beleszólni

„Láthatatlan áldozatok” címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a Kék Vonal, ahol azt járták körbe, hogyan lehet valódi, biztonságot...

Pénzesőt hozott, de óriásit, mégis sokan fanyalognak – Ez forgatta fel a könyvpiacot 2025-ben

A romantikus könyvek eladásai rekordokat döntenek világszerte, miközben a kritikusok továbbra is lenézik a műfajt: válságos időkben az...

Az internet népe szerint a híres színésznő férje Shakespeare reinkarnációja

Az elmélet érdekessége, hogy Shakespeare feleségét is pont ugyanúgy hívták, minz a színésznőt.

Ez az animációs kisfilm egy valódi karácsonyi meglepetés az Auditól

Az autógyártó azt állítja, hogy a bő másfél perces, „Audi Mézeskalács Falu” c. videót nem mesterséges intelligencia...

Megérkezett a vészjósló időjárásjelentés, mindenki jobban teszi, ha felkészül az év utolsó napjaira

Bár a következő napok nyugalmat ígérnek, a színfalak mögött kíméletlen légtömegek mozgolódnak, amik az egész Kárpát-medence...

Válassz egy szupererőt, megmondom ki vagy.

Valld be, hogy már te is eljátszottál a gondolattal, vajon mihez kezdenél Wonder Woman erejével, milyen dolgokon változtatnál az életedben.

Ipsits Anita: „Levelet írunk, miért szeretnénk az adott ajándékot, és miért érdemeljük meg”

Ipsits Anitáék családi hagyományai közé tartozik a december 23-i közös díszítés és ajándékcsomagolás, amelyet minden évben...

Eljegyzés karácsonykor. Igent mondott az ünnepnapon a sztárpár

Bár megosztó kérdés, hogy az ünnepi időszak ideális alkalmat kínál-e egy lánykéréshez, sokakat mégis magával ragad a karácsony...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

0
0

Bulvár

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhe-tett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a kapcsolatok végéhez.

blogmorzsák

Szívfájdalomra ki kell menni sétálni

A VAN, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre rendezője, a VAN filmzenekar oszlopos tagja a kedvenc zenéiről mesél.

Monomaci gyiloksulija – Danganronpa The Animation

A Reményfok Akadémia rövid időre mészárszékké alakul!

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett.

0