A polgármesterek együtt próbálnak küzdeni az uniós támogatásokért
Az Európai Unióhoz fordul Karácsony Gergely főpolgármester és az általa létrehozott Szabad Városok Szövetsége, hogy a magyar és lengyel miniszterelnök által megvétózott 2 ezer 800 milliárd forintos helyreállítási alapra az önkormányzatok pályázhassanak.
Az összeget a városok a koronavírus-járvány gazdasági, társadalmi és ökológiai kárainak enyhítésére használnák fel.
"A régió demokráciáit gúzsba kötő nacionalista populizmussal szemben kötünk szövetséget"- mondta korábban Karácsony Gergely.
A Szabad Városok Szövetségét Karácsony Gergely kezdeményezésére tavaly hozták létre a visegrádi négyek főpolgármesterei. A kezdeményezéshez azóta több város csatlakozott. Céljuk, hogy az önkormányzatoknak nagyobb beleszólásuk legyen az uniós források felhasználásába.
„Ha nem sikerül az uniónak megállapodni a magyar és lengyel kormánnyal, akkor a 2800 milliárd forintot tegyék be egy alapba, amire az önkormányzatok pályázhatnak a koronavírus-járvány kárainak enyhítésére” – számolt be a főpolgármester legújabb kezdeményezéséről.
Nálunk a Szabad Városok számítása szerint 5,7 milliárd forintról van szó" - mondta Márki-Zay Péter.
Hódmezővásárhely polgármestere azt mondta, ez az éves költségvetésük harmada, ami nem sok. De az általuk meghatározott fejlesztési célok a hatszorosa.
"Nagyon drukkolok annak, hogy Orbán Viktor és az Európai Unió vezetői állapodjanak meg, jussanak közös nevezőre, és utána az önkormányzatok kapják meg azt, ami nekik ebből jár. Jusson is, ne csak járjon, reméljük, nem úgy fogják elosztani, hogy csak a kormánypárti településeknek fog jutni"- folytatta a polgármester.
A szövetség tagja Törökbálint is. A fideszes Elek Sándor a képviselő-testület akaratának tett eleget, amikor csatlakozott a szövetséghez. Azt mondja az uniós pénzek elosztása érinti a költségvetést, ezért nem is érti az előterjesztést.
"Én nem értem, hogy ez a 26 polgármester, aki ezt aláírta, hogy-hogy nem tudja, hogy az önkormányzati költségvetést érintő ügyekben népszavazást semmiféleképpen nem rendelhet el? Ezt a törvény tiltja" - mondta az ATV Híradójában Elek Sándor.
Azóta népszavazási kezdeményezését is megtiltotta a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva. Karácsony Gergely korábban arról írt: a jogszabályi tiltás ellenére is valódi politikai erővé formálni akartunkat. Dolgoznak a B terven.
"A kezdeményezés arról szól, hogy ezeket a jogi akadályokat küzdje le az Európai Unió, és értse meg, nem a mi nevünkben vétózott Orbán Viktor, hanem a saját kis maffiájának érdekében" - magyarázta Ujhelyi István.
A DK is egyetértett Ujhelyi Istvánnnal abban, hogy az uniós forrásoknak el kell jutniuk a magyarokhoz.
"Fontos célunk, hogy mind a helyreállítási alapból, mind pedig a következő költségvetésből a lehető legtöbb uniós támogatást közvetlenül lehessen eljuttatni az önkormányzatok számára"- nyilatkozta Rónai Sándor DK-s EP-képviselő Híradónkban.
A DK emlékeztetett: ők már az EP választási kampányban is azért lobbiztak, hogy minél több forrás érkezhessen az önkormányzatokhoz az Európai Unióból.
atv.hu
hírek innen, onnan
Súlyos törés Kínában: megbicsaklott az autópiac, vége lehet az aranykornak?
Megtört a kínai autóeladások nyolc hónapja tartó növekedési trendje, miután októberben éves összehasonlításban jelentős visszaesés...
Hatalmas légiközlekedési káosz az Egyesült Államokban
A légiirányítók hiánya miatt, ami a kormányzati leállás következménye.
Fácán okozta egy nő halálát
Halálos kimenetelű közúti baleset történt vasárnap reggel Debrecen-Bánk közelében. Egy személyautó frontálisan összeütközött egy...
Korrupciós ügyek az ukrán energetikai szektorban
Az Enerhoatom körül is kiterjedt korrupciós rendszerre bukkantak a vizsgálódó hatóságok.
Összeesett egy nő egy budapesti uszodában, újra kellett éleszteni
Úszást követően elájult.
Titkok, csalódások, veszélyek: minden jegy élete átíródhat a heti horoszkóp szerint
Káosz a csillagok alatt! A hét elején minden jegynek érdemes óvatosnak lennie – váratlan konfliktusok, pénzügyi buktatók és...
Minden tekintetet magára vonzott, falatnyi ruhában mutatta meg formás alakját a gyönyörű világsztár
A rajongók teljesen odáig voltak a szexi sztárért.
Mesterséges intelligencia segíti a használtautó-eladást
Dalt írni egy eladó használt autóról? Igen! A kocsi.hu új, mesterséges intelligencián alapuló kampánya mostantól zenét készít az...
Megszólalt a lány, akit születésnapján vittek el a belvárosi diszkórazzián: „Megalázó és megszégyenítő volt”
A belvárosi drograzzia részleteit mesélte el egy fiatal lány, aki a születésnapját ünnepelte, amikor a rendőrök lezárták a klubot. A...
Januártól, a gazdaság teljesítményétől függően jön a 14. havi nyugdíj, de sok még a kérdőjel
Mutatjuk, mit lehet tudni a 14. havi nyugdíj bevezetésének részleteiről.
Svájci indexálás, nyugdíjplafon, multik megadóztatása: ötletparádé az idősek felzárkóztatására
Az ATV a kormányt és a legerősebb ellenzéki pártokat is megkérdezte, hogyan kezelné a nyugdíjrendszert.
Reptéri káoszt okoztak a cigarettacsempészek
Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt...
Sport
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata
A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában
Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén
Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.
Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt
Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
Menesztették Dárdaiék edzőjét
A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis
Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten
A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.
Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön
Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!
Bulvár
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?
Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle
Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt
Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.
Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma
A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.
Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra
Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing
Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé
A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.
Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned
Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


