Ezt olvasta már?


Amerikai választások - Demokraták két államban is a voksok újraszámolását követelik

A keddi voksoláson eredetileg alulmaradt demokrata politikusok Floridában és Georgiában a szavazatok újraszámolását követelik, Florida már készen áll is áll a voksok kézi újraszámolására.

Floridában Bill Nelson demokrata párti szenátor 17 ezer szavazattal maradt alul kihívójával, Rick Scott, eddigi floridai kormányzóval szemben, és mivel az állam törvényei lehetőséget adnak arra, hogy 0,5 százalékos, vagy annál kisebb arányú szavazatkülönbség esetén újraszámolást lehet kérni, a 76 éves Nelson szerdán megindíttatta a folyamatot. "Figyelembe véve, hogy Florida nagy területű állam, úgy becsüljük, hogy egyes körzetekben még nem sikerült megszámlálni valamennyi voksot, ezért szükséges új eljárás" -jelentette ki csütörtökön este Marc Elias ügyvéd, Bill Nelson kampányának munkatársa. Rick Scott szóvivője, Chris Hartline már szerdán kifejtette: "a választásnak vége, Bill Nelson elkeseredetten ragaszkodik valamihez, ami a számára már nem létezik". Csütörtökön kiadott közleményében Scott kampánycsapata a többi között leszögezte: Nelson "a következőkben már azt fogja hangoztatni, hogy az oroszok ellopták tőle a választást".

Rick Scott eddigi kormányzó két ciklusban irányította a déli államot, ezért a törvény szerint nem jelöltethette magát újra. A kormányzói palotáért Ron DeSantis, a Donald Trump támogatását élvező republikánus képviselő és a főváros, Tallahassee demokrata párti polgármestere, a 39 éves afroamerikai Andrew Gillum szállt versenybe. Gillum a választás estéjén elismerte vereségét, ám csütörtök estére megváltoztatta a véleményét. Kommunikációs igazgatója, Johanna Cervone közleményben szögezte le: kedd este óta "világossá vált, hogy sokkal több a megszámlálatlan szavazat, mint eredetileg jelentették. Gillum a kampányát a nép érdekében folytatta, és elkötelezettek vagyunk valamennyi floridai szavazat megszámlálása iránt". A közleményben azonban nem esett szó arról, hogy a polgármester visszavonja-e kedden tett nyilatkozatát, melyben elismerte vereségét.

Elemzők arra számítanak, hogy megismétlődhetnek a 2000-ben tartott elnökválasztás jelenetei: amikor a George W. Bush republikánus és Al Gore demokrata párti elnökjelöltekre leadott szavazatokat kellett újraszámolni, mert Gore nem fogadta el az eredményt. Akkor végül a legfelsőbb bíróság hozott döntést, kimondva, hogy 537 szavazattöbbséggel Bush nyerte meg a választást. Megjegyzendő egyébként, hogy most is ugyanazokban a dél-floridai választókerületekben kérnek újraszámlálását, ahol 18 évvel ezelőtt.

Marco Rubio floridai republikánus szenátor csütörtökön egy sor Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyekben a most vitatott körzetek választási igazgatója, Brenda Snipes irodájának elmúlt évekbeli ellentmondásos döntéseit felsorolva azt sugalmazta, hogy a demokraták manipulálni akarják a szavazás eredményét.

A Floridával szomszédos Georgiában is újraszámlálás várható: a kormányzóválasztáson alulmaradt demokrata párti Stacey Abrams nem elégedett az eredménnyel. Abrams a szavazatok 48.73 százalékát kapta, míg republikánus vetélytársára, Brian Kempre a szavazók 50.33 százaléka szavazott. Abrams, aki azt remélte, hogy az Egyesült Államok történetének első afroamerikai női kormányzója lesz, azzal vádolta meg a republikánus győztest, hogy 35 ezer afroamerikai szavazó regisztrálását technikai nehézségekkel ellehetetlenítette, amit Kemp határozottan tagad. Abrams ügyvédje, John Chandler csütörtöki sajtóértekezletén közölte: "addig pereskedünk, amíg valamennyi szavazatot meg nem számolják".







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Késes ámokfutó ugrott be egy budapesti óvoda udvarára

Körözték, és meg akarta úszni, hogy elkapják. Ezért ugrott be a kerítésen egy budapesti óvoda udvarára a késes ámokfutó, akit most...

Mike Tyson pénze elfogyott? Megint kiállna Jake Paul ellen

Igencsak aktív lesz jövőre Iron Mike, kétszer is ringbe lépne.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Két látványos égi jelenségben is gyönyörködhetünk november közepén

Ráadásul még a holdat is nagyobbnak láthatjuk.

Leleplezték a fekete halál legnagyobb hazugságát

A pestisjárvány története igazi átverés.

Minden kiderült! Vilmos herceg így mondta el a gyermekeinek, hogy az édesanyjuk súlyos betegségben szenved

Vilmos herceg a közelmúltban őszintén beszélt arról, hogyan élik meg családjával Katalin hercegné betegségét és a mögöttük álló...

Az elmúlt évek legmegdöntetőbb bankrablása – sántítást színlelt, majd kisétált a pénzzel

Meglepő és egyben bizarr bankrablás történt a Louisiana állambeli Slidell városában, ahol egy férfi szándékosan sántítást imitálva...

Kicsúszik az irányítás Netanjahu kezéből: váratlan helyen húz fel katonai bázist Washington

Az Egyesült Államok egy új katonai bázis létesítését tervezi a Gázai övezetben, amely több ezer nemzetközi békefenntartó katonának...

Szerbiában már hatottak az amerikai szankciók – lelépne az orosz tulajdonos

Átadná a NIS irányítását másnak az orosz tulajdonos.

Felfrissített vb-történet

Futball-vb könyv 1930-tól napjainkig címmel már kapható az üzletekben lapunk szerzőjének, Hegyi Ivánnak a műve. 

Baleset a 4-es főúton: beszorultak a kisbuszba az utasok

Súlyos közlekedési baleset történt a 4-es főút Püspökladány és Karcag közötti szakaszán, a 173. kilométernél. Egy személyautó és...

Újabb csapást mérnek a magyarok kedvelt webáruházaira – különadót vetnek ki a csomagokra

Megelégelték, hogy a kínai óriáscégek az európaiakra öntik az olcsó és silány termékeiket, megadóztatnák a csomagokat.

0

Sport

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek

Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről

A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Újabb sérülés miatt főhet Marco Rossi feje, Jereván 1001 arcát mutatva várja a magyarok érkezését

Riport az örmény fővárosból, ahol 28 éve nem látott (rész)sikert érhet el válogatottunk.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

Jürgen Klopp évszázados tehetségnek, a United legendája kisfiúnak nevezte a Liverpool futballistáját

Tovább forrnak az indulatok a 140 millió euróért szerződtetett labdarúgó körül.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban

Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.

Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit

A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha

0
0

Bulvár

Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt

Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.

Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?

A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.

Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene

Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.

A lecsavarhatatlan kupakok után ismét gigászi átalakulás jön a palackoknál

Az amerikai turisták sem kedvelték Magyarországon a lecsavarhatatlan kupakokat, de a szabályt minden gyártónak alkalmaznia kell.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Megszólalt a holtan talált orvosnő lánya

A holtan talált szekszárdi orvosnő lánya szerint két órán keresztül észre sem vették a kórházban édesanyja távozását.

"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja

Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.

Veszélybe került ez az ősi magyar gyümölcs: régen ingyen osztogatták, ma már alig kapható

Az egészségügyi előnyeiről is híres gyümölcsöt egykor tízezer hektáron termesztették, mára azonban alig lehet találkozni vele.

Megrázó részletek a holtan talált szekszárdi főorvosnő ügyében

Szegeden kudarcba fulladt a keresés az eltűnt főorvosnő ügyében.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

blogmorzsák

Mit tehetünk a kertben novemberben?

Ilyenkor rendszerint már nem a kertészkedés jut eszünkbe, de ha nincs farkasordító hideg, semmi nem zárja ki a novemberi kertészkedést.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

A magyar srác, aki énekel, amikor szaxofonozik

Dom Beats a legkeresettebb és egyik legtehetségesebb fiatal szaxofonos ma Magyarországon.

0