Ezt olvasta már?

Női röplabda Extraliga - Menesztették Nyíregyházáról Hollósy László vezetőedzőt

Felmentették a munkavégzés alól Hollósy Lászlót, a Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapatának vezetőedzőjét.


A mentális betegeket az előítéletektől is védeni kell a szakember szerint

A mentális betegségekhez sok előítélet kapcsolódik, a szakembereknek ezek ellen is küzdeniük kell a gyógyítás mellett - mondta a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.


hirdetés

Réthelyi János kiemelte, hogy a mentális betegségben szenvedők éppen olyanok, mint bárki más, csupán segítségre szorulnak. A túlnyomó többségük - tette hozzá - semmilyen veszélyt nem jelent a környezetére. A lelki élet betegségei azonban a hozzátartozók életét is megnehezítik, a szakembereknek ezért velük is törődniük kell - hangsúlyozta a professzor.







0

hírek innen, onnan

Közúti fuvarozás: az Európai Bírósághoz fordulhatnak a tervezett uniós szabályozást ellenző országok

Kilenc tagállam szakterületi vezetői újabb kísérletet tettek arra, hogy az első mobilitási csomag várható káros hatásait mérséklő...

Vannak, akik már a csernobili katasztrófához hasonlítgatják a koronavírust

Későn lépett Kína a koronavírus megjelenésekor, ami hasonlóvá teszi ahhoz, ahogy a Szovjetunió annak idején a csernobili katasztrófára...

Kiderült, mi miatt fogyott le Bay Éva

Majdnem 20 kilótól szabadult meg a tévés.

Ígéretes karriert tör meg a magyar állampolgárság

Bírósági ítélet miatt bukja a miniszteri széket az ausztrál politikus.

Késsel rabolták ki Harry Stylest, teljesen összetört

Valentin-napon szegeztek kést az énekesnek Londonban, odaadta a rablónak minden pénzét.

Gyereket tervezett halála előtt a magyar sztár

Benkő Dániel nem készült a halálra. Mint kiderült kedvesével, Bazsarózsával, közös gyereket szerettek volna. A lány a először mesélt...

Olyan, mintha ez a felső kicsi lenne Rita Orára - És ön szerint? - fotó

Los Angeles Nem tud leállni a szexizéssel Rita Ora (29)!

A tiltakozások ellenére is kivágtak engedély nélkül 60 fát a Normafánál, most perre viszik az ügyet

A XII. kerületi önkormányzat ugyan megszerezte az engedélyt 220 fa kivágására a Pest Megyei Kormányhivatal Természetvédelmi...

A diák és az anyja tanítási órán, közösen verték meg az osztálytársat

A Szikszói Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat az általános iskolás fiú anyja ellen.

Rétvári: A legtöbb esethez 15 percen belül kiér a mentő

Az Országos Mentőszolgálat országosan 10,88 perc alatt ér ki a Prioritás I feladatokhoz, azaz a sürgős esetekhez, a 15 percen belüli...

Sport

Szinkronban követte a brutális KO-t a bíró, hogy védje a bunyóst

Nem túlzás azt állítani, hogy a küzdősportvilág legnépszerűbb videója jelenleg az a felvétel, amelyen egy bíró remekül végezte a munkáját.

Kézfogásnak indult, tömegverekedés lett belőle - videó

Az amerikai egyetemi kosárbajnokságban nem a legszebb jelenetekkel ért véget egy rangadó.

A Liverpool a Man. City két alapemberét is elhappolná a City büntetése után?

Persze ez még csak átigazolási pletyka, de annak elég izgalmas.

Az NBA acélszüze, akit Magic Johnson szexorgiái sem tudtak megtörni

A.C. Green szüzességi fogadalmat tett, mielőtt az NBA-be szerződött. 16 szezon után máig övé egy hihetetlen rekord.

A nyolcaddöntőkkel folytatódik a Bajnokok Ligája

A címvédő Liverpool Madridba utazik, a PSG pedig Dortmundba. Rangadót rendeznek a női kézilabda NB I-ben is.

Nagyon átverte az NB I-es csapatot a brazil kapus

A rutinos focista vissza sem tért már Magyarországra a szabadsága után.

Vitatható bírói ítéletek, történelmi Manchester United-siker

A képsorokat látva jogosan vetődik fel a kérdés: jót tett a modern futballnak a VAR?

Megtáncoltatta a labdát a gólvonalon a Barcelona kapusa

Marc-André ter Stegen egy cseppet sem volt szívbajos.

Saját játékosa csinált bolondot a Barcelona edzőjéből - videó

A spanyol tréner egy ideig biztosan nem áll be a játékosai közé játszani.

Botrányos rangadót nyert a Manchester United - videó

A videobíró két gólt is elvett a Chelsea-től, de a nyilvánvaló piros lapot nem látta.

0

Bulvár

Záróvonalon előzte a rendőröket a nő Debrecenben, a magyarázata haláli volt

Hogy tetszett mondani? - gondolhatták a rendőrök elkerekedett szemmel.

II. Erzsébet királynő őrjöng, válik a brit királyi család álompárja

Egy héten belül a második válást jelentik be.

Hét évig feküdt élettelenül, aztán váratlanul megmozdult

Ezekhez az állatokhoz képest a lajhárok hiperaktívnak számítanak.

Már nagy bajban a nyugdíjasok, hamarosan a minimálbéresek következnek

Az elmúlt két év évben nagyon sokat romolhatott a nyugdíjasok helyzete a fogyasztói kosarukban szereplő termékek drasztikus drágulása és az ellátások alacsony emelése miatt. Hamarosan a minimálbéresek is erre a sorsra juthatnak, amennyiben az infláció tovább szárnyal.

Sok autós nem tud róla, pedig hatalmas bírság járhat érte

Büntetik, aki kiskorú vagy terhes utas mellett gyújtanak rá a kocsiban.

Csődben a népszerű áruházlánc

Néhány héttel ezelőtt már figyelmeztettek a legrosszabbra.

Kecskeméti vonatbaleset: a tragédia előtt pár perccel a nagymama még ajándékot vett az unokáinak

A 62 éves asszony vasárnap a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. A vele utazó 8 és 11 éves unokái nem élték túl a balesetet.

A császárnál utána jön az igazi vajúdás. És azt nem kívánom senkinek. - Hüvelyi és császáros szülések tapaszta...

A szülés, a császármetszés és a gyermekágyi időszak első pillanatai olyanok, amikkel kapcsolatban gyakran kozmetikázzuk a valóságot, van, aki szándékosan, mások talán a maguk megnyugtatására. Mi azt gondoljuk, hogy a nem annyira rózsaszín részekről is kell beszélni.

Hernádi Zsolt luxusszállodáját az adófizetők építik, és a Dunától is megvédik

Pályázati úton 2,8 milliárd forintot kapott a MOL vezér érdekeltsége a beruházásra, és már amiatt sem kell aggódnia, hogy esetleg elmossa az ár a telket. A rokonságába tartozó polgármester települése ugyanis gátat épít.

Csillag István egy Hofi-viccel értékelte Orbán Viktor évértékelőjét

A közgazdász szerint a kormányfő ellenőrizhetetlen adatok alapján állította be tízéves kormányzását csúcsteljesítményeként. 

blogmorzsák

10 történelmi érdekesség, amit nem tudtál Miskolcról

Mátyás király lábnyoma. A csuda bó­tos. A perzsa sah látogatása. Gere­vich Aladár Miskolcon. Szent Hedvig ereklyéje a várban.

A kutyakényeztető reptér

Nem akármilyen fejlesztéssel állt elő Japán második legnagyobb reptere. A kutyák is lazulhatnak egy nagy út előtt.

A legjobb kínai kütyük 5000 Ft alatt, európai raktárból!

Nem elég, hogy olcsó, nem elég, hogy jó, ráadásul egy héten belül megkapod.

Te is stresszelsz esténként? Ne tedd!

Sokan szenvednek attól, hogy este, lefekvés után is „jár az agyuk” és képtelenek megnyugodni és elaludni.

Osztrák, belga és magyar kórházban

Három ország, három kórház - eltérő tapaszta­latok. Vajon melyikben hogyan bánnak a beteggel?

Hogyan őrizheted meg szellemi frissességed az idő múlása ellenére is?

A rendszeres testmozgás hatékonyabb a szellemi frissesség megőrzésében, mint a memóriagyakorlatok!

Folyton eldugul a lefolyód? Ezzel soha többé nem fog!

Okos trükk a dugulás és a kellemetlen szagok ellen.

Évértékelő revíziós érzelmekkel

Orbán Viktor beszéde hemzse­gett a csúsztatásoktól, és a rejtett üzenetektől.

Üzenet Orbán Viktornak

Meddőség? Nem. Ha már népese­déspolitika, csináljuk rendesen.

Néha egy kép is elég

Van, amikor elégedettebb az ember, ha 100 helyett csak 1 fotó készül!

Hátborzongató finist hozott a Daytona 500

Az utolsó kört még az élen kezdte meg, aztán óriásit bukva súlyos sérüléseket szenvedett el a NASCAR-versenyző.

0