Ezt olvasta már?


A következő két évben jelentős fejlesztések várhatóak az elektronikus egészségügyben

A következő két évben mintegy 10 milliárd forintos uniós forrás révén jelentős fejlesztések várhatóak az elektronikus egészségügyben - nyilatkozta az egészségügyi államtitkár az MTI-nek.

Szócska Miklós a dán EU-elnökség keretében Koppenhágában tartott, az elektronikus egészségüggyel foglalkozó "eHealth" konferenciáról beszámolva elmondta: a tanácskozáson John Dalli, az egészségügyért és fogyasztópolitikáért felelős uniós biztos bejelentette, hogy a 2014-2020-as időszak uniós költségvetésében az eHealth fejlesztések külön tételt képviselnek majd. Ebből az első fejlesztések között a távfelügyeleti rendszer kiépítése, az idősekről való gondoskodás, az emberek öngondoskodásának segítése szerepel majd.

A konferencián eszmecserét folytatott az EU egyik magas szintű tanácsadó testülete, az unió elektronikus egészségügyi stratégiáját kidolgozó eHealth munkacsoport is, amelynek - a magyar egészségügyben véghez vitt, illetve a tervezés alatt álló fejlesztések révén - Szócska Miklós is tagja. Az államtitkár elmondta: az Európai Bizottság alelnökének felkérésére megalakult munkacsoport elkészített egy tanulmányt, amely az adatok "liberalizálásáról", vagyis a betegek informálódásának segítéséről, a döntéshozatal hatékonyabbá tételéről szól. Mint az államtitkár kiemelte: az ország képviseletében, a munkacsoport részeseként olyan nemzetközi kapcsolatokra tett szert, amelyekből mostanra hétköznapi kollegiális viszonyok alakultak ki. Ezek pedig nagyban elősegítik a magyarországi fejlesztéseket is - tette hozzá.

Példaként kiemelte, hogy az e-recept kidolgozásában az észt, a svéd és a katalán kollégák segítségére támaszkodnak. Szócska Miklós azt mondta: ezekben az országokban már bevezették az e-receptet, a rendszer pedig olyan jól működik, hogy az ottaniak már "alig emlékeznek a papír alapú vényekre".

Az államtitkár az e-recept előnyei közül kiemelte, hogy az nagyban segítheti majd a beteg együttműködését az egészségüggyel. Ugyanakkor kiemelte, ha majd egy távfelügyeleti rendszerrel követni tudják, hogy a beteg bevette-e a gyógyszerét, az egyúttal azt is jelenti, hogy a gyógyszerelhagyásból fakadó problémákat is meg tudják majd előzni. Ez különösen lényeges szempont a feledékennyé váló idős embereknél, akik ugyan kiváltják a készítményt, de esetleg elfelejtik azt bevenni - hangsúlyozta Szócska Miklós.

Egy másik tervezett, jelentős elektronikus fejlesztés azt szolgálja, hogy az eddig összegyűjtött adatokat a betegek számára is hasznossá tegyék, például könnyedén megtudhassák, hol érhető el a legközelebbi patika, vagy a rendelési időkről tájékozódhassanak.

Mint az államtitkár elmondta: az elmúlt hetekben a betegszervezeteknek is bemutatták az államtitkárság adatgyűjtései alapján készített "kapacitástérképet", az úgynevezett Katéter Mónikát. Ezen a térképen a betegszervezetek láthatták, hogy az egyes betegségekben szenvedők hol kapják meg a számukra szükséges ellátást, egyúttal a betegszervezetek saját regiszterüket máris bekacsolhatták az országos rendszerbe.

Szócska Miklós ennek kapcsán arra is kitért, hogy az intézményi ellátórendszer információit tartalmazó adatbázist hamarosan kiegészítik az egészségügyi dolgozók monitoringjának eredményeivel is. Ennek köszönhetően nemcsak azt lehet majd tudni, hogy egyes kórházakban milyen ellátást biztosítanak, hanem azt is pontosan látni lehet majd, hogy például az egyes ritka betegségekre specializálódott szakemberek az ország mely részén dolgoznak.

Az államtitkár azt mondta: az államtitkárságon belül egy külön "csapat" aktívan foglalkozik majd azzal, hogy a szakemberek és a betegek számára hasznos adatokat minél előbb mobil eszközökkel elérhetővé tegyék.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

A film részletei épp olyan rejtélyesek, mint az Egyke története – ez derült most ki róla

Küszöbön az Egyke: Szentgyörgyi Bálint filmrendező egy rejtélyekkel és fordulatokkal teli thrillerrel mutatkozik be 2027-ben a hazai...

Abszolút filmszínház

Aki szerint a politikai színház a kormányzás helyett zajlik, az vagy egy barlangban él, vagy szándékosan tagadná el a valóságot.

Hiába a szuper olcsó árcédula: durva titkot rejtenek a kínaiak slágerautói - ennek egy tulaj sem fog örülni

Az Európai Unióban egyre erősebb az a meggyőződés, hogy Kína gazdasági térnyerése komoly veszélyt jelent az európai iparra.

Kiderült a pontos időtartam: ennyi edzés kell hetente a hosszabb élethez, a több már nem segít

A testmozgással kapcsolatban számos tévhit kering a köztudatban, ezek egyikét tisztázandó egy új kutatás annak járt utána, hogy pontosan...

Kinőttem a munkahelyemet, és lelkifurdalásom van miatta - most hogyan tovább?

Sokunk életében legalább egyszer eljön az a pillanat, amikor valami, ami egykor ideálisnak tűnt, egyszer csak túl szűkösnek és...

Lezuhant egy kisgép a rengeteg magyar által is kedvelt félszigeten

Szlovén jelzésű ultrakönnyű repülőgép zuhant le kedden reggel az isztriai Vrsar repülőterén, a balesetben a fedélzeten tartózkodó...

Friss vagyonnyilatkozatok – többet hozott a kormánypropaganda az éneklésnél

Belenéztünk a parlamenti frakcióvezetők és az ismertebb képviselők vagyonnyilatkozataiba.

Az okostelefonok hozzájárulhattak a születésszám csökkenéséhez az USA-ban

Amerikai kutatások szerint az okostelefonok terjedése is szerepet játszhatott a születésszám visszaesésében.

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról – nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan úgy gondolják, hogy a kullancsokkal csak egy erdei kirándulás során találkozhatunk. Pedig a szakértők szerint éppen ez az egyik...

Dőlnek a csontvázak a mohácsi Duna-hídnál: Vitézy szerint Lázárék még a finisben rádobtak 76 milliárdot

Két héttel a parlamenti választások előtt a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium csendben 76 milliárd forinttal...

Havonta jár majd a nyugdíjas Szép-kártya? Ideje rendbe tenni a káoszt

Hamarosan elindul a nyugdíjas Szép-kártya program, azonban rengeteg körülötte a bizonytalanság.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön

Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

blogmorzsák

Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó

Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

0