Ezt olvasta már?


A középiskolások az internetről, a kisebbek otthon tájékozódnak a pénz kezeléséről

A középiskolai és általános iskolai pedagógusok 76 százaléka úgy látja, hogy a gyerekek nem osztják be jól pénzüket, ugyanakkor 97 százalékuk úgy véli, a pénzkezelés az iskolában is tanítható - közölte a K&H felmérése alapján.

A középiskolások főként az internetről, az általános iskolások pedig inkább otthon szerzenek ismereteket a pénzkezelésről.

Az országszerte több mint 300 megkérdezett pedagógus 68 százaléka gondolja úgy, hogy az általános iskolások elsősorban a családban tanulnak a pénzügyekről és csupán 10 százalék voksolt amellett, hogy az iskolának is meghatározó szerepe van ebben. Tapasztalatuk szerint ugyanis pénzügyi fogalmakkal alig találkozhatnak diákok az iskolában, ha mégis, akkor inkább pár matematikai példán keresztül. (A vonatkozó adatgyűjtési előírások miatt a felmérés végzői a gyerekeket nem kérdezhették, így a velük napi kapcsolatban lévő pedagógusoktól, szülőktől érdeklődtek a kiskorúak pénzügyi szokásairól.)

A középiskolásoknál az internet szerepét, befolyását hangsúlyozták a pedagógusok: a válaszadók szerint náluk az online tájékozódás a fő információszerzési mód. A webes felületeken már több szó esik a pénzügyekről, mint az általános iskolai évek alatt, így a középiskolai tanárok 31 százaléka tartja az iskolát lényeges tényezőnek a gyerekek pénzügyi oktatásában és 47 százalék gondolja ezt a családról.

A tanárok fele szerint az általános és középiskolások megtakarítási célja között szerepel az általános tartalék képzése, 24 százalékuk pedig úgy vélte, hogy a gyerekek célzottan tesznek félre.

A válaszadók többsége, 78 százaléka szerint az általános iskolások többet költenek édességre és rágcsálni valóra, míg a divatos, márkás ruhákra egyértelműen az idősebb korosztály vágyik.

A szórakoztató elektronika vásárlásában nem feltűnő a korosztályok közötti különbség, a kicsik és a nagyok is nagyjából 50-50 százalékban szeretnének okostelefont, okosórát, tabletet, hangszórót. Azonban a számítógépek, laptopok, illetve a konzolok kivételt képeznek: a megkérdezettek 61 százaléka gondolta úgy, hogy az előbbiekre inkább a középiskolások gyűjtenek. A konzolok és videójátékok esetében viszont a megkérdezettek 60 százaléka ítélte úgy, hogy ezekre inkább az általános iskolások vágynak.

A pénzintézet az idén tizedik alkalommal indította el a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt, amely életszerű példákon keresztül ismerteti meg a gyerekeket a pénzhasználattal és megtakarítási formákkal.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Gönczi Gábor megszólalt a Tiszáról: „Köszönjük, de nem kérünk ebből”

A Tények műsorvezetője készítette Orbán Viktor karácsony előtti utolsó televíziós interjúját. Gönczi Gábor elárulta, hogy minden...

Gruber Zsombor karácsony után Liverpoolba utazik 

Gruber Zsombor Liverpoolba utazik két ünnep között.

Végérvényesen elindult az internet hanyatlása? Egyre több jel utal erre: hiába tör előre AI, ezt már nehezen lehet megállítani

A friss számok többek közt megmutatják, milyen könnyen találhatunk információkat, intézhetünk ügyeket, tudjuk nyomonkövetni a...

Ne dobd ki a kókadozó szobanövényedet, előbb ezt a 6 hibát nézd át rajta

Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű...

Vogyerák Anikó: „A legfontosabb, hogy ilyenkor van időnk egymásra”

A karácsony Vogyerák Anikóéknál a meghitt hagyományok és játékos készülődés ünnepe: mézbe mártott fokhagymával idézik meg elhunyt...

Internettel fűtik a városokat Finnországban

Merész ötletet valósítottak meg Finnországban: túllépve az immár hagyományosnak mondható szél- és napenergián, az internetet,...

Akár még idén találkozhat Zelenszkij és Trump

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő pénteken bejelentette, hogy a közeljövőben találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, miután hetekig...

„Ez volt minden, amit akart”: Nicole Kidman a válás után Ausztráliában tölti a karácsonyt lányaival

Egy közeli ismerős szerint a színésznőnek a békés ünneplés volt a legfontosabb a nehéz időszak után. A szülői felügyeleti terv pedig...

Céline Dion súlyos betegsége ellenére is megőrizte a humorát: Grincsként üzent karácsonyra – Videóval.

A stiff-person szindrómával küzdő díva Jim Carrey 2000-es alakítása előtt tisztelgett egy humoros videóval. A poént egy modern csavarral...

Volt, aki átlagosan majd napi háromszor bérelt kocsit és akadt egy véres eset is – autómegosztós sztorik

A wigo számára a növekedés, az újítások és a meglepetések éve volt 2025. A felhasználók nem csupán többet autóztak, hanem jóval...

Joe Jonas Rocktábor-meghallgatása botrányosan sikerült – a Disney válasza felrobbantotta a netet

A Jonas Brothers szerint Joe Rocktábor felvételi anyaga olyan rossz minőségű volt, hogy a Disney vezetői azt hitték, valaki meg akarja...

Száztonnás zsírszörnyeteg dugaszolja el a csatornát London alatt, egy hónapig is eltarthat, mire eltakarítják

A több mint százméteres szörnyeteget Whitechapel alatt találták meg, épp mielőtt elárasztotta volna a szennyvíz az utcákat. A vállalat...

0

Sport

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Tóth Alex megszólalt: Azt nem mondom, hogy mindent megkaptam + videó

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Gyűlölet zúdult Szoboszlaira, Milák elhagyta az országot

2025 februárjában szenzációs dolgok történtek a hazai és a nemzetközi sport szempontjából is.

Videón a jelenet: megharapta a magyar hokis a játékvezetőt, és meglepő, mivel védekezik

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

0
0

Bulvár

Január 1-től kötelező: ezekre a vizsgálatokra mindenkinek el kell mennie

2026. január 1-jétől új szabályozás lép életbe Magyarországon: több, eddig ajánlott szűrővizsgálat kötelezővé válik annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedéseket minél korábbi stádiumban felismerjék,

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet a útdíj megemelése miatt tartottak.

„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról

A férfiak egészen földöntúli hazugságokkal állnak elő, ha hűtlenségről van szó. Íme néhány történet, amit nők osztottak meg a legképtelenebb hazugságokról.

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérés

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Orbán Viktor váratlanul kitálalt, pontot tett az örökös vita végére, végre bevallotta, amit más nem mert

Hosszú hallgatás után vége a titkolózásnak, Orbán Viktor pontot tett az örökös vita végére, ami eddig kettészakította az országot.

Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket

A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

0