Akár száz nőt is gyanúsítottként hallgathatnak ki engedély nélküli abortuszuk miatt
Gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség azokat a várpalotai nőket, akiken engedély nélküli abortuszt hajtott végre a helyi kórházban az egyik orvos - értesült az MTI Hírcentrum.
A rendőrség az ügyben tavaly szeptemberben indított nyomozást. Az orvost ekkor tartóztatták le magzatelhajtás gyanúja miatt - hangzott el az m1 esti Híradójában.
A gyanú szerint az orvos több mint száz esetben végzett magzatelhajtást, amelyekért alkalmanként 60 ezer forint körüli összeget kért. Az orvost a várpalotai abortusz-bizottság egyik tagja jelentette fel, egy terhesség-megszakításra jelentkező nő ugyanis a meghallgatásakor elszólta magát. Azt mondta, hogy legutóbb formaságok nélkül elvégezték rajta a beavatkozást. A nyomozók ezt követően megnézték a nő kórlapját, így derült ki, hogy az abortuszt a nőgyógyász spontán vetélést követő beavatkozásnak tüntette fel.
Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Híradónak úgy nyilatkozott: "a várpalotai rendőrkapitányság magzatelhajtás bűntettének megalapozott gyanúja miatt továbbra is eljárást folytat egy helyi orvos ellen. Az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják".
A Veszprémi Törvényszék szóvivője, Dülkné Pintér Zsuzsanna azt mondta: "adat merült fel arra is, hogy a sértettekkel valamilyen fajta összebeszélést kísérelt meg a gyanúsított, ezáltal a bizonyítékok elrejtésének, eltüntetésének a veszélye is fennáll".
A nyomozók folyamatosan küldik az idézéseket. Akár száz nőt is meggyanúsíthatnak, közülük többen kétszer, háromszor is átestek engedély nélküli terhesség-megszakításon - hangzott el az m1 Híradójában.
mti

- Menekülő cigarettacsempészt fogtak el a pénzügyőrök Szabolcsban
- Járműveket lopott el két férfi egy nyíregyházi telephelyről
- Jogi és politikai lépésekre készülnek a vörös csillag miatt előállítottak
- Befalazták a Csontváry-festményt
- Megtalálta a rendőrség a márciusban ellopott nagy értékű Csontváry-festményt
- Cozma-gyilkosság - Enyhítették a főbüntetéseket
- Csökkent a bűncselekmények száma Szabolcsban
- Szó sem volt cigány-magyar polgárháborúról
- Feltörekvő országok ellenzik, hogy az IMF több pénzt fordítson az euróövezetre
- Nem a Velencei Bizottság hivatalos álláspontja a non paper
- Görög katolikus iskola Nyíregyháza romák lakta negyedében
- Meghalt Nábrádi Lajos nyíregyházi újságíró
- Gyermekekről gyűjtött pornográf felvételeket egy máriapócsi férfi
- Lájk jellel is kampányol az MSZP
- 81 éve: A Magyarok I. Világkongresszusa
- Megnyílt Tarlós és a fővárosi Fidesz-KDNP kampányirodája
- Elégedettségi felmérést végez az ősszel az energiahivatal
- Orbán: az egész világ felfigyelt ránk
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

